„Az én világom”
Festményekből nyílt tárlat a Munkásművelődési Központ galériájában. Jeszenői Endre alkotásait február végéig tekintheti meg a nagyérdemű.
Komoly tömeg látogatott el az MMK Galéria kiállításának megnyitójára, volt aki Debrecenből utazott városunkba, hogy megtisztelje az alkotót. A Barcsay Stúdió egyik „tanulója”, Jeszenői Endre festményei kaptak helyet a falakon. A művész a nyugdíjba vonulása után lépett be a Barcsay Stúdióba, melynek 2015 januárja óta rendszeres alkotója. Ahogy korábban diákjainak adta ki a feladatot, most ő áll egy-egy csendélet előtt, tanulmányozva a fény-árnyék játékokat.
„Az én világom” című tárlatot Koffán Károly nyitotta meg. Kiemelte, hogy a kiállító művész önállóan dolgozik, témái lassan állnak össze, de szép egységet formálnak. A megnyitó Pocsai Mária és Németh Irma népdal-válogatásával folytatódott, majd a Széchenyi Gimnázium kórusa koronázta megz estét. Zárásként az Irisz Versszínpad két tagja, Bardocz Éva és Barna József egy-egy verssel kedveskedett a teremnyi érdeklődőnek.
A rovat további hírei: Kultúra
Minden fronton éles bevetés – tűzoltók vándorkiállítása az Intercisa Múzeumban
2025. jún. 11.
Dupla jubileumot ünnepelnek, a 75 éves intézményes tűzoltóképzéssel és a 85 éves tűzoltózenekarral kapcsolatos vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba. A bemutatott anyag a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának gondozásában született – tele izgalmas részlettel.
DSTV: újabb fotókiállítás a Rosti iskolában
2025. jún. 11.
Újra önálló bemutatóval folytatódott a Rosti iskola Tantermi tárlatok című sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. Az iskola vendégei – és persze diákjai – ezúttal Szabóné Zsedrovits Enikő fotógyűjteményét láthatják. Hangkép.
Jön, jön, jön Poszeidón Álma – küszöbön az Ambrózia Fesztivál!
2025. jún. 10.
A térség legnagyobb nyárköszöntő kavalkádjának ígérkező eseménysorozatra péntektől vasárnapig csalogatják a közönséget a Duna-parti helyszínen – fantasztikus hangulattal és remek koncertkínálattal! Flyer és linkek itt – kalandra fel, mindenkit vár az Ambrózia Fesztivál!
DSTV: lenyűgöző zenés seregszemle
2025. jún. 10.
Öt iskola növendékei közreműködésével rendeztek nagyszabású koncertet a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont az ősbemutatóval koronázott seregszemlének, amely során több százan muzsikáltak együtt. Hangkép.
DSTV: folytatódott a bemutatók sora
2025. jún. 09.
Újabb kiállítást láthatnak a Rosti a Restiben című program látogatói a Vasmű úti egységben, derül ki a DSTV összegzéséből. A bisztró vendégei ezúttal Szalnyikova Dana Makszimovna alkotásait tekinthetik meg az iskola és az étterem együttműködése nyomán. Hangkép.
"Jószolis" nyárköszöntő után, évzáró tárlat előtt a Wesley-Da Capo iskola közössége
2025. jún. 08.
Színes, változatos programsorral búcsúzik a tanévtől a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola: a diákok szerdán nyárköszöntő zenés, táncos műsorral lepték meg a Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai gondozóházát, jövő szerdán kiállításmegnyitót szerveznek.
"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat
2025. jún. 08.
A 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából a dunaújvárosi születésű Aczél Gergő lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden – a fókuszban a Hátsószínpad című új kötettel.