Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Olimpia - "Budapestet ma nagyon komolyan veszik"

Sport
Olimpia
Magyarország
pályázat

facebook megosztás

doszerk - 2016. dec. 08., 15:07

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta Budapestnek a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére benyújtott második körös pályázatát, s úgy döntött, hogy a magyar főváros benyújthatja a harmadik pályázati dossziéját is jövő februárban.

Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője az MTI-nek azt mondta, a NOB ezzel a döntéssel harmadszor is alkalmasnak minősítette Budapestet a nyári játékok megrendezésére. Hozzátette, a főváros a tavaly szeptemberi első körben, jelentkezésének elfogadásakor, majd az első pályázati forduló után is továbbjutott a versenyben.

A pályázat vezetője szerint a NOB ezúttal is „tökéletesen alkalmas városnak” minősítette Budapestet, amely így „egyenrangú versenytársa a világ legismertebb városai közé tartozó Párizsnak és Los Angelesnek, s a magyar főváros egyenlő esélyekkel küzd vetélytársaival a 2024-es olimpia megrendezéséért zajló küzdelemben.” Párizs és Los Angeles második körös pályázati anyagát is elfogadta a NOB.

Fürjes Balázs szerint minden magyar ember büszke lehet arra, „amit közösen elértünk.”

„Budapestet ma nagyon komolyan veszik a NOB-ban, ez nagyon komoly elismerés Magyarországnak, pozitív hír rólunk a nagyvilágban, de a pillanatnyi öröm után azonnal folytatni kell a kemény munkát” – jelentette ki a pályázat vezetője, s hozzátette: 10 hónap van még hátra a limai döntésig, ezt az időszakot alázattal és kitartással kell végigdolgozni.

„Szükség van az összefogásra, a közös munkára, mert csak így lehet esélyünk a világ legnagyobb és leggazdagabb városai közé tartozó Párizzsal és Los Angelesszel szemben” – mondta Fürjes. Kiemelte: a pályázat második köre már múlt idő, most már a harmadik körös anyagon kell dolgozniuk, s az előttük álló feladatokkal törődni.

„Ebben a versenyben Budapest az igazi alternatíva, a valódi lehetőség arra, hogy megmutassuk, az olimpia nem csak a világ legnagyobb és leggazdagabb városainak kiváltsága. Egy közepes méretű város is képes kiváló játékokat rendezni takarékosan, ésszerű méretben, megtérülően, különleges hangulattal” – jelentette ki Fürjes Balázs, s példaként említette az 1992-ben „kirobbanó sikerrel” olimpiát rendezett Barcelonát, valamint korábbról Stockholmot, Helsinkit és Amszterdamot.

A NOB jövő szeptemberben, Limában dönt a 2024-es olimpia helyszínéről.

-OPH-

A rovat további hírei: Sport

A BJA otthonában zárjak az Erste Ligát a DAB

2026. jan. 28.

A Vasas Jégcentrumban, a BJA HC elleni összecsapással fejezi be az Erste Liga 2025/2026-os szezonjának küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este.

Elismerték legjobbjaikat a motorcsónakosok (galériával)

2026. jan. 27.

A 2025-ös esztendő eredményei alapján idén is Horváth Attila vehette át az Év Sportolója kitüntető címet a Magyar Motoros Vízisport Szövetség hagyományos díjátadóján.

Nem okozott gondot a román csapat a magyar válogatottnak

2026. jan. 27.

Fölényes, 25 gólos győzelmet aratott kedden a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságon: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata 28-3-ra nyert a román együttes ellen a csoportkör második fordulójában.

DSTV: Kenguru Kupa a Vasváriban

2026. jan. 27.

Ahogy az elmúlt harminc esztendőben már annyiszor, idén is megrendezte hagyományos Kenguru Kupáját a Vasvári iskola. Az intézmény tornatermében megtartott viadalra kilenc helyi óvoda gyermekei látogattak el, hogy egy játékos sorversenyben mérjék össze egymással erejüket. Hangkép.

Felemás forduló az Andersenben

2026. jan. 27.

A DAB-ASP simán nyert, a DUE-Worm Angels viszont kikapott a listavezetőtől a jégkorongozók Andersen Ligájának szombati fordulójában.

Remek hajrá, szép siker

2026. jan. 26.

Az utolsó negyed előtt még kétgólos hátrányban volt, de dunaújvárosi játékosai vezérletével 9-7-es győzelmet aratott a magyar női vízilabda válogatott a spanyolok ellen a funchali Európa-bajnokság csoportkörének első mérkőzésén.

Első lépés a válogatott felé

2026. jan. 26.

Jól szerepeltek a dunaújvárosi birkózók a fővárosban megrendezett U23-as válogató versenyen.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

  2. Itt a tavasz, nagyon várják a véradókat

  3. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  4. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  5. Nem volt esély a TFSE otthonában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Top hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  4. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  5. DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő