Ingyenes felnőttképzésre lehet jelentkezni
Tavaly októbertől Csapó Gábor látja el a közel négyezer diákot oktató, hét tagintézményt magába foglaló Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatói feladatait. Az azóta eltelt több, mint negyed év eredményeiről beszélgettünk.
2016 őszén a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum korábbi vezetőjének lejárt a megbízatása, ennek megfelelően a főigazgatói posztra pályázatot írtak ki. Csapó Gábor, akkor még, mint a Dunaferr iskola igazgatója, elindult a pályázaton és meg is nyerte azt. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter október 1-től őt nevezte ki a helyi centrum élére. Az azóta eltelt több, mint negyed év eredményeiről beszélgettünk a főigazgatóval.
Mit kell tudnunk a Szakképzési Centrumról?
- 2015-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium döntéseként létrejöttek a szakképzési centrumok azzal a céllal, hogy sokkal közelebb kerüljön a döntés és a fenntartás az intézményekhez. Egy jól körülhatárolható, összetartható és jól működtethető szervezetről beszélünk, melynek van hagyományrendszere a városi oktatásban. A város önkormányzata hozta létre és működtette azt a hat szakképző intézményét, melyhez csatlakozott a pusztaszabolcsi Szabolcs Vezér Gimnázium, és amelyek összefogására alakult meg a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum. Minden tagintézményünk szakképző intézmény, melyekben iskolarendszerű szakképzést folytatunk. Célunk, hogy a demográfiai helyzetből fakadó csökkenő tanulólétszám miatt, a meglévő kapacitásunkat le tudjuk kötni és azt szeretnénk, hogy az intézményeink nyitva legyenek és megteljenek délutánonként és hétvégenként is.
Ez a felnőttoktatás keretében lesz tetten érhető?
- Igen. Megcélozzuk a felnőtteket. Amit nappali iskolarendszerben csinálunk, azt szeretnénk megtenni az esti felnőttoktatásban is. Februártól ingyenes felnőttoktatás indul a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum minden tagintézményében. A képzések esti munkarendben zajlanak majd, munka mellett elvégezhetők. Amit fontos kiemelni, hogy minden képzésünk - a második szakma megszerzéséig - ingyenes. Tagintézményeinkben összesen huszonhat képzésre lehet jelentkezni. Az oktatás heti három alkalommal, két éven át folyik és OKJ-s végzettséget ad. Bárki jelentkezhet ezekre a képzésekre, és akinek nincs már két szakmája, annak ingyenes lesz az első kettő, és itt fontos kiemelni, hogy a diploma nem számít szakmának, tehát főiskolai, egyetemi végzettséggel is lehet jelentkezni az ingyenes képzésekre, a cukrász és a szakács képzésünk nagyon népszerű, sokan érdeklődésből, hobbiból is választják ezeket. Jelentkezni a Centrumban és a tagintézményekben egyaránt lehet.
A felnőttoktatással is kibővülő rendszer több terhet ró majd az infrastruktúrára is. Milyen állapotban vannak a centrum iskolái, milyen fejlesztésekre lehet számítani?
