Csehi bombája döntött
Az utolsó pillanatban szerzett góllal gyűrte le a Békéscsabát a DPASE labdarúgó csapata a harmadosztály mai fordulójában.
A Paks második csapata elleni döntetlent kudarcként elkönyvelő, jelenleg a negyedik helyen álló Dunaújváros PASE a tabella utolsó előtti helyén álló Békéscsabát fogadta a labdarúgó NB III huszonegyedik fordulójában. Csapatvezetésünknek az összeállításnál egy nehézséggel kellett megküzdenie, ugyanis nem számíthatott a Pakson kiállított Szepessy Róbertre, a többiek viszont egytől egyig motiváltan várták az összecsapást. Erőteljes hazai rohamokkal indult meccs a szakadó esőben, de a passzokba sajnos több hiba csúszott, így igazi veszélyt nem sikerült kialakítani. A 10. percben egy baloldali támadás végén tekeredett jól középre a labda az ötösön érkező Dorogi fejére, de csúsztatása a kapu mellé szállt. A következő percek meddő hazai fölénnyel teltek, helyzetek nélkül.
Bár a vendégeket sikeresen szorítottuk be saját térfelükre, nyomás alá helyezve kapujuk előterét, az újabb kapura tartó labdára a 18. percig kellett várni. Ekkor az előre húzódó Pölöskei fejelte Dobos szabadrúgását kapura, melyet Máthé könnyen hárított. Az egyre csúszósabbá váló füvön a hosszú passzokat lehetetlen volt utolérni, majd annak kellett örülnünk, hogy az előre törő Birtalan lövését a rövid saroknál szépen hárította lábbal Vaszócsik. A 37. percben jártunk már, amikor Csehi vállalkozott előretöréssel: tizenhét méterről eresztett el egy jó lövést, de azt szépen védte a békéscsabai kapus. Két perccel ezután a vendég ötösön álló Hajdók lepődött meg azon, hogy eljutott a fejéig a labda, ezzel ez a lehetőség is kimaradt.
A gól nélküli első játékrész után Csendes fejéről szállt a kapu fölé a labda a 49. percben, majd Vaszócsik öklözte oldalra Birtalan távoli próbálkozását. Kapusunk az 57. percben besárgult: utolsó emberként állította meg szabálytalanul az előre törő békéscsabai csatárt. Vaszócsik ezt követően a meccs védését mutatta be, aki Kálmán megpattanó szabadrúgását hárította bravúros mozdulattal. A következő hazai akcióból megszerezhettük volna a vezetést. Középen vezették a kontrát a mieink, majd Tóth elé pattant a labda, de csatárunk sajnos nem talált kaput. A 64. percben egy ártatlannak tűnő szituációból megszerezte a vezetést a Békéscsaba. A tizenhatosunk előtt tologatták a vendégek a labdát, amely Birtalan elé került, aki védhetetlenül csavart a bal felső sarokba (0:1).
A következő két percben akár két gólt is szerezhettünk volna, de Tóthnak még a kapu torkából sem sikerült a gólvonal mögé juttatni a labdát. Hajdók előretörése tréfálta meg a vendég védőt, aki a tizenhatoson belül állította meg őt szabálytalanul. A büntetőt Tóth értékesítette (1:1). A vendégek szinte azonnal visszavették az előnyt, de Vaszócsik ismét bravúrral hárított. A 76. percben Király tekert az oldalhálóba, majd az esőfüggöny mögött hiába játszottunk fölényben, a vezetés sehogy sem jött össze. Dorogi fejese a kapufáról jött kifelé, majd a győzelem is meglehetett volna, de a 92. percben Csendes fejese gurult a bal alsó sarok mellé. Szerencsére ekkor még nem szólalt meg a játékvezető sípszava, hiszen Csehi tört kapura, aki a jobb alsó sarokba rúgta a labdát (2:1), mely a hazai sikert jelentette.
Dunaújváros PASE – Békéscsaba 2-1 (0-0)
Vezették: Gaál Gyöngyi, Kis Zoltán és Tinnyei Zsolt.
Dunaújváros PASE: Vaszócsik Viktor – Hajdók Gábor, Csendes Péter, Pölöskei Péter, Farkas Viktor, Csehi Tamás, Dobos Áron, Dorogi Renátó, Tóth Tibor, Blatt Pál (Ablonczy Gerjén a 88. percben), Király Bence (Kercsó Bence a 81. percben). Vezetőedző: Dobos Barna
Békéscsaba: Máthé Gábor – Kálmán Szilárd (Bozsó Milán a 88. percben), Kun László Dávid (Kovács Ferenc a 84. percben), Birtalan Botond, Mácsai László, Tóth Dániel, Zelenyánszki László, Ilyés Tamás (Konyecsni Zoltán az 58. percben), Babinyecz Balázs, Láza Dévald Márk, Zahorán Balázs. Vezetőedző: Szenti Zoltán
A rovat további hírei: Sport
Ünnepi foci a DLSZ Arénában
2025. aug. 24.
A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.
Fájó búcsú a kupától
2025. aug. 24.
Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.
Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban
2025. aug. 23.
Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.
DSTV: készül az utánpótlás
2025. aug. 23.
A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.
Miskolcon kezd a DAB
2025. aug. 23.
Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.
Hajdu Jonatán ötödik a vb-n
2025. aug. 22.
Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától
2025. aug. 22.
A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.