Vereség és hatodik hely

spigott - 2017. február 5. 19:45

Egygólos, 6-5-es vereséget szenvedett a Titánok elleni mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely a hatodik helyen fejezte be a MOL Liga alapszakaszát.

Az alapszakasz utolsó mérkőzését játszotta ma este a Fehérvári Titánok otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, melynek mindenképpen nyernie kellett ahhoz, hogy legyen esélye megszerezni az alapszakasz negyedik helyét. Ez nem ígérkezett könnyű feladatnak persze, mert hiába győzte le idén együttesünk három alkalommal is a Titánokat, a székesfehérváriak hazai pályán bárkire veszélyesek, így kemény meccs várt Heikki Malkia tanítványaira.

A DAB ezzel együtt nem is kezdett rosszul, már az első percben emberelőnybe került, s bár ezt a fórt nem sikerült kihasználni, a 7. percben Kaszkov révén így is megszerezte a vezetést az Acélbikák alakulata (0-1). Sajnos nem sokáig örülhettünk az előnynek, mert másfél perccel később Mazzag egyenlített, majd a 13. percben szerzett Láday-találattal már a székesfehérváriak álltak jobban (2-1). Ezt követően ráadásul közel két percig kettős emberhátrányba kerültek a Bikák, de hiába védekezték ki ezt az időszakot, a 19. percben Krogh is bevette Koitmaa ketrecét, így az első felvonás végére igen komoly bajba kerültek az Acélbikák.

A második felvonásból ismét közel hét perc telt el, kikor Hudec felhozta egyre csapatunkat, ám ahogy az első harmadban, ezúttal is gyorsan jött a válasz, mert Hamvai a 29. percben visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget (4-2). Heikki Malkia kapust cserélt, Kotimaa helyett Lajcs jött a ketrec elé, majd Cseter ki a büntetőpadra, de ezt a kiállítást szerencsére sikerült kivédekeznie a mieinknek. A 34. percben a mieink kerültek előnybe, s ezzel a fórral már éltek is a Bikák, akik Azari góljával ismét nyílttá tették az összecsapást (4-3). A hajrá azonban a hazaiak számára sikerült jobban, akik Arany révén megszerezték ötödik találatukat is, így a záró etap előtt továbbra is a fehérváriak álltak lényegesen közelebb a sikerhez (5-3).

Képek: DO-archív

Ahogy az első két etapot, úgy a harmadikat is erősebben kezdte ellenfelénél a DAB, mely Cseter találatával már a 43. percben minimálisra csökkentette hátrányát (5-4). Nem sokkal később Ölander kiállítása alatt izgulhattak a DAB drukkerei, s bár ezt a hátrányt is kivédekezték a Bikák, ők sem tudtak élni fórjukkal, így szűk tíz perccel a meccs vége előtt még mindig a Titánok vezettek. Az 54. percben újra megkapta az esélyt együttesünk az egyenlítésre, de Hamvai kiállításával sem tudtak élni a Bikák. Ami nem ment előnyben, az végül összejött egyenlő létszámban, mert az 58. percben Becze újra egálra hozta a meccset, így jöhetett a hosszabbítás (5-5).

A ráadás azonban még egy percig sem tartott, mert Hamvai megszerezte a hatodik, mindent eldöntő székesfehérvári gólt, így a DAB végül 6-5-ös vereséget szenvedett. A nap másik, számunkra fontos mérkőzése is nagy izgalmakat hozott, hiszen a Debrecen csak büntetőlövések után tudott nyerni Csíkszeredán, ám ez a két pont is elég volt nekik a negyedik hely megtartásához, míg az Acélbikák a hatodik helyen fejezték be a MOL Liga alapszakaszát.

Fehérvári Titánok – DAB 6-5 (3-1, 2-2, 0-2, 1-0) – hosszabbítás után

Fehérvári Titánok: Scola – Krogh 1, Szabó (2), Pillók (1), Shupe, Tóth R. (2), Imre, Láday 1 (1), Kocsis (1), Hamvai 2, Mazzag 1, Korbuly, Reiter, Varga, Sofron, Balogh, Takács, Arany 1, Szász. Vezetőedző: Kóger István.

DAB: Koitmaa - Hruby, Ölander (1), Dansereau (1), Cseter 1, Azari 1 (1), Hudec 1 (1), Ladygin (1), Becze 1 (1), Borbás (1), Kaszkov 1 (2), Magosi, Hüffner, Németh, Léránt, Nagy, Lévai, Odnoga, Tanka. Vezetőedző: Heikki Malkia.

A rovat további hírei: Sport

A szerbektől is kikaptak a magyar fiatalok

A szerbektől is kikaptak a magyar fiatalok

2025. júl. 25.

Közel volt ahhoz, hogy kétszettes hátrányból egyenlítsen, ám végül 3-1-es vereséget szenvedett a szerbektől a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.

Elkészült a DKKA sorsolása

Elkészült a DKKA sorsolása

2025. júl. 24.

A Vasas otthonában kezdi meg, majd az Alba FKC elleni megyei rangadóval zárja a női NB I 2025/2026-os szezonjának küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

DSTV: nyári munka a tollaslabdázóknál

DSTV: nyári munka a tollaslabdázóknál

2025. júl. 24.

Nyáron sem állt meg az élet a Danubius KSE tollaslabdázóinál. Varga Gabriella a legutóbbi edzőtábor tapasztalatairól, míg Jakab János a további terveikről és a csapat általános fejlődéséről beszélt. Hangkép.

Vereséggel kezdtek az U16-osok

Vereséggel kezdtek az U16-osok

2025. júl. 24.

Három játszmában szenvedett vereséget a címvédő olaszok elleni mérkőzésen a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokság első csoportmérkőzésén.

Világbajnoki ezüstérmes a magyar válogatott

Világbajnoki ezüstérmes a magyar válogatott

2025. júl. 23.

A játék minden elemében jobb görögök 12-9-es győzelemmel hódították el a világbajnoki címet a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott ellen.

Munkaruhát öltöttek a DKKA kézilabdázói

Munkaruhát öltöttek a DKKA kézilabdázói

2025. júl. 23.

A napi gyakorlások mellett nyolc edzőmérkőzés is vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére a nyári felkészülési időszakban.

Finn hátvéd az Acélbikáknál

Finn hátvéd az Acélbikáknál

2025. júl. 23.

A huszonhét esztendős Vertti Vuoksiala a lett bajnokságban szereplő Hockey Punks együttesének mezét cseréli dunaújvárosira a 2025/2026-os szezonban.