Dunaújváros Hetilap

Kollégiumi bejárás, meglepetéssel

Molnár Emese - 2017. március 8. 13:58

Az egyetem kollégiumában tett látogatást dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő, hogy az aktuális helyzetről, a kollégium programjairól tájékozódjon. Mivel ezen a napon, március 8-án van a nemzetközi nőnap, virággal érkezett a képviselő, hogy az ott dolgozó hölgyeknek ezzel is kedveskedjen.

A Dunaújvárosi Egyetem a Hotel Kerpelyben biztosít szállást a hallgatóknak, amelyet a városba érkező vendégek, turisták is igénybe vehetnek. Melkovics János kollégiumigazgató elmondta, jelenleg a négy épület összességében 70 százalékos kihasználtsággal működik, a bentlakók közül egyre több az egyetemen tanuló külföldi hallgató. Többféle közösségi programot szerveznek a fiataloknak, de mint azt Melkovics János elmondta, a következő nagyobb feladatuk, rendezvényük az Országos Tudományos Diákköri Konferencia megszervezése, ugyanis a 16 tudományterületi szekció tagozatülései közül a műszaki szekciót Dunaújvárosban rendezik meg április 6-8. között.

A rovat további hírei: Közélet

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

2025. aug. 16.

Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

2025. aug. 15.

Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.

 

Nyári tréningtáboron a kutyások közössége

Nyári tréningtáboron a kutyások közössége

2025. aug. 14.

Bártan mondhatjuk, hogy a nyári hónapokban a Szalki-szigeten szinte mindig történik valami. A közelmúltban különleges brigád foglalta el a területet – a Hungária Malinois Club nyári edzőtábort rendezett a belga juhászkutyák és gazdáik részére.

Közös ünneplésre invitál Dunaújváros

Közös ünneplésre invitál Dunaújváros

2025. aug. 14.

Az államalapítás és Szent István ünnepéhez kapcsolódóan hagyomány, hogy Dunaújvárosban is közösen emlékezhetünk. A nemzeti ünnepen most rendhagyó módon két helyszínen is élményekkel várnak – a város önkormányzata a Mondbach-kúriában szervez forgatagot.

Közeleg a határidő, várják az ajánlásokat a Dunaújvárosért díj kitüntetettjére

Közeleg a határidő, várják az ajánlásokat a Dunaújvárosért díj kitüntetettjére

2025. aug. 13.

A városban, városért maradandót alkotó személyek, közösségek részesülhetnek a kitüntetésből, az önkormányzat egyik legrangosabb elismerésére augusztus végéig várják a javaslatokat. Felhívás.

Elkészültek a murvázási feladatokkal

Elkészültek a murvázási feladatokkal

2025. aug. 13.

Szépen sorjában haladnak a fejlesztésekkel a választókörzetekben – lakossági visszajelzések nyomán tesznek az igényes lakókörnyezetért. A 3-as választókerületben régen vágyott felújítással végeztek a közelmúltban – erről számolt be Motyovszki Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője.

Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora

Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora

2025. aug. 12.

Retro életérzés, strandolás és mozgalmas feladatok – ezek várták a gyerekeket az önkormányzati nyári táborsorozat idei forgatagában. A hat héten át tartó aktív kikapcsolódásban hétről hétre rengeteg csemete vett részt, az Aquantis Élményfürdő ismét remek helyszínnek bizonyult.