Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Elkészültek az adóbevallási tervezetek

Közélet
NAV
adóbevallás
szja
lakosság

facebook megosztás

doszerk - 2017. már. 05., 13:18

Mintegy 3,8 millió embernek készíti el adóbevallása tervezetét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta a NAV adóügyi főigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Sinkáné Csendes Ágnes kiemelte: az adózásban és adóztatásban is mérföldkőhöz érkeztek azzal, hogy a magánszemélyeknek a NAV készíti el az adóbevallás tervezetét. Az elkészült szja-bevallás tervezetéhez ügyfélkapun keresztül lehet majd hozzáférni. A webes felületet a héten a szakma tesztelte. Könyvelőknek, adótanácsadóknak, szakmai szervezeteknek, illetve cégeknek mutatták be, és pozitív volt a fogadtatása - ismertette a NAV adóügyi főigazgatója.

Kitért arra is, hogy vannak, akik idegenkednek az ügyfélkapus rendszertől, keveset használják, ezért március 15-ig telefonon, sms-ben vagy akár személyesen igényelni lehet, hogy papír alapon is kiküldjék számukra a bevallási tervezetet. Sinkáné Csendes Ágnes azt is elmondta, hogy az adóbevallási határidőhöz közeledve, májusban megerősített ügyfélszolgálatot tart a NAV.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Közélet

Még sokáig üzemelhet a paksi atomerőmű

Még sokáig üzemelhet a paksi atomerőmű

2019. feb. 21.

Lezárult a paksi atomerőmű időszakos biztonsági felülvizsgálata, amelyet tíz évente kell elvégezni - közölte szerdán honlapján az Országos Atomenergia Hivatal (OAH).

Megújul a csónakház

Megújul a csónakház

2019. feb. 20.

A mostani beruházás 97 millió forintból valósul meg, egyrészt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, másrészt az önkormányzat kiegészítő támogatásának köszönhetően. Héger Péter, a DVG Zrt. építésvezetője elmondta, három héttel ezelőtt kezdték meg a kivitelezési munkákat. Jelenleg a bontást végzik, falakat, padlózatot, majd utána következik az építés.

D+ Híradó - Felújítás, köszöntés

D+ Híradó - Felújítás, köszöntés

2019. feb. 20.

Felújítják a Duna-parti csónakházat, kiállítás az MMK-ban, szépkorút köszöntöttek - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.

Deutsch: Juncker kudarcot vallott

Deutsch: Juncker kudarcot vallott

2019. feb. 20.

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerint az Európai Bizottság elnöke kudarcot vallott.

Drágul a benzin

Drágul a benzin

2019. feb. 20.

A Mol bruttó 3 forinttal emeli a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolaj ára nem változik. 

Hatvan éve Dunaújvárosért

Hatvan éve Dunaújvárosért

2019. feb. 20.

Bense Jánosné, Panni néni is belépett a szépkorúak díszes társaságába, születésnapja alkalmából pedig Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester is felköszöntötte otthonában.

A bejelentett hét ponttal nem zárult le a családok megsegítése

A bejelentett hét ponttal nem zárult le a családok megsegítése

2019. feb. 20.

A kormányfő által bejelentetett hét ponttal nem zárult le a családok megsegítése - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  2. Hazai vereség a hibák ára

  3. DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

  4. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  5. Hét témát tárgyalt a rendkívüli közgyűlés

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő