Jelentős fejlődést hoz az új ipari stratégia
A magyarországi fejlesztési elképzelésekről, a nemzetközi és hazai acéliparról tartott szakmai konferenciát a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés.
Az acélipari szimpózium célja az volt, hogy tájékoztassák a gépjárműipari felhasználókat a nemzetközi és a hazai acéliparról, elősegítsék a tagvállalatok és a gépjárműipari felhasználók együttműködését, és hogy szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki a felügyelő szervekkel, a minisztériumokkal. A téma rendkívül fontos Dunaújváros számára, hiszen a város egyik legnagyobb foglalkoztatója az ISD Dunaferr Zrt., amelynek jövőjét is érinti a gépjárműipar erősödése és a kormány átfogó iparfejlesztési stratégiája. Az előadók között volt dr. Sevcsik Mónika, az ISD Dunaferr Zrt. reorganizációs, management support és HR-igazgatója, az egyesülés elnöke.
Az eseményen jelen volt dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője is, aki elmondta, a kormány a múlt heti ülésén elfogadta a cselekvési programot. Ennek egyik eleme az, hogy megvizsgálják az acélipar és a gépjárműipar beszállítási és fejlesztési lehetőségeit, és fejlesztik a beszállítói láncokat.
- A vasmű sorsa, története szorosan összefonódott Dunaújváros életével. A gyár jelenleg is a város legnagyobb foglalkoztatója, mely a fejlesztések mellett versenyképes béreket biztosít munkavállalóinak. Azon kell most dolgozni, hogy mindez továbbra is így maradjon, hiszen több ezer dunaújvárosi család megélhetése is múlik azon, hogyan teljesít a vállalat a következő időszakban. Dolgozni, termelni és értékesíteni kell, és fenntartani a munkabékét, amellyel megteremthetjük az alapokat arra, hogy a magyar acél következő évei a sikerről és az eredményekről szóljanak. A sikerből pedig mind részesülni fogunk, az ország, az iparág cégei, a Dunaferr és a dunaújvárosi családok. Mi ebben hiszünk, és ezért támogatjuk nagy örömmel a Dunaferr vezetését, hogy ezen az úton tovább menve vezesse sikerre városunk és az ország egyik legfontosabb vállalatát- mondta dr. Galambos Dénes.
Felidézte azt is, hogy hosszú tárgyalássorozat eredményeként idén februárban bejelenthették, a Dunaferr a tavalyi húsz millió eurós fejlesztésénél is nagyobb mértékben fog újabb beruházásokat végrehajtani. Az akkori sajtótájékoztatón dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára elmondta, ebben az időszakban tanácskoznak a műszaki és gazdasági szakértők arról, hogy konkrétan milyen fejlesztéseket hajtsanak végre. Ebben pedig fontos szerepet játszik a kormány iparági stratégiája is, amelynek része az ipari rezsicsökkentés, az e-mobilitás, valamint a paksi atomerőmű bővítése is.
Cserna Gábor polgármester az alábbi nyilatkozatot juttatta el szerkesztőségünkhöz az acélipari szimpózium dunaújvárosi jelentőségével kapcsolatban.
Az acélipari szimpózium nem titkolt célja az volt, hogy a gépjárműipar fejlesztésében megszólítható partnerek portfolióit bemutathassák, erősítve ezáltal termékeiket és szerepüket a piacon. A közeljövő nagy feladata az, hogy az ISD Dunaferr Zrt. meg tudja szólítani ezeket a cégeket a termékeivel!
Számunkra mindig is nagyon fontos volt, és most is kiemelt szereppel bír Dunaújváros és az ISD Dunaferr Zrt. kiegyensúlyozott és harmonikus kapcsolata, hiszen jól tudjuk mindannyian, a város és a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója a vasmű, egymásra épült.
Örülök, hogy végre igazi tulajdonosa van a cégnek, bár a privatizációval, melyet nem a mi kormányunk hajtott végre, továbbra sem értek egyet. Mindazonáltal az állami intézkedéseknek köszönhetően érezhető az erős támogatottság a kormány részéről, és a rugalmas együttműködés és nyitottság a cég részéről, mely hosszú távon Dunaújváros és a térség érdekeit szolgálja.
