Búcsúlevelet is hagyott a benzinkutas ámokfutó
A hajnali benzinkutas ámokfutásról tartott sajtótájékoztatót dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, Fejér megyei rendőrfőkapitány.
A rendőrfőkapitány elmondta, hogy az elkövető ma 3 óra után néhány perccel jelent meg egy Audijával egy budaörsi benzinkútnál, ahol fegyverrel megfenyegette az alkalmazottakat, majd a bevétel átadását követelte tőlük. A férfi a pénz átvételét követően továbbment a tárnoki autópálya lehajtónál lévő benzinkúthoz, majd fegyverével ott is pénzt követelt. Mintegy negyed órával később Fejér megyében, a váli-völgyi, valamint a velencei lehajtóknál található benzinkutakat is kirabolta. A férfi követelésének nyomatékosítása érdekében minden helyszínen lövéseket is leadott, személyi sérülés nem történt.

Fotó:police.hu
A férfi a megszerzett pénzzel az M7-es autópályán Siófokig menekült, majd végül a 7-es főúton haladt vissza, Székesfehérvár felé. A rendőrök követték a férfit, aki a 63-as és a 8-as számú főút kereszteződésében található körforgalomban balesetet szenvedett, autójával így már nem tudott tovább menekülni, majd egy vadászfegyverrel 4 óra 20 perc körül öngyilkosságot követett el.
| Az elmúlt tizenöt évben nem volt példa hasonló bűncselekményre, ezért szomorúan és értetlenül áll a történtek előtt a rablással érintett töltőállomások közül hármat is üzemeltető Mol-csoport kommunikációs igazgatója. Szollár Domokos az MTI-nek azt mondta: szigorú biztonsági rendszerüknek köszönhetően kevés, legfeljebb 150 ezer forint váltópénzt tárolhatnak a kasszákban, így a három kútról a tettes összesen körülbelül százezer forintot rabolhatott el. Hozzátette, a személyzet helyesen látta el feladatát mindenhol: budaörsi kútjukról a pánikgombbal riasztották a rendőrséget, Velencén pedig a belépő támadót észlelve a pultból hátramenekültek, így a rabló a kasszához sem fért hozzá. |
Az eseményeket követően a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekmények elkövetője egy 18 éves bonyhádi lakos volt, aki előző este hozzátartozói számára öngyilkossági szándékú búcsúlevelet hagyott hátra, majd magához vette édesapja engedéllyel tartott fegyvereit, valamint lőszereit és távozott otthonról az édesapja tulajdonát képező gépjárművel.
-police.hu/DO/MTI-
A rovat további hírei: Sziréna
Letartóztatták a drogdílert
2024. okt. 09.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványa alapján rendelte el a nyomozási bíró annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert árult a városban. Többszörös visszaeső, amfetamint, de más drogot is találtak nála, értesült a DO.
Teljesen kiégett, lakhatatlanná vált egy családi ház Perkátán
2024. okt. 08.
A dunaújvárosi hivatásos tűzoltókat vezényelték a lángot fogott építmény helyszínére – az épület három helyisége teljesen kiégett, négy felnőtt és négy gyermek lakhatásártól kellett gondoskodni, értesült a DO.
Kevesebb a lakástűz, de még mindig nagy pusztítást okoz
2024. okt. 08.
Riasztó statisztikai adatokkal szolgált a Fejér vármegyei helyzetről a katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője: idén már 171 lakás gyulladt ki, egy ember életét vesztette a lángokban – mintegy 1700 négyzetméternyi terület lett a tűz martaléka.
Elkezdődött a tanév, közlekedjünk figyelmesebben!
2024. szep. 28.
A tanévkezdéssel jelentősen megnövekedett a forgalom az utakon. Idén a Dózsa iskola diákjai csatlakoztak a közterület-felügyelet és a rendőrség munkatársaihoz figyelemfelhívó akció keretében.
Eltűnt, nagyon keresik Jázmint – segítsen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. szep. 25.
A 15 éves fiatal engedély nélkül távozott dunaújvárosi otthonából, nem ment iskolába, és aztán haza se. A rendőrség felhívást tett közzé a kamaszlány eltűnése ügyében – jelentkezzen, ha tud róla, de már egy megosztás is sokat segíthet! (FRISSÍTVE)
Vádat emeltek a bolti szarka ellen
2024. szep. 24.
Ruhaneműket lopott egy dunaújvárosi áruházból még február elején – az egység vagyonőre buktatta le, pedig az áruvédelmi tikettektől már sikeresen megszabadította zsákmányát.
Eltűnés miatt keresik Bencét – jelezze, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. szep. 13.
A dunaújvárosi rendőrség kezdett eljárást a fiatal eltűnése miatt, a 16 éves kamasz még augusztus 19-én távozott mezőfalvi otthonából. Jelentkezzen, ha látta vagy tud a hollétéről – de már egy megosztás is sokat segíthet!








