Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Reálértéken tartani a nyugdíjakat

Közélet
kormány
Novák Katalin
forint

facebook megosztás

doszerk - 2016. dec. 05., 11:10

A kormány 2010-ben arra vállalkozott, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár vasárnap, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint ez nem csak Magyarországon, de nemzetközi szinten sem számít kis vállalásnak, hiszen azt jelenti, a nyugdíjasok ugyanazokat a dolgokat tudják megvásárolni a pénzükből az idén, mint tavaly, legyen bármekkora az infláció.

"Egy olyan rendszert alakítottunk ki 2010-ben, amiben a nyugdíjasok nem tudnak rosszul járni" - hangsúlyozta. Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány érdemben tud segíteni a nyugdíjasok megélhetésében.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt több lépés összességével magyarázta, köztük azzal, hogy nem volt infláció, 30 százalékkal csökkentek a rezsiköltségek, jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, karácsonykor pedig 2,8 millió nyugdíjas részesül fejenként 10 ezer forintos Erzsébet-utalványban.

A tárcavezető szerint az idei költségvetés sikeresen zárul, ez az egyik legjobb év volt a bevételek szempontjából, ezért az a méltányos és fair, ha a nyugdíjasok is részesülnek a közös munka eredményéből. Jelezte azt is, hogy a jövő évi nyugdíjemelés 56 milliárd forint többletet igényel.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Romlik az alapvető jogok európai helyzete

Romlik az alapvető jogok európai helyzete

2020. nov. 26.

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadott, az alapvető jogokkal foglalkozó, 2018-2019-es időszakra vonatkozó jelentés számos területen a helyzet általános romlásáról számol be, a jelentés szerint veszélyben van egyebek mellett a szólásszabadság, a média sokszínűsége és a gyülekezési szabadság Európában - közölte az uniós parlament csütörtökön.

Tömegek váltanak elektronikus számlafizetésre

Tömegek váltanak elektronikus számlafizetésre

2020. nov. 26.

Novemberben az átlagosnak a duplájára, kilencezerre ugrott a regisztrációk száma a Díjneten, így a március-áprilisi csúcs után, a járványügyi korlátozásokkal összefüggésben ismét egyre többen térnek át számláik elektronikus fizetésére

Idén csökken a karácsonyi édességek forgalma

Idén csökken a karácsonyi édességek forgalma

2020. nov. 26.

Tíz százalékkal, 9-9,5 milliárd forintra csökkenhet idén a karácsonyi szezonhoz köthető édességek forgalma, a belföldi édességpiacon pedig 5-6 százalékos visszaesésre számítanak idén az előző évek 250-260 milliárd forintos teljesítménye után - közölte a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke.

Idősáv a piacon: a vásárban nincs, a boltokban van

Idősáv a piacon: a vásárban nincs, a boltokban van

2020. nov. 26.

Címszavas, ám annál fontosabb tájékoztatással szolgált nemrégiben elstartolt facebook felületén a piac területén érvényes időkorlát-szabályokról a DVG Zrt. Katt a részletekért!  

Új eljárásrend a postákon – már csütörtöktől

Új eljárásrend a postákon – már csütörtöktől

2020. nov. 25.

A nyitást követő első órában elsőbbséget biztosítanak a 65 év felettieknek, és további rendelkezéseket is életbe léptet a Magyar Posta csütörtöktől.

Folytatódott az erdősítés (galériával)

Folytatódott az erdősítés (galériával)

2020. nov. 25.

A Schalbert-szigetnek nevezett területen, a Pentele-híd alatt telepítettek fákat a DVG. Zrt. munkatársai ma délelőtt. A tavalyi évben kezdett erdősítési program elsőként a Szalki-szigetet érintette, ennek folytatása volt a Dunaújváros és Kisapostag között elhelyezkedő ártéri területen végzett munka.

Több mint 4400 faj léte van veszélyben

Több mint 4400 faj léte van veszélyben

2020. nov. 25.

A tüzesetek gyakoriságának és intenzitásának változása több mint 4400 faj létét fenyegeti világszerte - állapította meg egy nemzetközi kutatás.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál

  2. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

  3. A címvédő érkezik

  4. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

  5. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Pappné Grabant Ilona: "... a legfontosabb, hogy jelen legyek az emberek életében"

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő