Egálról folytatják
A MOL Liga negyeddöntőjének ötödik mérkőzését játssza ma este hat órától az Újpest otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
Négy mérkőzést követően 2-2-re áll a Dunaújvárosi Acélbikák és az Újpest jégkorongozóinak MOL Liga negyeddöntője. A sorozat első két meccsét a DAB nyerte, ám ezt követően az újpestiek örülhettek két sikernek, s legutóbbi, Dunaújvárosban aratott 3-2-es győzelmükkel a pályaelőnyt is visszavették a négy nyert találkozóig tartó párharcban, mely ma este hat órától Újpesten folytatódik. A negyeddöntő ötödik meccse előtt sérülés és eltiltás is nehezíti a DAB helyzetét, ugyanakkor hokisaink nagyon elszántak, egyáltalán nem törte meg őket az, hogy a párharc legutóbbi két meccsét a fővárosi lila-fehérek nyerték.
Ezt erősítette meg Strenk Hunor másodedző is, aki érdeklődésünkre elárulta, hogy fegyelmezett, jó játékra lesz szükségük a remélt sikerhez a ma este hat órakor kezdődő újpesti összecsapáson.
"Egy új, immáron csak két győzelemig tartó párharc kezdődik ma, s bár természetesen nem örültünk annak, hogy egyenlített az Újpest, már nem ezzel, hanem csakis a mai összecsapással foglalkozunk. Nehéz meccs vár ránk, ugyanakkor sikerült már nyernünk idegenben is a rájátszásban, szóval "csak" annyi a dolgunk, hogy megtesszük ezt még egyszer. Sajnos Léránt René vállsérülése komolyabbnak tűnik, így rá, valamint az eltiltott Kaszkovra nem számíthatunk, ugyanakkor Hüffner visszatér, így a padunk egy kicsit hosszabb lesz a mai találkozón.
Képek: DO-archív
Az biztos, hogy fegyelmezetten kell játszanunk, s az egyéni hibáink számát is minimalizálni kell az újabb sikerhez, s emellett az emberelőnyös játékban is javulnunk kell a sorozatból hátralévő mérkőzéseken. Szurkolóinkra rendkívül büszkék vagyunk, sokat jelent a támogatásuk, s nagyon bízunk abban, hogy az előző kettő újpesti meccshez hasonlóan ma is hazai pályát varázsolnak számunkra" – fogalmazott az Acélbikák másodedzője.
A rovat további hírei: Sport
Két harmadig volt esélye a DAB-nak
2025. okt. 18.
Háromgólos vereséget szenvedtek a DAB jégkorongozói a DVTK otthonában lejátszott találkozón az Erste Liga péntek esti fordulójában.
Kialakult a négyes döntő mezőnye
2025. okt. 17.
A BVSC ellen juthat be a Magyar Kupa idei kiírásának fináléba a DFVE női vízilabda csapata.
DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán
2025. okt. 17.
A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.
Nehéz csaták idegenben
2025. okt. 17.
Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.
Nem hibáztak a fiatalok
2025. okt. 16.
A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.
Szoros vereségek Mosonmagyaróváron
2025. okt. 16.
A DKKA U18-as együttese egy, az U20-as két góllal kapott ki a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott korosztályos bajnokin szerdán délután.
Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)
2025. okt. 15.
Remekül szerepeltek a DKSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett utánpótlás viadalon.