Árvízvédelem, szabadtéri tüzek - Ülésezett a védelmi bizottság
Megtartotta tavaszi rendes ülését a Fejér Megyei Védelmi Bizottság, dr. Simon László kormánymegbízott, a testület elnöke vezetésével, március 21-én, Székesfehérváron.
Az ülésen, a megyei kormányhivatal dísztermében, részt vettek a bizottság állandó és meghívott tagjai, valamint a meghívott vendégek, köztük dr. Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke.
A testületet Gulyás Zoltán dandártábornok, MH Hadiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnok-helyettese tájékoztatta a Magyar Honvédség önkéntes területvédelmi tartalékos kötelékek megalakításáról, felépítéséről, a megalakításhoz szükséges toborzási tevékenységről.

Fotó: FMVB - Ivó János
Ezt követően az aktuális megyei ár- és belvízhelyzetről, a védekezési felkészülésről számolt be Kiss Jenő, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság megyei szakaszmérnöke. Az ár-és belvíz elleni védekezésre való felkészülés katasztrófavédelmi feladatairól, különös tekintettel a védekezéshez kapcsolódó vízi létesítmények vízügyi hatósági felügyeleti ellenőrzésének tapasztalatairól Magosi Lajos tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője tájékoztatta a testületet.
A megyei védelmi bizottság a következő, további napirendi pontokat, témaköröket is megtárgyalta:
- tájékoztató a Fejér Megyei Védelmi Bizottsági ülések között végzett tevékenységről,
- a Fejér Megyei Védelmi Bizottság 2017. évi feladat- és pénzügyi terve, dr. Simon László elnök előterjesztésében,
- a szabadtéri tüzek megelőzése érdekében szükséges intézkedések ismertetése, a katasztrófavédelmi szervek hatósági és nem hatósági eszközökkel végzett tevékenysége, a gondozatlan területek karbantartásának szorgalmazása az önkormányzati rendeleti szabályozás kiterjesztésével,
- tájékoztató a Honvédelmi Sportszövetség megalakításáról, jövőbeli tevékenységéről, Tóth Erik mérnök alezredes,
A tájékoztatókat, beszámolókat a Fejér Megyei Védelmi Bizottság tudomásul vette, a határozati javaslatokat egyhangúlag elfogadta.
Fejér Megyei Védelmi Bizottság
A rovat további hírei: Közélet
Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg
2025. okt. 07.
Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.
A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület
2025. okt. 07.
Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.
A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)
2025. okt. 06.
Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt.
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.
Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban
2025. okt. 03.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!
Rangos közösségi elismerés a Hankooknak
2025. okt. 03.
A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.









