Megjelenik a trianoni magyar békedelegáció naplója
Akadémiai kutatócsoport vizsgálja az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit, a kutatócsoport első kiadványa néhány hónapon belül megjelenik, ez a magyar békedelegáció naplója lesz - mondta Ablonczy Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Trianon 100 Kutatócsoportot vezető történész.
A kötet eddig magyarul meg nem jelent dokumentumok alapján arról fog szólni, hogy miként dolgozott a magyar békedelegáció Párizsban - ismertette. Kitért arra, hogy egyenlőre olyan dokumentumok nem kerültek elő, amelyek radikálisan megváltoztatnák az eddigi tudást, felfogást a békeszerződésről, de ilyen írások felbukkanását nem lehet kizárni. Több kollégája végez vizsgálatokat, levéltári kutatásokat, egyebek között Rómában, Bukarestben és az Egyesült Államokban.
Minden eredmény elérhető lesz könyv formájában vagy az interneten - jelezte. Ablonczy Balázs elmondta: a csoport több tudományág képviselőiből, történészekből, földrajztudósokból, szociológusokból, irodalomtörténészekből áll, akik hosszabb távú folyamatokat figyelnek, és olyan eddig nem vizsgált témaköröket is megvilágítanak, mint a menekültkérdés és a menekültek integrációja.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén
2025. máj. 29.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. Az ülésen összesen öt témát tárgyalt a testület. A rendkívüli ülés indoka, hogy a köztemető üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást kellő időben el lehessen kezdeni.
Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége
2025. máj. 29.
Egy iskola életében nem szokatlan, hogy az intézmény kollektívája az esztendő végén, vagy épp bármilyen különleges apropókból gálát szervez. A Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI-ben ezt az eseményt fesztiválnak nevezik – ők szerda délután ünnepeltek.
Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten
2025. máj. 28.
A Parázs-Varázs hétvégéje minden évben színes kavalkádot ígér – idén új programsorozattal is készültek gyermeknap alkalmából. A Szalki-sziget adott otthont vasárnap az ÖKO-napnak, ahol kisebb és nagyobb gyerekek vehettek részt az interaktív feladatokban.
A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.
2025. máj. 28.
Már júniustól egyszerűsödik a használati melegvízmérővel rendelkező lakások vízmérő-leolvasása Dunaújvárosban, áll a DVG Zrt. közleményében.
Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram
2025. máj. 28.
A Jót Fut a város című közösségi szabadidősport eseményre időzítve szervezik a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) országos szűrőprogramjának dunaújvárosi állomását – szombaton várják az egészségőröket!
Már lehet igényelni a nyári szünet idejére az ingyenes étkeztetést
2025. máj. 27.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – fontos: az igényeket csak június 4-ig lehet benyújtani!
Napi szintű probléma a randalírozás – közösen keresik a megoldást
2025. máj. 26.
Hangoskodás, szemetelés, italfogyasztás, a járókelők vegzálása, tettlegességig fajult indulatok – sajnos az utóbbi hetekben megszaporodtak a hasonló bejelentések a Váci Mihály utcai kisposta környékén. A közös fellépés lehet a megoldás, derült ki a helyszíni egyeztetésen még múlt csütörtökön.