Ki ne hagyják az Ájlávjút!
Hatalmas sikerrel mutatták be tegnap este az Ájlávjú... de jó vagy, légy más! című darabot a Bartók Kamaraszínházban Szente Vajk rendezésében, Auksz Évával, Ágoston Katival, Derzsi Györggyel és Juhász Leventével. Sziporkázó játék, fülbemászó dallamok, parádés díszlet és egy önfeláldozó vállalás.
A függöny felgördülte előtt Szente Vajk egymaga lépett a színre, ami sok esetben egy darab kezdése előtt nem biztos, hogy jót jelent. A rendező bejelentette, hogy a csütörtöki főpróbán Ágoston Kati kisebb sérülést szenvedett. A színésznő nagy emberségről, a szakma és a közönség szeretetéről tett tanúbizonyságot azzal, hogy elvállalta a játékot, és így nem kellett lefújni az előadást. Szenta Vajk kiemelte, hogy az egész stáb azon dolgozott a mai napon, hogy kissé átalakítsák a már bepróbált művet, hogy Ágoston Kati bokasérülését ne súlyosbítsák.
Aztán felment a függöny és megkezdődött az előadás. A négy szereplő összesen ötvennégy karaktert formált meg a darab során. Nem kis kihívást jelentett ez a művészeknek, különösen úgy, hogy saját maguk mozgatták az egyébként kitűnően megtervezett díszletet, és húzták fel az egyes jelenetekhez passzoló ruhákat is. Emelett persze helyt kellett állniuk táncban, énekben és prózában is. Azt kell, hogy mondjuk, ez remekül sikerült, az előadás nagyon egyben volt, látszott rajta a próbafolyamat kemény munkája, a művészek és a rendező profizmusa.
A rövid jelenetek gyors váltakozása nem teszi követhetetlenné a "cselekményt", sem érthetetlenné a mondanivalót. Az egyes részek kronológiailag követték egymást, bevezetve a nézőt a szerelem történetébe, az első randevútól egészen az időskori, utolsó fellángálásig. Bemutatja az első találkozás tipikus pillanatait, a szerelem hozta rózsaszín köd botlásait, a házasság mélységeit és magasságait, a szerelmi élet kudarcait, az újrakezdés nehézségeit vagy éppen a folytatás gyakran szürke, hétköznapi monotonitását. Mindezt humorral, fricskákkal kor, jellem- és társadalomkritikával fűszerezve, rávilágítva a tipikusságra, a sablonokra és arra, hogy mi érték és mi a megtűrt selejt a szerelem világában. Mindehhez élőt zenét kapunk a színpadról, egy nagybőgős, egy hegedűs és egy zongorista játéka teszi kerekké ezt a jókedvű musical-revűt.
Nem szeretnénk lelőni sem a darab poénjait, sem a mondanivalóját, így többet nem árulunk el annak cselekményéből, inkább mindenkit arra bíztatunk, hogy menjen el a Bartókba és nézze meg ezt az előadást, mi jó szívvel ajánljuk.
Az előadás hatalmas sikerrel zárult. A közönség mindvégig hálás volt, együtt élt a darabbal és a végén szűnni nem akaró tapssal köszönte meg az alkotóknak ezt az igazán szép estét. Brávó, brávó, brávó!
A rovat további hírei: Kultúra
Mozgalmas térfoglalás a kultúra barátainak (galéria)
2025. szep. 07.
A tételes beszámoló később következik, de villanásokat máris mutatunk: remek programmal, színes kínálattal csalogatta a betű barátait a József Attila Könyvtár immár hagyományos megmozdulása – a KönyvTér eseményeinek idén is a Városháza tér adott otthont szombaton délután.
DSTV: római piknik a ligetben
2025. szep. 07.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: nagy sikerrel rendezte meg az ókori Róma világát idéző közös időutazását a Dunamenti Regionális Népfőiskola és az Intercisa Múzeum. A programnak a Petőfi liget adott otthont a közelmúltban – színes programmal csalogatták a vendégeket. Hangkép.
Hamarosan újra startol a Zenélő Cukrászda sorozata
2025. szep. 03.
Nem várhatnak tovább az édes élmények, immár a negyedik évad kezdődik a Vasmű úti egységben – pénteken délután várják a vendégeket. Ráadásul rendhagyó nyitánnyal csalogatnak!
DSTV: díszes tál lett a hónap műtárgya a múzeumban
2025. szep. 03.
Folytatódott az Intercisa Múzeum gyűjteményének kincseit bemutató népszerű sorozat, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal egy díszes salátástál lett – érdekes jellemzőit Kronászt Margit történész-muzeológus vázolta. Hangkép.
Különleges koncertmenü és sok kiegészítő program csalogat a KönyvTér kavalkádjába
2025. szep. 02.
A részletes programot már összegeztük,. ezúttal a Városháza téren szombaton esedékes minifesztivál gazdag zenei kínálatáről, valamint a kísérő eseményeiről ejtünk szó! És persze mindenkit biztatunk a személyes jelenlétre: napsütés, jó idő, remek produkciók sora, irány a KönyvTér!
DSTV: a színek szabadsága a Restiben
2025. aug. 30.
Folytatódott a bemutatók sora a Resti Bisztróban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola diákjainak alkotásaiból rendezett kiállítások után ezúttal Komli Tünde önálló tárlatát láthatják a Vasmű úti egység vendégei A szabadság színei címmel. Hangkép.
Vastaps a Vasasnak a belgiumi fesztiválon
2025. aug. 29.
Komoly sikereket aratott a fellépéseken, táncházban ismertette a magyar folklórkincs alapjait, és nem mellékesen városunk hírnevét is öregbítette Belgiumban a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a közelmúltban vendégszerepelt a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztiválon – csodás élmény volt!










