Szurkolók az Acélbikákért!

Ónodi Zoltán - 2017. február 12. 17:07

"Érzelmi bombát" dobtak az Újpest elleni MOL Liga negyeddöntőre készülő Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak a csapat legkitartóbb drukkerei, akik az Újpest ellen készülő együttes ma délelőtti edzésén igyekeztek még több erőt sugározni kedvenceiknek. Galériával!

Nemcsak sportban, hanem a szurkolói bázisban is az ország legjobbjai között vannak a dunaújvárosiak. Nem is olyan rég a felnőtt női kézilabda csapat mögé álltak a városi szurkolók, akik remek flashmobbal adtak erőt az EHF Kupa döntőjének visszavágójára készülő akadémistáknak. Akkor bejött, sok energiát kapott a csapat, a játékosok is érezték, hogy mögöttük a város, s pár nappal később megszerezték a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia első nemzetközi kupagyőzelmét. Most az Acélbikák jégkorong csapatnak kellett az erősítés, s a helyi drukkerek ezúttal sem késlekedtek, azonnal szervezésbe kezdtek – beindult a forródrót. Az összefogás mértékére jellemző, hogy a Red Alert mellett a Fél öt Köki csoport és DAB mérkőzéseire kilátogató "mezei" lelkes szurkolók együtt vettek részt a mai megmozdulásban.

Meglepték az Acélbikákat!

Az Acélbikákért szurkolók a gárda ma délelőtti edzésére látogattak ki közel hatvanan, s buzdító dalokkal igyekeztek még jobban feltüzelni hokisainkat az Újpest elleni MOL Liga negyeddöntő keddi mérkőzésére is. A csapat tagjai nagy örömmel fogadták a drukkerek akcióját, s amellett, hogy természetesen összeálltak egy közös képre is a résztvevőkkel, azt ígérték, hogy ebből a törődésből az UTE elleni párharcban is igyekeznek már visszaadni valamit az értük szorítóknak.

Ifjabb Azari Zsoltot, a Dunaújvárosi Acélbikák csapatkapitányát is nagyon meglepte a ma délelőtti akció, mint azt elmondta, hatalmas örömmel töltötte el, hogy a szurkolók is mellettük állnak az Újpest elleni negyeddöntő előtt, s ezt a törődést a jégen is próbálják meghálálni az értük szorítóknak.

"Pont jó időben jöttek ki a szurkolók, nagyon jól esett ez most nekünk. Tegnapelőtt csapatépítő tréninget tartottunk, tegnap szabadnapunk volt, ma visszajöttünk, s kicsit meg is voltam ijedve, mert úgy láttam, hogy egy kicsit lankad a figyelmünk, de ez most nagyon jól esett. Teljes mértékben átérezzük, hogy mögöttünk állnak, mindent meg fogunk tenni azért, hogy a tábort is kiszolgáljuk. Éreztük, hogy nagyon jó hangjuk van, sokat jelentett ez, most például elkezdtünk egymás között játszani, amikor még nem voltak itt, a második-harmadik cserében megjöttek, s egyszer csak hirtelen feljavult a tempó, mindenki sokkal jobban ment, mint előtte. Hatalmas örömmel töltött el, hogy újra bebizonyosodott, Dunaújvárosnak is van remek szurkolótábora, mely a csapat mögött áll, megpróbálunk ebből minél több erőt meríteni. Bízom benne, hogy jól felkészült mindenki, s remélem, hogy Újpest elleni párharcban nem csak a táborunk lesz jobb, hanem a csapatunk is" – fogalmazott az Acélbikák csapatkapitánya.

Videó forrása: amatőr felvétel

Szurkolói flashmob az Acélbikák edzésén

Szurkolói flashmob az Acélbikák edzésén - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Sport

Nem hibáztak a fiatalok

Nem hibáztak a fiatalok

2025. okt. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

2025. okt. 16.

A DKKA U18-as együttese egy, az U20-as két góllal kapott ki a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott korosztályos bajnokin szerdán délután.

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

2025. okt. 15.

Remekül szerepeltek a DKSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett utánpótlás viadalon.

DSTV: nehéz szezonra készülnek

DSTV: nehéz szezonra készülnek

2025. okt. 15.

Az eredményeket tekintve a szezon első pár mérkőzése után jutott mindenből a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület csapatai számára. Az alakulatok eddigi szereplését értékelte Varga Richárd, az egyesület elnöke. Hangkép.

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

2025. okt. 15.

Négygólos győzelmet aratott Pakson, így öt mérkőzésélből ötöt megnyerve vezeti az NB II nyugati csoportjának tabelláját a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Fényes dunaújvárosi érmek a veteránok világbajnokságán

2025. okt. 14.

Mátyás Gábor aranyérmet, Barna Zoltán ezüstöt szerzett a birkózók Tatabányán megrendezett veterán világbajnokságán, melyen a DKSE hét versenyzője is részt vett.

DSTV: együtt mozdult a város

DSTV: együtt mozdult a város

2025. okt. 14.

Komoly érdeklődés mellett rendezte meg a DKSE és városunk önkormányzata a MOZD'ÚJVÁROS elnevezésű közösségi sportnapot a Szalki-szigeten szombaton. A remek hangulatú eseményen mezei akadályfutás, a DKSE sportági bemutatói, valamint egyéb mozgásformák várták az érdeklődőket. Hangkép.