Nyolcvan milliárd forinttal több marad a családoknál
Az áfacsökkentések és az egyéb adókedvezmények mellett az adminisztrációcsökkentés legnagyobb nyertese a lakosság lesz 2017-ben, hiszen jövőre a legtöbb magánszemély helyett az adóhivatal készíti el az szja-bevallást- olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium összefoglalójában.
Az adócsökkentésnek köszönhetően jövőre 80 milliárd forinttal marad több a lakosságnál és a családoknál.
Az elmúlt 10 év legnagyobb forgalmi adó csökkentése legalább 55 milliárd forintot hagy a lakosságnál. A baromfihús, a tojás és a friss tej adója öt százalékra esik, amivel – együttesen – nagyjából 35 milliárd forintról mond le jövőre az állam, a fennmaradó húszmilliárd pedig abból jön össze, hogy 2017-ben 18 százalékra mérséklődik az internetszolgáltatás és az éttermi étkezés áfája.
A kétgyerekes családoknál 80-85 ezer forintot hagy jövőre a tervezett áfacsökkentés és a személyi jövedelemadó-kedvezmény növelése. Több mint 380 ezer kétgyermekes családnál a havi enyhítés újabb ötezer forinttal, harmincezer forintra emelkedik.
Jövőre adómentes lesz a bölcsődei mellett az óvodai szolgáltatás, óvodai ellátás is. A gyakorlatban ez azt jelenti, ha a szülő kisgyermeke bölcsődei vagy óvodai ellátásáért fizetendő díjról odaadja a munkáltató nevére szóló számlát a munkáltatójának, akkor a vállalkozás által megtérített összeg teljesen köztehermentes. Vagyis se a munkavállalónak, se a munkáltatónak egy forint adót sem kell fizetnie. Ezzel összességében mintegy 1 milliárd forintot spórolhatnak a kisgyermekes családok.
Jövőre több mint 4 millió munkavállaló kaphat – a kafetéria részeként, kedvezményes adózás mellett - 100 ezer forintot készpénzben. A közszféra alkalmazottjainak ezen felül 100 ezer forintot, míg a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat Szép-kártyára a munkáltató. A dolgozók összességében akár 1,5 milliárd forintot is nyerhetnek jövőre azáltal, hogy a juttatások adóalapjának megállapításához alkalmazandó szorzó - a jelenlegi 1,19-szeresről - 1,18-szorosra mérséklődik. A gyakorlatban tehát csökken a vállalkozó által fizetendő közteher mértéke, így akár ennyivel magasabb összegű kafetéria-keretet biztosíthat a dolgozójának.
2017-ben már senkinek nem kell a 6 százalékos mértékű ehot fizetni a kamatjövedelme és a tartós befektetési szerződés három éven belüli megszakítása esetén a lekötési hozama után. A tárca számításai szerint mintegy 3 milliárd forint marad így a lakosságnál.
Az első házasoknak 24 hónapig - gyermekáldás esetén a családi kedvezmény mellett is - jár a havi 5 ezer forintos állami nászajándék, azaz az első házasoknak járó kedvezmény a családi kedvezménnyel együtt igénybevehető már az adóelőlegből is. Ez a módosítás visszamenőleges hatályú, így az új szabály nemcsak jövőre, hanem a már a 2014. december 31-ét követően megkötött frigyek esetében is alkalmazható.
Az adócsökkentés mellett az adminisztrációcsökkentés legnagyobb nyertese is a lakosság lesz, hiszen 2017-ben az szja-bevallást fő szabály szerint az adóhivatal tölti ki.
Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium
Fotó: MTI
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: újabb útfejlesztési tervek
2025. nov. 06.
A beszámolóval jelentkeztünk már, most itt a DSTV összegzése a legújabb belterületi útfejlesztésekről. A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében. Hangkép.
Csöndes és nyugalmas, meghitt gyásznapok
2025. nov. 05.
Idén is meghitten emlékezhettünk eltávozott szeretteinkre a temetőben, a Duna-parton, valamint a Krisztus Király főtemplom urnatemetőjében. Mindenszentek és a halottak napja valóban a fájdalomról, a méltó emlékezésről, a családi és baráti kötelékek fontosságáról szólt.
Jót futott a város – szép eredménye lett
2025. nov. 05.
Emlékeznek még a "Jót, Fut a Város – Dunaújváros!" rendezvényre? A támogatók újfent jótékony cél érdekében fogtak össze. Az összefogásnak hála pedig terápiás-fejlesztő relaxációs szobával gazdagodott az Aprók Háza Tagóvoda.
A szabadságharc eltiprására emlékeznek
2025. nov. 05.
Ünnepélyes keretek között emlékezhetünk az 1956-os forradalom és szabadságharc városi vérbefojtásáról a forradalmi emlékműnél. A megemlékezésre pénteken várják az ünneplőket!
A kegyelet koszorúival emlékeztek a világháborúk áldozataira
2025. nov. 04.
Bensőséges és fájdalmas, egyúttal a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a világháborúk áldozatai előtti tiszteletadás jegyében a Pentele Baráti Kör még múlt pénteken. Három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak.
Újabb szakaszon újulhat meg az Aranyvölgyi út
2025. nov. 03.
A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében.
Adjon vért az év végi hajrá előtt, várják az önkénteseket!
2025. nov. 02.
Különleges alkalmak, folyamatosan intenzív vérigény, több kitelepülés – az év végéhez közeledve is sűrű programról számolhatunk be a véradások frontján. Minden csepp segítség számít; nagyon várják a véradókat!









