Egyenlített az Újpest
Hatalmasat küzdött, kétgólos hátrányból is talpra állt, ám végül 3-2-es vereséget szenvedett az UTE elleni MOL Liga negyeddöntő ma esti mérkőzésén a DAB jégkorong csapata. A négy győzelemig tartó párharc így 2-2-re áll, folytatás szerdán Újpesten.
Mivel a legutóbbi párbajt az Újpest nyerte a MOL Liga rájátszásának harmadik körében, mégpedig nem a legtisztább körülmények között, így a négy győzelemig tartó párharcban 2-1-re szépítettek Szilassy Zoltán tanítványai. A negyedik ütközet előtt ettől függetlenül jó érzés volt tudni, hogy az előny még mindig a mieinknél volt, de abban is biztosak voltunk, hogy kőkemény meccs vár ránk. Sajnos nem állhatott a csapat rendelkezésére Kaszkov, hiszen a kiváló orosz hokis végleges kiállítást kapott, de tudtuk, hogy vele, vagy nélküle egyaránt nehéz hatvan perc vár ránk. Hatalmas lendülettel indult a derbi, melynek legelején Nagy Richárd ütött sistergős felső vasat.
Az Újpest irányította ekkor egyértelműen az összecsapást, így Duschek Dávidnak többször kellett hárítania, míg a túloldalon Sila csak szemlélője volt a meccsnek. Cstere próbálta megtörni ezt a szakaszt távoli lövéssel, majd a játékvezetők Beczét állították ki, aki a palánk mellett szabályosan ütközte le ellenfelét. Ezt szinte azonnal gólra váltotta Frolik (0-1), aki a kapu előtti pakkot vágta a kapuba. Sajnos a folytatásban sem tudott a vendégek fölé kerekedni a DAB, míg az UTE Sikorcin és Frolik révén több alaklommal veszélyeztetett. Hruby, majd Azari tesztelte Silát, így végre odaértünk a vendégek kapujához, viszont ekkor már a 15. percben jártunk. Úgy tűnt viszont, hogy ez felébresztette a Bikákat, hiszen Becze is tesztelte a lilák portását, majd válaszként Frolik hagyott ki egy ordító lehetőséget. Még mielőtt azonban a szünetre mehetünk volna Huba szánta el magát egy távoli lövésre, mely utat talált a hazai kapuba (0-2).
Frolik áthúzódó büntetésével folytatódott a második harmad, mely idő alatt a DAB kétszer vette célba Sila kapuját, de a hálóőr szépen hárította a lövéseket. Ladygin próbálkozott a kék vonalról, de a korong középre tartott, melyet „lenyelt” az UTE portása. Benk kiállítása miatt újabb előnybe kerültek a hazaiak, de gólig nem jutottak el. Magabiztosan őrizte kétgólos előnyét a vendég gárda még kettős emberhátrányban is, melyet ismét nem tudott kihasználni a hazai csapat, amely Magossi kiállítása miatt emberhátrányban zárta a harmadot. Miután ezt kivédekezték Azariék, Csányi ült le kettő percre, aki, miután leülte büntetését, szólóból növelhette volna csapata előnyét, de Duschek bravúrral védett. Ezt követően fiataljaink, Török és Nagy tesztelték Silát, majd a túloldalon Benk tette ugyanezt kapusunkkal.
Ezek a percek egyébként Duschekről szóltak, aki meccsben tartotta csapatát. Miután Csányi szólója fölé szállt Becze indult előre szép cselekkel, akinek maradt ereje a lövésre is, amely a kapuban kötött ki (1-2), ezzel szépített a DAB. Hat perccel a vége előtt ráadásul ismét ő vált főszereplővé, hiszen egészen a kaputól indult előre, majd miután végigvitte az akciót, ki tudott egyenlíteni (2-2). Már-már reménykedhettünk a fordulatban is, de ez sajnos nem sikerült, mivel Nemes távolról vette be a hosszú alsót (2:3). Az utolsó másfél percben kapusát mezőnyjátékosra váltotta a DAB, de az egyenlítés nem sikerült, melynek az UTE örülhetett, akik viszont a négy győztes mérkőzésig tartó párharcban 2:2-re egalizáltak. Folytatás szerdán, de már a fővárosban.
DAB - UTE 2-3 (0-2, 0-0, 2-1)
DAB: Duschek - Hruby, Ölander, Dansereau, Cseter, Azari, Hudec (1), Ladigin (1), Becze 2, Török, Borbás, Lencsés, Lévai, Németh (1), Odnoga, Nagy M., Magosi, Tanka. Vezetőedző: Heikki Malkia.
UTE: Sila - Huba 1 (1), Kiss, Nemes 1, Pápa (1), Tóth (1), Nagy N., Hegyi, Benk, Hebar (1), Ropret (2), Kovács, Nagy R., Sikorcin, Frolík 1, Csányi, Dósa, Turbucz, Szalma, Dömötör, Gröschl. Vezetőedző: Szilassy Zoltán.
A rovat további hírei: Sport
A címvédő ellen hangoltak a magyarok
2025. júl. 10.
A szingapúri világbajnokság rajtja előtt a címvédő amerikai csapattal gyakorolt közösen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott.
DSTV: remek szereplés a kupadöntőben
2025. júl. 09.
Sukorón rendezték meg a kajak-kenusok Magyar Kupa döntőjét a közelmúltban és a fináléban is több DKSE-s versenyzőnek szurkolhattunk a gyermek, a kölyök és a serdülő korosztályban. A dunaújvárosi fiatalok remekül szerepeltek – a teljesítményüket Horváth Attila, a kajak-kenu szakosztály edzője értékelte. Hangkép.
Európa élmezőnyében a DKSE birkózói
2025. júl. 09.
Összességében elégedetten értékelte U20-as birkózóink Európa-bajnoki szereplését Kiss Károly, a DKSE birkózóinak edzője.
Már Szingapúrban készül a női válogatott
2025. júl. 08.
Megérkezett Szingapúrba, a pénteken kezdődő világbajnokság helyszínére a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott.
Éremhalmozó delfinek
2025. júl. 08.
Több mint harminc dobogós helyezéssel zárták a regionális Delfin Bajnokság Veszprémben megrendezett küzdelmeit a DKSE fiatal úszói.
Döntöttek a licencekről
2025. júl. 07.
A Magyar Kézilabda Szövetség első fokú döntést hozott a 2025/26-os bajnoki idényre benyújtott NB I-es és NB I/B-s klublicenc-kérelmekről.
Volt KHL-es bekk az Acélbikáknál
2025. júl. 07.
A 29 esztendős Alekszandr Mikulovics az orosz másodosztályból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonra.