Futaújváros idén is!
A Tizenkét hónap tizenkét maraton című rendezvénysorozat első, télűző állomásához érkezett. Futásra fel, Yours Truly az Alsó Duna-parton vasárnap.
Az idei év sem maradhat el futás nélkül, a Futaújváros résztvevői január 29-én vasárnap újra rajthoz állnak. Reggel kilenckor a szokott helyen, a „Zsiráf” szobornál lévő bekötőútnál vlesz a találkozó. Idén is a már bevált módon, a „batyus” rendszert alkalmazzák – vagyis mindenki hozzon magával egy kis gyümölcsöt, energiaszeletet, vizet. A helyszíni nevezés után közös bemelegítés következik, majd jön a futás.
A közösség 25-50 kilométeres távokat tervezett be, de kiemelték mindenki annyit fusson, amennyi jól esik neki. Útlezárás nem lesz, így fokozott figyelem szükséges, illetve mindenki a saját felelősségére induljon neki a távnak. A dunaújvárosi etap lesz az első állomása a 12 hónap 12 Maraton című rendezvénysorozatnak.
A rovat további hírei: Mozaik
Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)
2025. szep. 10.
Sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a vasárnap esti holdfogyatkozásra, de az időjárás – vagy konkrétabban: a felhők – miatt jó ideig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk. Viszont: végig remekül szórakoztunk.
DSTV: az élő muzsika utazó követe
2025. szep. 10.
Egyre kevesebb olyan hely van az országban, ahol élőzenés produkciók dobják fel a vacsorák vagy esték hangulatát, derül ki a DSTV összegzéséből. Vannak azonban, akiknek továbbra is igényük van az ehhez hasonló élményekre – és szerencsére akadnak még olyan zenészek is, akik kifejezetten ebben a közegben érzik jól magukat. Ilyen például Liszkai Lukács. Hangkép.
DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál
2025. szep. 09.
Komoly alapozással készült az őszi megméretésekre a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület, derül ki a DSTV összegzéséből. A nyár viszonylag nyugalmasan telt, de az év második fele nagyon sűrűnek ígérkezik – a négylábúak és persze felkészítőik számára is. Hangkép.
Nyárias nyitány, változékony folytatás
2025. szep. 08.
Előbb sok napsütést elszórtan csapadékkal, majd záport, zivatart ígért némi napsütéssel a DO időjárási szakértője. Lassan, de biztosan búcsúzhatunk a nyártól – megfagyni a héten azért még biztosan nem fogunk.
Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?
2025. szep. 08.
Legyen a kerted tükörsima és profi az akkus szegélynyíró hihetetlen szabadságával! Az eszköz vezetékek nélkül, könnyedén, akár nehezen elérhető helyeken is kiválóan alkalmazható. (X)
Nemes célért futottak újra! (galéria)
2025. szep. 06.
A beszámolóra még várni kell, de a képeket már mutatjuk: idén immár kilencedszerre rendezett jótékonysági futóversenyt az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete. A nagy közösségi kezdeményezés keretében több százan vállalták a három táv valamelyikét ma délelőtt – remek időben, remek hangulatban, az elfogadás és a segítségnyújtás jegyében!
Kalandra fel: ha itt az ősz, hát küszöbön a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál!
2025. szep. 06.
Idén immár hatodik alkalommal rendezik meg a Dunaújvárosi Képregényfesztivált – ráadásul ezúttal új helyszínen, a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) várják szeretettel a műfaj régi és új szerelmeseit szeptember 13-án, azaz éppen egy hét múlva szombaton. Színes kavalkád készül – ott a helyed!








