Dunaújváros Hetilap

Március 13-án lesz az államfőválasztás

doszerk - 2017. március 2. 16:47

Az Országgyűlés következő kéthetes ülésének utolsó napján, március 13-án választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét.  

A házelnök - parlamenti honlapon elérhető - napirendi javaslata alapján a négynapos ülés kezdetén hangozhatnak el az interpellációk és az azonnali kérdések. A képviselők kedden a tervek szerint tizennyolc előterjesztésről szavaznak. Több nemzetközi szerződés kihirdetése mellett ekkor dönthetnek például a déli határzár szigorításáról, valamint a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításához kapcsolódó törvénymódosításokról, illetve a jegybank 2015-ös tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról.

A szerdai napirenden kizárólag az igazságügyi miniszter büntetőeljárásról szóló törvényjavaslatának általános vitája szerepel. A parlament a jövő hét utáni hétfőn választhat köztársasági elnököt a következő öt évre.

A Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt jelöli a tisztségre, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Intézet elnökét támogatja.

Az államfőválasztás elején a két jelölt 15-15 percben felszólalhat. A képviselők ezt követően titkosan adhatják le szavazataikat. Az első forduló akkor eredményes, ha az egyik jelölt kétharmados támogatást szerez. Eredménytelenség esetén második szavazást tartanak, amelynek végén az a jelölt válik államfővé, aki - a voksok számától függetlenül - a legtöbb szavazatot kapta.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Véget ért a fűtési szezon, jöjjön a jó idő!

Véget ért a fűtési szezon, jöjjön a jó idő!

2025. máj. 21.

Minden évben április 15-ig fűtik a lakásokat, intézményeket, de az időjárás függvényében további egy hónapig igényelhették a közös képviselők a társasházak fűtését. Már a pótfűtés időszaka is véget ért hétfőn.

Ismét krétát ragadtak az óvodások (galériával)

Ismét krétát ragadtak az óvodások (galériával)

2025. máj. 21.

A Kultik Mozi előtti tér színes rajzokkal gazdagodott – idén sem maradt el a már hagyományosnak mondható rajzverseny. A DLSZ és a Dunaújvárosi Tagóvodák újra összefogtak és krétát ragadtak a gyerekek a közösségi alkotó-élményen.

Pompázatos gálával ünnepeltek (galériával)

Pompázatos gálával ünnepeltek (galériával)

2025. máj. 21.

Folytatta régre visszanyúló hagyományát a Violin Alapfokú Művészeti Iskola közössége – idén is nagyszabású gálával készült az intézmény. A Bartók színháztermében dupláztak hétfő este, ugyanis a nagy érdeklődésre való tekintettel ismét két előadást tartottak. 

Autós élmények élőben – Vályi István volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége

Autós élmények élőben – Vályi István volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége

2025. máj. 19.

A fecskekormányos Skodától az eldobható újdonságokig, a gyerekkori inspirációktól a műsorvezetés titkain át a világ ezer csodájáig: közvetlen és végig remek hangulatú beszélgetés kerekedett a Dunaújvárosi Estek sorozatának legutóbbi felvonásán.

Madárcsicsergős program az arborétumban

Madárcsicsergős program az arborétumban

2025. máj. 19.

Folytatódott a kedvelt hagyomány a Baracsi úti Arborétumban – ismét kisdiákok gyűltek össze madárgyűrűzésre. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai okították a BIROK Szabó Magda Tagintézmények csemetéit arról, hogy miért is fontos a folyamat.

 Újra fáklyás-lámpás, meghitt búcsú a várostól – jó szerencsét, végzős hallgatók! (galériával)

Újra fáklyás-lámpás, meghitt búcsú a várostól – jó szerencsét, végzős hallgatók! (galériával)

2025. máj. 16.

Mint minden esztendőben, úgy idén is a Szalamander városjárásával, vagyis lámpás-fáklyás felvonulással búcsúztak a végzős hallgatók – a Dunaújvárosi Egyetem selmeci hagyományőrzői ismét méltó módon köszöntek el az alma matertől és a várostól csütörtökön este. 

Újra teljes útzár a Pentele hídon – most szombattól

Újra teljes útzár a Pentele hídon – most szombattól

2025. máj. 16.

A szombati munkanapra tekintettel módosítottak a teljes útzár időzítésén az MKIF szakemberei: szombaton 17 órától kell Földvár felé kerülniük a közlekedőknek. Várhatóan vasárnap estig.