Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Ételosztással kezdik az évet

Közélet
PM
Szabó Zsolt
sajtótájékoztató
városháza
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2017. jan. 12., 20:12

Sajtótájékoztató keretében értékelte a tavalyi évet, és vázolta a 2017-es esztendő célkitűzéseit Szabó Zsolt, a Párbeszéd Magyarországért helyi szervezetének vezetője.

Azt mondta, 2016-hoz hasonlóan idén is támogatni szeretnék a szociálisan rászorulókat, közülük is kiváltképpen a fiatalokat. Továbbra is az átláthatóság politikájának pártján állnak, és mint mondta, idén is mindent elkövetnek majd azért, hogy a városlakók tisztán láthassanak a város gazdálkodásával és az adóforintok elosztásával kapcsolatban. Úgy fogalmazott, küzdeni fognak azért, hogy Dunaújváros ne csak kevés kiváltságos ember városa legyen. Szeretnék azt is, hogy ingyenes WIFI kerüljön a közterületekre. Szabó Zsolt elmondta, hogy idei első akciójukban meleg ételt juttatnak majd el a hajléktalanoknak, akiknek a helyzete szerinte lassan tarthatatlan lesz. Hozzátette, a Párbeszéd nyugdíjas aktivistái felajánlották erre a célra a kormánytól kapott Erzsébet-utalványaikat és mindenkit várnak, aki a kezdeményezés mellé állna.

A rovat további hírei: Közélet

Közvetlenül EU-s programra pályázunk

Közvetlenül EU-s programra pályázunk

2023. már. 23.

A márciusi közgyűlés döntött arról, hogy városunk közvetlenül EU-s forrást kíván elnyerni, így pályázatot nyújtunk be az URBACT IV. – BiodiverCity elnevezésű felhívásra. 

Gyászol a művészeti élet, elhunyt Pats József

Gyászol a művészeti élet, elhunyt Pats József

2023. már. 23.

A dunaújvárosi művészeti élet fontos, lelkes, jótékony szereplője volt, tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából Pats József festőművész. A gyászhírt fia, Pats Dániel tette közzé közösségi oldalán.

A tapasztalatokról és a tervekről

A tapasztalatokról és a tervekről

2023. már. 22.

Közelmúltban kinevezett intézményvezetőket fogadott irodájában Barta Endre humán alpolgármester. 

DSTV: elkezdődött a lomtalanítás

DSTV: elkezdődött a lomtalanítás

2023. már. 21.

A tavaszi sorozat első akciója a Római városrészben volt múlt szombaton, derül ki a DSTV összegzéséből. A lomtalanítást az elmúlt időszakban bevált gyakorlat szerint szervezi az önkormányzat és a Dunanett Kft. – szinte minden hétre jut alkalom. Hangkép.

DSTV: újra nyitva az adománykuckó

DSTV: újra nyitva az adománykuckó

2023. már. 20.

Ismét megnyitotta kapuját Adománykuckó, derül ki a DSTV összegzéséből. A Törő Anikó irányításával működő a Római városrészi karitatív bázis módosított az adományozás feltételein, de töretlen lendülettel várja mind az adományozókat, mind a rászorulókat. Hangkép.
 

Padok, parkok, játszóterek, járdák és útszegélyek újulnak meg

Padok, parkok, játszóterek, járdák és útszegélyek újulnak meg

2023. már. 18.

A kellemes márciusi időjárás sokakat kicsalogat a betonrengetegből, szívesen megyünk a parkokba – Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármestert arról kérdeztük, hogyan áll a város tavaszi nagytakarítása?

"A lényeg változatlan: Dunaújvárosért dolgozom továbbra is!"

"A lényeg változatlan: Dunaújvárosért dolgozom továbbra is!"

2023. már. 17.

Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági alpolgármestere, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője a héten jelentette be, hogy a Párbeszédet, annak országos elnökségét elhagyva, mostantól a Demokratikus Koalíció tagjaként folytatja munkáját. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a TFSE otthonában

  2. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  3. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  4. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  5. A fővárosba látogat a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő