"Szeretnénk nemzetközi szintre emelni a Carissa Kupát"
Sajtótájékoztató keretében értékelte a háromnapos Carissa Kupát Cserna Gábor polgármester, dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő, Kovács Judit, a Dunaferr SE elnökségi tagja, és Petrás Gábor, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára.
A január 6-8. között megrendezett Carissa Kupán, melynek fővédnökei dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, Cserna Gábor polgármester, valamint dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő volt, huszonkilenc csapat mérkőzött meg a tornagyőzelemért. A kupa jótékonysági célt is szolgált, a bevételt a Dunaújvárosi Mentőállomás javára ajánlották fel.
Cserna Gábor polgármester elmondta, a torna bevételét az önkormányzat kiegészíti, így egymillió forinttal tudják segíteni a mentőállomást.
- Dunaújvárosnak két hagyományos rendezvénye van az új esztendő elején. Az egyik a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány által szervezett Újévi Gála, amely ezúttal is igen színvonalas előadással kápráztatta el a közönséget. A másik fontos rendezvény pedig a Carissa Kupa. A sport mellett ki kell emelni a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség társadalmi felelősségvállalását, amelyre büszkék is vagyunk, ezért is érdemelte ki a szövetség a Dunaújvárosért Díjat. Minden évben kitűznek egy jótékonysági célt, az idei kupa bevételét a mentőállomás támogatására fordítják. Mintegy 800 ezer forint gyűlt össze a kupán, ezt az önkormányzat 200 ezer forinttal egészíti ki, így összesen 1.007.500 forinttal járulhatunk hozzá a Dunaújvárosi Mentőállomás fejlesztéséhez, a felszereléseik bővítéséhez-mondta a polgármester, aki további sok sikert kívánt a szövetség munkájához.
Dr. Galambos Dénes szerint eredményes volt a torna, hiszen rengetegen vettek részt rajta, és sok támogató segítette a nemes célkitűzést.
- A Carissa Kupa 2017-ben az első olyan fedett kispályás labdarúgó torna az országban, amely nagy népszerűségnek örvend. Huszonkilenc csapat nevezett rá, kiegészülve a gálamérkőzések csapataival, a Magyar Művész Válogatottal, a Sport TV és a Kohász Öregfiúk csapatával, valamint az utánpótlás csapatokkal. Büszkék vagyunk azokra a szervezetekre, akik támogatóként segítették nem csak a Carissa Kupa jótékonysági célkitűzéseit, hanem többek között Pecsét István gyógyulását, vagy a kórház fejlesztését. Ezek mind-mind fontosak a társadalmi szerepvállalás szempontjából. A Carissa Kupa aranyfokozatú támogatója volt Nemes Ferenc, aki a tombola főnyereményét is felajánlotta. Nívós volt a rendezvény, nagy létszámban vettek részt a látogatók.
Kovács Judit, a Dunaferr SE elnökségi tagja a kitűnő szervezést is méltatta.
- Egy rendezvény sikerességét az mutatja a legjobban, hogy hányan szeretnének részt venni rajta. A Carissa Kupára sok csapat jelentkezett, amely nagy feladatott rótt a szervezőkre. A háromnapos rendezvény során rengeteg sportoló, játékos, és szurkoló megfordult a sportcsarnokban. Úgy gondolom, a látványelemekkel is gazdagított kupán jól érezték magukat az emberek, mind a csapatok, mind a látogatók.
Petrás Gábor, a DLSZ főtitkára elmondta, már megkezdték a jövő évi kupa szervezését.
- Fantasztikus háromnapos jubileumi tornán vagyunk túl, ez volt a tizenötödik Carissa Kupa. Annak idején, amikor csak a baráti társaságokkal játszottunk a kisteremben, nem gondoltuk volna, hogy ilyen nagyszabású rendezvénnyé növi ki magát a torna. Nem csak a városban és a megyében, hanem országos szinten is népszerű, a gálamérkőzésekkel együtt 34 csapat szerepelt a kupán. Nagyon örülünk annak, hogy ilyen sok embert ki tudtunk csalni a sportcsarnokba. Felemelő érzés, amikor az aranymérkőzés előtt kilencszáz ember állva énekelte el együtt a Himnuszt a nagyteremben.
Köszönjük a támogatást az önkormányzatnak, a fővédnökeinknek, a partnereinknek, a támogatóknak, a csapatoknak, a Bánki és a Lorántffy iskola önkéntes diákjainak, és minden résztvevőknek. Szeretnénk nemzetközi szintre emelni a kupát, kárpátaljai, felvidéki, erdélyi csapatokat elhívni. Mindenképpen családbarát programokkal készülünk jövőre is, kiegészítve például arcfestéssel és ugrálóvárral a gyerekeknek– mondta Petrás Gábor.
A rovat további hírei: Sport
Elkészült a DAB felkészülési programja
2025. júl. 28.
Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.
Győzelemmel kezdett a DFC
2025. júl. 28.
Megérdemelt sikert aratott a Pénzügyőr elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat első fordulójában vasárnap este.
Újra bizonyítottak sárkányhajósaink
2025. júl. 27.
Összesen hét érem megszerzéséből vették ki részüket a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Brandenburgban megrendezett Nemzetek Közötti Világbajnokságon.
Egyetemi Világjátékok: elégedett magyarok
2025. júl. 26.
Hosszú kihagyás után, egy jó gyakorlattal tért vissza a nemzetközi mezőnybe a DKSE tornásza, Kovács Zsófia.
Jobban hajráztak az ukránok
2025. júl. 26.
Hiába küzdött remekül, az ukránoktól is kikapott a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.
Hazatértek a vb dunaújvárosi hősei (galériával)
2025. júl. 25.
A DFVE mellett városunk vezetése is köszöntötte a világbajnoki ezüstérmes magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi tagjait a Fabó Éva Sportuszodában pénteken délelőtt.
DSTV: remek nyári tábor a Dunán
2025. júl. 25.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a DKSE jóvoltából különböző táborok kínálatából választhattak nyárra a gyerekek. Táboroztatták a fiatalokat a kajak-kenusok is, a táboruk harmadik, s egyben utolsó hetében látogattunk el a csapathoz. Hangkép.