- Tagintézményeinket sajnos amortizált állapotban vettük át. Feltett célunk, hogy minél több forrást hozzunk be a rendszerbe és a bejövő forrásokat okosan és pontosan költsük el. Jó fenntartók szeretnénk lenni, hogy dolgozóinknak ne kelljen másra koncentrálniuk, csak az iskolacsinálásra. Az épületeink sajnos elöregedtek, szükség van a felújításokra. Mára már kézzelfogható a munkánk eredménye. Két Környezet és Energia Operatív Programos, KEOP-os pályázatunk is van, melyek közül az egyik már biztosan nyertes. Az innen befolyó összegből napelemes rendszert építünk majd ki a Rudas, a Dunaferr, a Lorántffy és Hild iskolában. A másik szintén energiahatékonyságot célzó pályázatunk az utolsó fázisában van, reményeim szerint sikeres lesz ez is, és ha igen, akkor az innen befolyó összegből a Lorántffy iskola kollégiumát szeretnénk rendbe tenni energiahatékonysági szempontból, úgy, mint teljes nyílászáró-csere, tetőfelújítá és homlokzati szigetelés. A Nemzetgazdasági Minisztérium döntése alapján pontot tehetünk egy évek óta húzódó probléma végére. A Dunaferr iskola Apáczai úti telephelyének tornaterméről és tetőszerkezetének felújításáról van szó. Itt ugyanis négy éve nem tartanak már testnevelés órákat a tornateremben, mert az balesetveszélyes. A felújítási munkálatok várhatóan tavasszal elkezdődnek. A harmadik nagy projekt a Hild és a Rudas iskola teljes ablakcseréjét célozza meg. Mindhárom beruházásra rendelkezésünkre áll a 138 millió forintos forrás. Ezeken kívül új bútorokat és informatikai fejlesztéseket is végeztünk a tagintézményeinkben, így elmondhatjuk, hogy szép karácsonyi ajándékot kapott minden iskola ezekkel az apróbb, de igen fontos fejlesztésekkel.
Ennyi idő elteltével és ennyi munka elvégzése után nem bánta meg, hogy tavaly pályázott a főigazgatói posztra?
- Nem, mert szeretem a nagy kihívásokat és egy nagyon jó csapat van körülöttem, akikkel jól és hatékonyan tudunk együtt dolgozni. Reményeim szerint a munkánk sokak megelégedésére szolgál majd.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: a görögkatolikus iskola is várja a nebulókat
2024. ápr. 09.
Minden oktatási intézmény igyekszik bemutatkozni a leendő elsősök és szüleik számára, hogy amint aktuális lesz a beiratkozás, már ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy jól döntött. Ennek apropóján látogatott a DSTV stábja a Szent Pantaleimon iskolába. Hangkép.
DSTV: négy felvonás a Petőfiben
2024. ápr. 03.
Idén is várta a leendő elsősöket és szüleiket a Petőfi Sándor Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény vezetése és kollektívája négy részből álló programsorral rukkolt ki a beiskolázás előtt. Hangkép.
DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola
2024. már. 26.
Nagyszabású és rendhagyó megemlékezésről számol be a DSTV összeállítása. A Petőfi Sándor Általános Iskola közösségének közelmúltban tartott gálaműsorán mintegy 250 diák lépett közönség elé a KULTIK Moziban. Hangkép.
DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában
2024. már. 24.
Látványos és szó szerint mozgalmas bevetésről tudósít a DSTV összeállítása. A vármegyei rendőr-főkapitányság és a rendészeti képzést végző középiskolák közötti kapcsolat keretében látogattak el a MEKTA-alosztály szakemberei a Dunaferr iskola szakmai napjára. Hangkép.
DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel
2024. már. 21.
Érdekes témát boncolgat a DSTV sorozatának új darabja a Dunaújvárosi Óvoda vezetőjével. Gyenes Éva ezúttal a minőségi időtöltésről fejtette ki gondolatait – többek között arról, miért is fontos minél több időt a szabadban tölteni, és segíteni a kicsiket élményszerzéssel, új impulzusokkal. Hangkép.
DSTV: beilleszkedés az óvodába
2024. már. 18.
Komoly témával, az óvodai beilleszkedés kérdéskörével foglalkozik a DSTV összeállítása. A gyerekeknek, de a szülőknek is jelentős "ugrás" ez, az ismerkedés-megismerés folyamata elsőrendűen fontos ebben az életszakaszban. Hangkép.
DSTV: újabb remek évfolyamkoncert a Móriczban
2024. már. 15.
Idén immáron második alkalommal szerveztek évfolyamkoncertet a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, derül ki a DSTV összeállításából. Ez alkalommal a szülőknek szóltak a dalok, akik vastapssal jutalmazták a diákok produkcióit. Hangkép.