Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Versaillestől a Szalki-szigetig

Ónodi Zoltán - 2017. január 3. 18:18

Idén az MMK Galériája törte meg a csendet és a városban elsőként nyitott kiállítást. Marosi László fotóinak ad helyet az intézmény.

Megelőzve az összes városi intézményt az MMK január 3-án egy újabb kiállításnak adott helyet galériájában. Marosi László amatőr fotós képei kerültek fel a falakra. A hosszú évtizedeken át pedagógusként dolgozó művész nyugdíjas éveit a kulturális rendezvények látogatásával és kirándulásokkal tölti. Tanulói nagy szeretettel emlékeznek vissza az iskolában töltött évekről, egyöntetűen vallják, Laci bácsi mindig is érdeklődő típus volt. Nagy érdeklődéssel van jelen kiállításokon, előadásokon. Hű társa egy kompakt fényképezőgép, mellyel megannyi pillanatot megörökít. Így készültek a csodás képek, amelyekből most egy kisebb válogatást láthatunk.

A kutyaportrétól az épületfotóig minden fellelhető a művész repertoárjában. Ami az emberi szemnek szép és érdekes, megörökíti. Minden kép egy-egy történetet rejt magában, rövid tárlatvezetés keretén belül megismerhettük a Szalki-szigeti hattyút és a külföldi kirándulások történetet is. Majd hatvan képen keresztül utazzuk át Európát és hazánk legszebb helyeit. A megnyitót Setét Andrásné mandolin és Nagy János fütty duettje színesítette. Kováts Rózsa, az intézmény vezetője nyitotta meg az MMK galéria tárlatát, amely egész januárban megtekinthető lesz az földszinti folyosón.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: német diákcsapat a papírmúzeumban

DSTV: német diákcsapat a papírmúzeumban

2025. jún. 06.

Érdekes program várt  a Széchenyi gimnázium dortmundi partnerintézményéből érkezett diákokra, derül ki a DSTV összegzéséből. A német gimnazisták ellátogattak a Magyar Papírmúzeumba, ahol még a papírmerítés rejtelmeibe is betekintést kaptak. Hangkép.

DSTV: mindenkit vár a Mikro Fesztivál

DSTV: mindenkit vár a Mikro Fesztivál

2025. jún. 05.

Idén immár negyedszerre szervezi meg a Mikro Fesztivál seregszemléjét a Bartók Kamaraszínház. Az eseménysorozat bemutatóira egész héten várják a közönséget – remek előadások sorával, izgalmas színházi csemegékkel.
 

Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén

Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén

2025. jún. 05.

Hármas évfordulót, a Zeneakadémia 150., a Kodály Intézet 50., a jazz tanszék 60 éves évfordulóját ünneplik idén – mondta el Farkas Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a jubileumi programokat ismertető szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya

DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya

2025. jún. 04.

Folytatódott a hónap műtárgya sorozat az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem is akármilyen emlékkel: a római kori úgynevezett Intercisa sisak jellemzőivel ismerkedhetnek az érdeklődők Hangkép.

Több mint 600 programmal várja a látogatókat az Ördögkatlan fesztivál

Több mint 600 programmal várja a látogatókat az Ördögkatlan fesztivál

2025. jún. 04.

Több mint 600 programmal, színházzal, zenével, irodalommal várja a közönséget július 29. és augusztus 2. között a dél-baranyai Ördögkatlan Fesztivál.

A Pendulum ősszel ismét fellép Magyarországon

A Pendulum ősszel ismét fellép Magyarországon

2025. jún. 03.

Nyolcadik magyarországi koncertjét adja ősszel a Pendulum. A világhírű ausztrál drum and bass csapat új lemezét október 17-én a csepeli Barba Negrában is bemutatja.

DSTV: utazás a művészetért

DSTV: utazás a művészetért

2025. máj. 30.

Megtisztelő utazáson vettek részt a Magyar Papírmúzeum munkatársai, derül ki a DSTV összegzéséből. Delegációjukat Törökországban fogadták, ahol sok szakmát és művészeti ágat képviselő intézményekkel és képviselőikkel cserélhettek tudást, építhettek nemzetközi kapcsolatot. Hangkép.