Súlykorlátozás az utakon
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az országos főúthálózat több szakaszára vonatkozóan is súlykorlátozásokat vezetett be a 20 tonnás össztömeget meghaladó tehergépkocsik esetében ‒ olvasható a szervezet közleményében.
Mint azt a cég közleményében írja, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez érkező, különböző szintű (lakossági, országgyűlési képviselői, ombudsmani) bejelentésekben az új útdíjrendszer bevezetése óta a főúti szakaszokon tapasztalható teherforgalom növekedésére és az ebből származó környezetterhelésre panaszkodtak az érintettek.
A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel közösen vizsgálatot indított a beérkező panaszok ügyében, és megállapítást nyert, hogy a teherforgalomnak a főutakról a gyorsforgalmi hálózatra történő leghatásosabb átterelése az egyes főúti szakaszok forgalomkorlátozásával érhető el. A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ az egyes főúti szakaszok forgalomkorlátozására javaslatot terjesztett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elé, amely indítvány elfogadása megtörtént. A szükséges intézkedések végrehajtásának határidejeként 2017. január 1-jét határozták meg, amelynek érdekében kihelyezték a nevezett szakaszokon a KRESZ 44. ábraszámú „20 tonna össztömeget meghaladó tehergépkocsival behajtani tilos” jelzőtáblákat és esetenként a „kivéve áruszállítás” kiegészítő táblákat ‒ hangsúlyozták.
Az intézkedések célja összességében a főutak átmenő forgalmának csökkentése, elterelése, valamint az itt élőket érő kedvezőtlen környezeti hatások mérséklése. Az érintett településeken működő vállalkozások számára a tilalom hatálya alá eső, a tiltott szakaszokat nem áruszállítás céljából igénybevevő teherjárművek közlekedéséhez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságai éves behajtási engedélyt fognak kiadni. A behajtási engedély kiadásához szükséges az igénylő személyazonossággal, a telephely címével, a jármű típusának megjelölésével, valamint tömegének feltüntetésével az illetékes megyei igazgatóság címére történő igény megküldése ‒ áll a tájékoztatásban.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
Szabályosan a tilalom feloldása után is
2025. okt. 02.
Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is.
A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag
2025. okt. 02.
160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.
Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája
2025. okt. 02.
A magyar városok közül Dunaújváros az élen jár az elnyert Európai Unió által finanszírozott pályázatok száma tekintetében. Rengeteg projekt ért célba az elmúlt években, nagyon sok pályázat az utolsó simítások előtt áll, és rengeteg program előkészítése zajlik a háttérben.
Különleges alkalom, családi csapolás is akadt a szeptemberi véradások között!
2025. okt. 01.
Sűrű menetrend, eredményes alkalmak egész sora, és egy csodás családi tradíció: rendkívüli véradás is szerepelt – méghozzá éppen egy kitelepülésen – az elmúlt havi események sorában. A trend változatlan, így csak remélni tudjuk, hogy ragadós lesz a Csiszár família példája!
Születésnap és világnap az idősek otthonában
2025. okt. 01.
Az idősek világnapja alkalmából városunkban is megünneplik szépkorú polgártársainkat – az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonában kedves műsorral köszöntötték a létesítmény lakóit, a kínálatot még szülinapi zsúr is színesítette!
Lakossági fórumot tartottak Újtelepen
2025. okt. 01.
A napokban több fontos eseményről is hírt adott Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A hét elején fontos ügy apropóján tartottak lakossági fórumot, illetve tovább szépült a korábban is említett Tündérkert Játszótér.
Vállalkozói fókusznap a BNI szervezésében
2025. szep. 30.
Ismét vállalkozói fókusznapot szervezett a BNI dunaújvárosi csoportja a közelmúltban. Az esemény részeként közel 100 vállalkozót vártak – továbbra is központban volt a kapcsolatépítés, a kapcsolati hálók bővítése, és természetesen a vállalkozásfejlesztés is.









