Dunaújváros Hetilap

Pártállástól függetlenül támogatják Ádert

doszerk - 2017. január 8. 13:16

A köztársasági elnök újraválasztásának támogatása független a pártpreferenciáktól a Jobbik-szimpatizánsok 52, a baloldaliak 45 százaléka is támogatná ismételt megválasztását – közölte a Nézőpont Intézet.

December 13–16. között – Majtényi László esetleges jelölésének bejelentése előtt – ezer ember megkérdezésével, a Magyar Idők számára készült a közvélemény-kutatás. Az államfő személyét ismerő magyarok 63 százaléka, a Jobbik-szimpatizánsok 52, a baloldaliak 45 százaléka, az LMP-vel szimpatizálók 61, az ismeretlen pártpreferenciájúak 53 százaléka támogatja Áder János újraválasztását – írta a Nézőpont.

A felmérés szerint a kormánypártokat a novemberi 32 százalék után decemberben a teljes felnőtt népesség 33 százaléka támogatta. A Jobbikkal 13, az MSZP-vel 9, a DK-val 4, az LMP-vel 3 százalék szimpatizál, az Együtt, a Liberálisok, valamint a Kétfarkú Kutya Párt támogatottsága pedig egy százalékon áll.

A legvalószínűbb listás eredményeket nézve a kormánypártok 45 százalékon, a Jobbik 24, az MSZP tíz, a DK hat, az Együtt egy, a Liberálisok és a Kétfarkú Kutya Párt kettő, az LMP öt, az egyéb pártok pedig összességében ugyancsak öt százalékon állnak – áll a közleményben.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)

Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)

2025. aug. 11.

A család mellett barátok és tisztelők, volt munkatársak és a jelenlegi városvezetés is részt vett a közelmúltban elhunyt Almási Zsolt temetésén. A város első polgármesterétől pénteken búcsúztunk – nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!

"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart

"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart

2025. aug. 09.

Dunaújváros mindig is tele volt művészi vénájú emberrel. Festészet, költészet vagy zene – mindenhol vannak fontos szereplőink. A táncműfajokban is sok tehetség tűnt fel az elmúlt évtizedekben, a Medusa Dance Művészeti Egyesület nemzetközi terepen is megmutatta már magát. Zsorda Erikkel, a táncegyesület vezetőjével beszélgettünk táncról, csapatról és értékekről – és persze az összetartozásról. 

Segítő kéz az álláskeresésben

Segítő kéz az álláskeresésben

2025. aug. 08.

Gyakorlati tanácsadó napot szerveznek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében jövő kedden. Az eseményre a Dunaferr utódcégeinek csoportos leépítése nyomán munkát keresőket várják!

 

Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja

Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja

2025. aug. 08.

Négy új autóval bővült a DVG Zrt. járműparkja. Az Autó Máté Kft. jóvoltából a társaság állománya három korszerű MG ZS típusú személyautóval és egy Peugeot Boxer duplakabinos platós tehergépkocsival gazdagodott.

Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály

Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály

2025. aug. 08.

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.

A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog

A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog

2025. aug. 07.

Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott, és aranyos figurákkal ajándékozta meg a körzetben élőket.

Elkészültek a munkával, megújult a járda is

Elkészültek a munkával, megújult a járda is

2025. aug. 07.

Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.