A kormány által elfogadott iparági stratégia kiemelt helyen kezeli a képzés szerepét, ezáltal egy új szakmai generáció kinevelését. Jelentős szerepet kap a duális képzés, az ISD Dunaferr Zrt. az egyetemmel és az Emberi Erőforrások Minisztériumával is összehangolt tevékenységet végezhet a jövőben, mind a kutatás-fejlesztés, mind a továbbképzések területén. Rendkívül örvendetes számomra, hogy ebben a felelősségteljes munkában a mi intézményünknek, a Dunaújvárosi Egyetemnek is komoly szerepe lesz.
Városvezetőként nem lehet kérdés, hogy a legfontosabb szempont, a stabil munkabéke a munkavállalók és a cégvezetés között. Ugyanakkor mindannyiunk számára meghatározó jelentőségű, hogy a kormány által elfogadott fejlesztések révén, hosszú távon is biztosított a cég jövője és ezáltal a térség stabil helyzete, Dunaújváros pedig részese lehet az acélipari megújulásnak!
A rovat további hírei: Dunaferr
Pengeélen táncol, könnyen csődbe kerülhet a kokszoló
2023. már. 01.
Alig pár héttel a Dunaferr és a kokszoló (ezáltal a folyékony fázis) megmentéséről szóló (hurrá)optimista hírek után csődközeli helyzet kapujában az ISD Kokszoló Kft; értesüléseink szerint a kokszoló hetek óta újra fizetésképtelen, az alvállalkozóit sem fizeti ki.
Ukrán céggel tárgyalt az Orbán-kormány a Dunaferr jövőjéről
2023. feb. 03.
A Népszava értesülései szerint a Metinvest két stratégiai vezetője folytatott tárgyalásokat a gazdaságfejlesztési tárca iparpolitikáért felelős államtitkárával.
Több kérő is látszik a vasgyár körül – az állam nincs köztük
2023. jan. 20.
December végén érkezett a hír, hogy egy újabb rendeletmódosítással azonnal elrendelhető a Dunaferr felszámolása. A nagy múltú cégnél azóta a felszámoló irányít, a várva várt befektetőről azonban egyelőre keveset tudni, pedig nélküle nem lehet megoldani a helyzetet.
A Metinvest is a radaron – új kérő a Dunaferrért?
2023. jan. 10.
Miközben a vállalatcsoport "őrlángon" üzemel és javában tart a felszámolás, a sokat emlegetett angol Liberty mellett egy másik, még komolyabb acélpiaci szereplő is versenybe szállt a Dunaferr tulajdonlásáért, értesült a DO.
Portfolio: a támadások hozták nehéz helyzetbe a Dunaferrt
2022. dec. 06.
Exkluzív interjút adott az ISD Dunaferr Zrt. helyzetéről a Portfolio.hu gazdasági portálnak Sevcsik Mónika; a vállalatcsoport RMS és HR igazgatója szerint a Dunaferrt ért támadások bizonytalanították el a partnereket – a jelen a túlélésről és az újraindulás feltételeinek megteremtéséről szól, állítja.
Terjedelmes választ adott a Dunaferr vezetése a Portfolio.hu tegnapi cikkére
2022. dec. 02.
A menedzsment azért tartotta fontosnak a válaszadást, mert a gazdasági portál szerint a vállalatcsoport kapuin belül megkezdődött az üzemek biztonságos lekapcsolásának előkészítése.
ISD Dunaferr: szabálytalan volt a közgyűlés
2022. nov. 24.
Nyilvánosságra hozta a vállalatcsoport partnereinek írt tájékoztató levelet az ISD Dunaferr Zrt. – a téma fontosságára tekintettel betűhíven közöljük a DO-hoz is eljuttatott, Evgeny Tankhilevich legfőbb-, általános vezérigazgató-helyettes és dr. Nagy Péter ügyvéd jegyezte dokumentumot!