Kisbiológusok jubileumi találkozója
A víz világnapja alkalmából már huszonötödik alkalommal rendezték meg a Kisbiológusok találkozóját a Széchenyi Gimnáziumban.
Közel nyolcvan általános és középiskolás gyűlt össze szombaton a Széchenyi István Szakgimnázium aulájában, hogy részt vegyenek a 25. alkalommal megrendezett Kisbiológusok találkozóján. Ez az egynapos diákkonferencia egy versennyel egybekötött tehetséggondozó program, melyen a természettudományok iránt érdeklődő tanulók beszélgethetnek, bemutathatják egymásnak háziállataikat és érdekes előadásokat tarthatnak izgalmas témákról, mint a genetika, az állatok anatómiája, a különböző betegségek, vagy a tények és tévhitek az általános, mindennapi dolgokról, mint például a kávé.
A találkozóra harmincegy általános iskolás érkezett hét intézményből. Előadást tartottak a Móricz, a Széchenyi, a Dózsa, a Petőfi, a dunavecsei, a nagyvenyimi és a székesfehérvári iskolák tanulói, akik elsősorban a könnyedebb, állatokról szóló témákkal foglalkoztak. A középiskolások sokkal többen, negyvenöten voltak, ők a Széchenyi mellett a Rudasból, a Pannonból, a Kereskedelmiből, a Dunaferrből, vagy a székesfehérvári középiskolából érkeztek és inkább a komolyabb témákat boncolgatták, hiszen sokan már a továbbtanulásra való felkészülés jegyében készítették előadásukat.
A rovat további hírei: Oktatás
Móricz 70: folytatódik az ünnepi sorozat
2024. máj. 03.
Koltai Róbert színművész az iskola öregdiákjaiként tér vissza a Móriczba szombaton, majd kamarakiállítással folytatódik az intézmény 70 évét ünneplő jubileumi programsorozat.
DSTV: játék és fegyelem az oviban
2024. máj. 01.
Folytatódott a DSTV sorozata az óvodásokról – ezúttal a fegyelmezés kérdései kerültek terítékre Gyenes Évával, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatójával. Még a szülők és az óvónők egymásra utaltságáról, együttműködéséről is szó esik. Hangkép.
Rangos életműdíjat érdemelt Lukács János
2024. ápr. 23.
A rajztanítás, vizuális nevelés terén elért eredményeiért a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete (MROE) elismerését, az Alma-díjat vehette át a napokban Lukács János, az Arany János Általános Iskola nyugalmazott oktatója. Szeretettel gratulálunk!
DSTV: harmónia a Waldorf iskolában
2024. ápr. 21.
Tartalmas előadássorozatnak adott otthont a Waldorf iskola a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Harmóniában Minden Nap című rendezvényen többek között a család, az egészség kérdéseivel foglalkoztak. Hangkép.
DSTV: csodamesék az óvodásoktól
2024. ápr. 20.
A témáról már olvashattak, most itt a DSTV összegzése: különleges seregszemle helyszíne volt a Csillagvirág Tagóvoda. Több mint két évtizedes hagyományt folytattak a költészet napjára időzítve – 10 tagóvoda résztvevői meséltek a városi találkozón, csodavilágot varázsolva!
DSTV: óvodai nyílt napokat tartottak
2024. ápr. 10.
Az ismerkedés és a megismerés nagyon fontos állomásai voltak a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben tartott foglalkozások, derül ki a DSTV összegzéséből. Várhatóan 320-340 kisgyermek kerül ősztől a rendszerbe. Hangkép.
DSTV: a görögkatolikus iskola is várja a nebulókat
2024. ápr. 09.
Minden oktatási intézmény igyekszik bemutatkozni a leendő elsősök és szüleik számára, hogy amint aktuális lesz a beiratkozás, már ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy jól döntött. Ennek apropóján látogatott a DSTV stábja a Szent Pantaleimon iskolába. Hangkép.