Életmentő segítség

doszerk - 2017. január 9. 12:26

A Fejér megyei rendőrök az elmúlt hétvége folyamán több esetben is intézkedtek annak érdekében, hogy senki ne eshessen a hideg idő áldozatául.

Lepsényben január 7-én éjszaka egy fűtetlen házban egy férfi szorult rendőri segítségre. Másnap Enyingen, valamint Bicskén három magatehetetlen állapotban, földön fekvő személynek nyújtottak segítséget, megmentve ezzel őket a kihűléstől.

Gárdonyban egy 94 éves nőt, Velencén egy 72 éves férfit ellenőriztek a rendőrök szintén vasárnap. Az igazoltatáskor az egyik időskorú zavartan viselkedett, ezért az egyruhások biztonsági intézkedés keretében gondoskodtak kórházba szállításáról, míg a másik személyt a szolgálati gépjárművel hazavitték, hogy mielőbb otthonába juthasson.  

Ugyanezen a napon, Abán egy bajbajutott autós és Polgárdin egy idős férfi számíthatott a fagyos időben a rendőrökre.

A  Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a lakosságot is kéri, hogy figyeljenek a rászorulókra! Nem csak az utcán, a lakókörnyezetükben is élhetnek olyanok, akik azért kerülnek veszélybe, mert valamilyen okból nem tudnak fűteni. Ha a szabadban magatehetetlennek tűnő embert látnak, azonnal hívják a 107-es vagy 112-es segélyhívók valamelyikét!

A rovat további hírei: Sziréna

Mennyi? Harminc! És kicsivel sem több...!

Mennyi? Harminc! És kicsivel sem több...!

2025. okt. 16.

A városban több helyen is vannak 30 kilométeres sebességkorlátozó táblák kihelyezve. Nyilván okkal. A Vörösmarty, illetve Gábor Áron utcában például azért, mert óvoda, bölcsőde működik a környéken. Mostantól pedig útburkolati felfestés is figyelmezteti az autósokat a megfelelő sebességre.

Távolt tarthatják a bántalmazó testvért

Távolt tarthatják a bántalmazó testvért

2025. okt. 16.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség távoltartás elrendelésére tett indítványt annak a férfinak az ügyében, aki az elmúlt hónapokban egyre agresszívebb volt a testvérével. Többször bántalmazta is hozzátartozóját, értesült a DO.

Súlyos baleset Köztársaság útnál

Súlyos baleset Köztársaság útnál

2025. okt. 11.

Rolleres ütött el a zebrán átkarikázó kerékpárost a Köztársaság út és a Derkovits utca kereszteződésében ma délelőtt. Az egyik sérültet mentőhelikopter szállította kórházba, értesült a DO.

Személyautó és kisteherautó ütközött Dunaújvárosban

Személyautó és kisteherautó ütközött Dunaújvárosban

2025. okt. 09.

Személyi sérüléssel járó baleset történt az Aranyvölgyi és a Magyar út kereszteződésénél ma kora este.

Nyerges vontató égett az M6-oson

Nyerges vontató égett az M6-oson

2025. okt. 07.

A nem mindennapi tűzeset miatt Dunaújvárosnál, a sztráda Pécs felé vezető szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani, adta hírül a katasztrófavédelem gyorsjelentése.

 

Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

2025. okt. 07.

Alig kezdődött el a fűtési szezon, máris regisztrálták az első életmentő esetet: Pusztaszabolcson, egy családi házban szólalt meg az érzékelő még pénteken délután. Négy személy, köztük három gyerek hagyhatta el az épületet baj nélkül, értesült a DO.

Eltűnés miatt keresik Hajdu Gabriellát (FRISSÍTVE)

Eltűnés miatt keresik Hajdu Gabriellát (FRISSÍTVE)

2025. okt. 06.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét: a 38 éves nő elérhetetlenné vált, rokonai több hónapja keresik, a felkutatására tett intézkedések eddig nem jártak eredménnyel. Ha tud róla, jelentkezzen – és már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)