Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Bartókos darabok Veszprémben

Kultúra
Bartók Kamaraszínház
Dunaújváros
előadás

facebook megosztás

doszerk - 2017. feb. 22., 07:50

Tizedik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Tavaszi Fesztivált március közepétől, az egy saját és négy vendégprodukciót felvonultató rendezvény első előadása március 12-én lesz a Hangvilla rendezvényközpontban - közölte a programsorozatot rendező Pannon Várszínház igazgatója veszprémi sajtótájékoztatóján kedden.

Vándorfi László elmondta, hogy a teátrum saját produkcióját, A padlás című musicalt láthatják elsőként a nézők, majd a Pesti Magyar Színház produkciója, A Szkalla lányok című színdarab kerül színre.

Mint fogalmazott, a fesztivál keretében igyekszik minden évben olyan produkciókat hívni, amelyek a veszprémi közönség számára máskor nehezen elérhetőek. Így esett a választás A Szkalla lányok című előadásra, melyet Örkény István Macskajáték című műve alapján alkalmazott színpadra Berényi Gábor. Az előadásban Béres Ilona és Tordai Teri lép színpadra március 17-én - fejtette ki.

A szentendrei Ivancsics Ilona és színtársai produkcióját március 18-án láthatja a veszprémi közönség. Török Tamás, Sej, szellők című darabja az ötvenes éveket idézi a szatíra eszközeivel - közölte Vándorfi László. A színházigazgató kifejtette: a Kármen című élőzenés táncos produkciót a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház vendégjátékaként láthatja a közönség március 25-én Vári Bertalan rendezésében.

A fesztivált Csányi Sándor Avagy miért ne próbáljuk megérteni a nőket című önálló estje zárja május 14-én - mondta Vándorfi László.    Hozzátette: a rendezvény gyermekszínházi kísérőprogramját március 21-én mutatják be, a Play című kalandjáték a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház produkciója, a darab rendező-koreográfusa Hernicz Albert.

-MTI-

A rovat további hírei: Kultúra

Módra művek a Kamarában - DO-videó

Módra művek a Kamarában - DO-videó

2016. feb. 21.

Módra Zsolt immár harmadik alkalommal állít ki a Kamara Galériában. A tárlat anyaga - amelyből a DO kamerája is szemezgetett - március 17-ig tekinthető meg a helyi kamara épületében.

Bepillantás a kukucskálók világába

Bepillantás a kukucskálók világába

2016. feb. 20.

Két, egymástól nagyon eltérő profilú kiállítással nyitották az idei évadot a Kortárs Művészeti Intézetben. Az egyik Martinkó Márk fotókiállítása, a másik pedig Karácsonyi László Hakni című tárlata. Utóbbiról a tárlat kurátora, Zsinka Gabriella művészettörténész beszélt róla dióhéjban.

A tanár és a tehenészgatyás

A tanár és a tehenészgatyás

2016. feb. 20.

A férfi meglelte a keresett újságcikket. Leült, beleolvasott. „Szép eredményt értek el diákjaim a tanulmányi versenyeken matematikából. Újfalussy Miklós 1973-ban országos második, Fülöp István 1976-ban országos harmadik lett. Az én érdemem csak annyi, hogy békén hagytam őket.

Viadana Dr. Pad Zoltán mesterkurzusán

Viadana Dr. Pad Zoltán mesterkurzusán

2016. feb. 20.

Városunk újfent büszkén tekinthet a dunaújvárosi Viadana Kamarakórusra. Jelenthetjük nem álltak meg a fejlődés útján, mesterkurzusba kezdenek.

Holnap PASO és Penetele Ska a Galériában

Holnap PASO és Penetele Ska a Galériában

2016. feb. 19.

Újra egy színpadon lép fel városunk legnépszerűbb zenekara és az ország első számú Ska Orchestrája, ezúttal is a Galéria Jazz Klubban.

Elrajtolt a Kamara Kabaré

Elrajtolt a Kamara Kabaré

2016. feb. 19.

Nagy sikerrel indította útjára az MMK a Kamara Kabaré című programsorozatát. Maksa Zoltán estjét nagy érdeklődés övezte.

Szántó pityer, az időjós

Szántó pityer, az időjós

2016. feb. 19.

Reggel óta időnként fülelni kezdek: megszólal? Nem szólal meg? Egyelőre semmi… de várjuk ki a végét! Előttünk az egész nap, meghallhatjuk még a pacsirta énekét. És a népi regula szerint ha „ő” magasan száll, és meg is szólal, akkor közel a tavaszi jó idő.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csoportmásodikként elődöntős a válogatott

  2. DSTV: az éremművészet atyja

  3. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

  4. Történelmi íjász sikerek 2025-ben is

  5. Diadalmas évnyitó után komoly kihívások

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  4. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  5. Nem válogatnak az eszközökben a csalók

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő