Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Nem áll meg a fejlesztés Szabadegyházán

Közélet
Szabadegyháza
Hungrana
fejlesztés

facebook megosztás

doszerk - 2017. már. 27., 14:22

Letették a szabadegyházai Hungrana Kft. újabb biomassza erőművének alapkövét hétfőn: a másfél milliárd forintos beruházással a cég a termeléshez használt teljes gőz- és hőigényét száz százalékban maga fogja kielégíteni.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter köszöntőjében hangsúlyozta: a vállalat hosszú távra tervez, ezt bizonyítják az évről évre megvalósított fejlesztések. Hozzátette: a fejlődés mellett fontos számukra a környezet védelme is, hiszen csak magyar, GMO-mentes alapanyagot használnak, bioetanolt állítanak elő a gépjárművek számára, és a 2012-ben átadott biomassza kazánt is bővítik.

A miniszter elmondta, hogy a Hungrana a meglévő biomassza erőművében évente 60 ezer tonna szalmát és 12-15 ezer tonna napraforgóhéj pelletet éget el, amivel a gőz- és hőigényének kétharmadát fedezi. Megjegyezte, hogy a most kezdődő fejlesztéssel ez az arány száz százalékra nő.

Fazekas Sándor kiemelte, hogy a Hungrana az 1990-es években még naponta 400 tonnás kukorica-feldolgozási kapacitással rendelkezett, mára napi 3500 tonnára növelték kapacitásukat. Piaci pozíciójuk folyamatosan erősödik, Európa legjelentősebb kukorica feldolgozói, miközben több mint száz éve meghatározó szereplői a magyar élelmiszeriparnak - tette hozzá.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy a cég - a kormány elképzeléseivel összhangban - a magasabb szinten feldolgozott, versenyképes, jó minőségű élelmiszer alapanyagokat állít elő. A feldolgozottsági szint növeléséhez fejlesztések kellenek, amit a kormány uniós források felhasználásával, a GINOP és ÉLIP pályázatok keretében támogat - mondta.

Reng Zoltán a Hungrana Kft. vezérigazgatója a "Kukorica - a jelen és jövő aranya?" címmel rendezett szakmai konferencián tartott előadásában rámutatott, hogy az országban minden negyedik hektáron kukoricát vetnek, miközben minden második tonnát feldolgozás nélkül exportálnak. Megemlítette, hogy a kukorica sokáig takarmánynövény volt, pedig a keményítőt kivonva kiváló fehérje koncentrátum, nem mellékesen pedig kiváltható vele a GMO-gyanús, importált szója.

Szólt arról is, hogy a kukoricából kivont keményítőt elcukrosítva az élelmiszeripar számára cukrokat, keményítőt, alkoholt állítanak elő. A cégvezető közölte, hogy az elmúlt 10 évben 225 millió euró beruházást hajtottak végre, jelenleg 1,15 millió tonna kukoricát dolgoznak fel. Ebből körülbelül 310 ezer tonna izocukrot, 180 millió liter alkoholt, 60 ezer tonna keményítőt, 105 ezer tonna glükózt és dextrózt, 270 ezer tonna CGF takarmányt, 44 ezer tonna glutént, 63 ezer tonna csírát állítanak elő.

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója kijelentette, hogy a Hungrana legújabb beruházása ráirányítja a figyelmet a nem élelmiszercélú mezőgazdaság jelentőségére, létjogosultságára. Úgy vélte, szakmai alapokra helyezve igenis szükség van rá Magyarországon.

Mint mondta, hazánkban 4,5 millió hektáros területen folytatható szántóföldi növénytermesztés, amelyen mintegy 18-20 millió ember számára képesek élelmiszert és alapanyagokat előállítani. Jelezte, hogy a kertészeti és állattenyésztési ágazat, valamint az öntözés fejlesztésével ebben előre lehet lépni, akár 25-30 millió ember kiszolgálása is lehetséges.

Közölte, hogy 600-800 ezer hektáron a környezet nem kedvez a hagyományos élelmiszer alapanyagok előállításának, oda alternatívák kellenek, mint például a tervezetten energetikai célú hasznosításra szánt növények termesztése.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Hamarosan kezdődnek a munkálatok – a bringával körbetekerhető városért

Hamarosan kezdődnek a munkálatok – a bringával körbetekerhető városért

2023. aug. 10.

A jelképes első kapavágás helyszínén, a kis Vasmű úton tartott tájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Fontos fejleményhez érkezett ugyanis a város kerékpárút-hálózatának fejlesztését célzó projekt.

Akadálymentes a közlekedés a Kandó Kálmán téren

Akadálymentes a közlekedés a Kandó Kálmán téren

2023. aug. 10.

Már az utolsó simításokat végzik a szakemberek a Kandó Kálmán téri körforgalmaknál. Az aszfaltozás, az útburkolati jelek felfestése is teljes egészében elkészült júliusban, augusztus első hetében már csak a térburkolat és a tereprendezés, valamint a táblák kihelyezése zajlott.

Bezárt a Szalki-szigeti szabadstrand a Dunán levonuló árhullám miatt

Bezárt a Szalki-szigeti szabadstrand a Dunán levonuló árhullám miatt

2023. aug. 08.

A létesítményt üzemeltető DVG Zrt. hivatalosan mától rendelkezett, de ott jártunkkor 20 fokban amúgy sem merészkedett senki a vízbe. Várhatóan jövő hét végén nyithatnak!

Programözön és nagy siker a nyugdíjasok találkozóján

Programözön és nagy siker a nyugdíjasok találkozóján

2023. aug. 05.

Száz százalékig beváltotta a programsorozat megálmodóinak terveit, és a résztvevők tetszését is elnyerte: remek hangulatú, derűs közösségi kezdeményezés kerekedett a Szalki-szigeti kempingben rendezett nyugdíjas találkozón.

Közlekedj okosan: nyár végéig újra jár a 24-es helyi busz hétvégente

Közlekedj okosan: nyár végéig újra jár a 24-es helyi busz hétvégente

2023. aug. 05.

A nyár hátralévő részében könnyebb lesz lejutni a Szalki-szigetre, ugyanis szeptember 3-ig újra közlekedik a 24-es busz. A változás a hétvégékre és az ünnepnapra vonatkozik.

Több száz háztartás váltott energiatakarékos izzókra

Több száz háztartás váltott energiatakarékos izzókra

2023. aug. 04.

A májusban kezdett lakosság LED-csere program újabb szakaszához érkezett városunk. Közel ötszáz háztartás élt az ingyenes izzó csereprogram lehetőségével, sokan már át is vehették a megigényelt fényforrásokat.

Dunaújvárosi Estek: tárlattal és kötetbemutatóval érkezett Vona Gábor

Dunaújvárosi Estek: tárlattal és kötetbemutatóval érkezett Vona Gábor

2023. aug. 04.

A Vigadva Sírós elnevezésű vándorkiállítással, valamint a Mondj igent az emberre című, a nyomdából éppen aznap kikerült kötet bemutatójával vendégeskedett városunkban szerdán délután Vona Gábor, a Második Reformkor Alapítvány vezetője. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  2. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

  3. Véradókat várnak az újtelepi városvédők

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő