Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Elsősváróban

Oktatás
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. már. 05., 07:41

A Pentelei Waldorf Iskola leendő elsőseinek tanítója Ferenczi Bakonyi Zsuzsa lesz, aki, mint mondta, két évvel ezelőtt elé sodorta az élet a Waldorfot, ahol megtalálta a helyét. Igyekszik majd mindig önmagát adni, a gyerekeket pedig minél szélesebb témába, érdeklődési körbe bevonni.

A tanító kommunikáció-magyar szakot végzett, és hét évet töltött állami iskolában magyar-média szakos tanárként, sőt, még felsős osztályfőnök is volt, de érezte, hogy ez az oktatási rendszer nem az ő világa. Mint mondta, két évvel ezelőtt elé sodorta az élet a Waldorfot, ahol megtalálta a helyét és jól érzi magát benne. Először a Paks melletti Dunakömlődön tanított Waldorf iskolában helyettes tanárként, majd 2016 szeptemberétől  a dunaújvárosi intézmény tanári kollégiumának lett a tagja, így lehetősége nyílik, hogy nyolc évig nevelje és tanítsa ugyanazt az osztályt. Pálfáról fog bejárni mindennap a dunaújvárosi iskolába. Már a terem új berendezését is megtervezte, igyekszik majd mindig önmagát adni, a gyerekeket pedig minél szélesebb témába, érdeklődési körbe bevonni.

Jelenleg a Pentelei Waldorf Iskola napközis tanítója, így ő felügyeli a gyerekeket tanítás után. Hetente kétszer van kézműves foglalkozás délután, amikor nemezeléssel, vagy fonalakkal foglalkoznak, illetve most a farsangi időszak alatt díszek, maszkok hajtogatása, ragasztása a feladatuk. A legtöbbször azonban szabad játék van, sokáig kint vannak az udvaron, három óra körül uzsonnáznak, jó idő esetén odakint piknikeznek, majd fél öt tájékán végeznek a napköziben.

Az eddigi játszóházakban és előadásokon, nyílt napokon, illetve az óvodai bemutatkozáson már találkozott a nagy valószínűséggel ide jelentkező gyerekekkel és szüleikkel. Az iskolai jelentkezésre március 10-ig van lehetőség, majd ezt követően kerül sor a felvételi játékra, ami április elejéig tart, mivel előreláthatóan az április 10-ével kezdődő héten lesz a beiratkozás. Március 4-én lesz az utolsó játszóház, 25-én pedig egykori waldorfosok érkeznek az iskolába, hogy tapasztalataikat megosszák a jelentkezőkkel.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: megújulás a Gárdonyi iskolában

DSTV: megújulás a Gárdonyi iskolában

2020. nov. 05.

A Magyar Kríziskezelő Alapítvány közvetítésével, egy építőipari cég felajánlásából újult meg a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Iskola tetőszerkezetének egy része. A munkálatokra azért volt szükség, mivel ezek hiányában a beázások miatt az intézmény nem kezdhette volna el az idei tanévet. Hangkép.

Remek eredmény az olimpián

Remek eredmény az olimpián

2020. okt. 24.

Eddigi legjobb összesített helyezését érte el a magyar csapat a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpián - közölte a Tudományos Olimpikonok főszerkesztője, Békés Gáspár.

POK: borzongatóan színes kavalkád a nyílt napon (galériával)

POK: borzongatóan színes kavalkád a nyílt napon (galériával)

2020. okt. 24.

Online órák és szabadtéri mulatság: Halloween-parti színesítette a Pannon Oktatási Központ hagyományos, de idén mégis rendhagyó módon szervezett nyílt napját még csütörtökön az intézmény udvarán. Pokoli matek, szellemes irodalom, boszorkányos kémia csalogatta a diáksereget. Ne vedd véresen komolyan!

POK: készülj velünk a középiskolai felvételire!

POK: készülj velünk a középiskolai felvételire!

2020. okt. 21.

Felvételi előkészítő foglalkozásokkal segíti a középiskolába készülőket a Pannon Oktatási Központ. A már elkezdődött, de novembertől rendszeressé váló program részleteiről Baráth Gyulával, az intézmény nevelési igazgatóhelyettesével beszélgettünk. Várják a jelentkezőket! (X)

Nyílt nap és Halloween-party a Pannonban

Nyílt nap és Halloween-party a Pannonban

2020. okt. 20.

A hagyományostól eltérő módon, de hagyományos programként ismét Nyílt napot szervez a Pannon Oktatási Központ az intézmény udvarán. október 22-én, csütörtökön 15 órától. Mindenkit szeretettel várnak az intézmény programját bemutató, jó hangulatúnak ígérkező eseményen! (X)

Csökkentek a felnőttképzők adminisztrációs terhei

Csökkentek a felnőttképzők adminisztrációs terhei

2020. okt. 19.

Az új felnőttképzési törvény nyomán 90 százalékkal csökkent az az idő, amelyet a felnőttképzést végző szervezeteknek adminisztrációra kell fordítaniuk - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

DSTV: képviselői vizit az Arany Iránytű program kulcsi bázisán

DSTV: képviselői vizit az Arany Iránytű program kulcsi bázisán

2020. okt. 12.

A közelmúltban a Civil Díj 2020 elismerést kivívott Arany Iránytű program kulcsi központjában, vagyis a Pentelei iskola kihelyezett intézményében tett látogatást Kálló Gergely. A térség országgyűlési képviselőjét elkísérte a DSTV stábja is, hogy a helyszínen ismerkedjen a győztes program kínálta lehetőségekkel, és a kivívott eredményekkel. Hangkép.  

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  2. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  5. Csábító üzenetek, súlyos következmények

Videók

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  3. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  4. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő