Díjeső a szólótáncversenyen
Ötödik alkalommal tartották meg a Mezőföld Virágai Szólótáncversenyt Székesfehérváron, ahnnan a Dunaújvárosi Vasas Néptáncegyüttes komoly eredményekkel térhetett haza.
A hétvégei, Mezőföld Virágai Szólótáncverseny nagyon eredményes volt a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes számára. Március 25-én az ötödik alkalommal megtartott székesfehérvári versenyre indultak városunk táncoslábú büszkeségei. Az Alba Regia Táncegyüttes központjába tartott megmérettetésre tizenöt együttes fiataljai érkeztek, hogy tudásuk legjavával álljanak ki a zsűri elé. Négy korcsoportban hatvanhárom produkció került színpadra, melyeket Némethné Delbó Krisztina néptánc pedagógus, valamint Kökény Richard, Harangozó Gyula-díjas, Örökös Aranysarkantyús táncművész értékelt.
Az idén hatvanöt éves Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes huszonegy táncossal indultak neki a szólótáncversenynek. A csapat tagjainak elkészítő tanárai - Szőke Genovéva, Turóczi Rita, Pásztor Máté és Suplicz Mihály - időt energiát nem kímélve készítették fel a táncosokat. Kilenc növendék: Kliszky Luca, Fekete Noémi, Kardos Máté, Turóczi Balázs, Nagy Gábor, Urbán Panka, Rácz Lili, Tasnádi Noémi és Turóczi Gergő, Mezőföld Virága díjban részesült. Az őszinte, természetes táncolásért Vranyák-Halász Kristóf különdíjat vehetett át. A leghitelesebb mezőföldi táncért járó különdíjat a Kliszky Luca-Fekete Noémi páros vehette át.
A zsűri, a több mint százhúsz induló közül hét fiatalt külön kiemelt, munkájukat példaként állítva a többiek elé. Turóczi Balázs Somogyi kanásztáncát a zsűri ezek közé, a példaértékű táncok közé sorolta. Gratulálunk a városunk büszkeségeinek, hogy Dunaújváros nevét ezzel is öregbítették.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: POK és SZIG a színpadon
2025. júl. 09.
Szép eseménynek adott otthont a Bartók színházterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Városunk két gimnáziuma, a Pannon és a Széchenyi színjátszó diákjai álltak a közönség elé, és mutatták be színdarabjaikat. Hangkép.
ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel
2025. júl. 08.
Egyszerre izgalmas és tanulságos bemutatót ígér a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása: Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, a város köztereire álmodott terveiket. A tárlat csütörtökön nyílik, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a kőtárba is csalogattak
2025. júl. 08.
Az összefoglalót már olvashatták, most itt a DSTV első beszámolója az Intercisa Múzeum kínálatáról a "Múzeumok Éjszakája" sorozatában. Az intézmény két helyszínen várta a vendégeket, benépesült a római kori kőtár is. Hangkép.
Zúzós menet a végjátékban is (galériával)
2025. júl. 06.
King Diamond bulijának elmaradása miatt sokan keseregtek, de ezzel együtt is nagy zúzásokkal ért véget a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten. A zárónap is hatalmas menetelést hozott – sorozatunk utolsó képtára is erről tanúskodik.
Rockmaraton: parádés péntek (galériával)
2025. júl. 05.
Remek bulik egész sorával csalogatta a rock/metál műfajok híveit a Szalki-szigetre a Rockmaraton Fesztivál pénteki kínálata. A mai menü is nagyon bőségesnek ígérkezik, a hangulat változatlanul egyszerre fergeteges és barátságos – a finálé során sem lesz másként!
Irodalmi találkozás a Líra Könyvesboltban
2025. júl. 04.
Folytatja az írók és olvasók közvetlen találkozását segítő sorozatát a Vasmű úti egység: Andrea O'Lacy lesz a következő vendég, a Lady Anna Bell – Két világ között című kötetről szombaton szerveznek beszélgetést.
Dübörgés és gitárpárbaj a Szalki-szigeten (galériával)
2025. júl. 04.
A műfaji sokféleség és a derűs pillanatok jegyében folytatódott a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten: a csütörtöki kínálat is bővelkedett izgalmas eseményekben, ma sem lesz másképp – három színpadon, "váltott lovakkal" dübörög a fesztivál ménese a rock/metál útján. Második nap, sok-sok kép!