Dunaújváros Hetilap

Tíz százalékkal nőttek a bérek januárban

doszerk - 2017. március 21. 8:07

Tíz százalékkal, 273.800 forintra emelkedtek a keresetek januárban, ami azt jelenti, hogy a családok is érezhetik a tavaly novemberi hatéves bérmegállapodás hatását - jelentette ki Varga Mihály budapesti sajtótájékoztatón.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mérsékelt inflációt figyelembe véve kimagaslóan,7,5 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek, ezzel 2013 eleje óta, azaz 49 hónapja töretlen a reálbérek emelkedése hazánkban, ami jól mutatja, hogy Magyarország erősödik.

A tárcavezető hangsúlyozta, a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletekkel megkötött megállapodás hatására olyan mértékű béremelés valósult meg az év elején, ami tovább növelheti a munkavállalási hajlandóságot és segíti a magyar munkaerő megtartását.

A kötelező legkisebb bérek emelését a kormány a munkáltatói adók csökkentésével, azaz a bérek után fizetett szociális hozzájárulási adó 27-ról 22 százalékra való mérséklésével segítette elő – tette hozzá. 2017. január 1-től nőtt a kétgyermekes családok által igénybe vehető kedvezmény összege, így esetükben az átlagosnál is gyorsabban nőttek a nettó keresetek – jegyezte meg.

A versenyszférában soha nem látott mértékű, 87 ezres létszámbővülés következett be egy év leforgása alatt, ami munkahelyek számának dinamikus bővülését jelzi. A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál a létszám így első alkalommal haladta meg a 2 milliót, ami történelmi csúcsnak számít 1999 vagyis az e körre kiterjedő létszámfelmérés indítása óta.

A foglalkoztatás növekedésében a gazdasági konjunktúra mellett lényeges szerepe van a kormány intézkedéseinek, a gazdaságfejlesztési programoknak, az adócsökkentéseknek és a Munkahelyvédelmi Akció kedvezményeinek.

Az erős munkaerő-kereslet fennmaradását segíthetik a vállalatok bejelentett kapacitásbővítései, az alacsony nyersanyagárak, a kormány intézkedései következtében fellendülő lakásépítések, valamint az EU-s források kifizetésének felgyorsítása – közölte a nemzetgazdasági miniszter.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Megemelt támogatás érkezik decemberben

Megemelt támogatás érkezik decemberben

2024. nov. 14.

Városunk közgyűlése októberi ülésén módosította a szociális rendeletét, amelyben összegszerűen megemelte, és évi két alkalomra bővítette az időskorúak természetbeni rezsitámogatását. Ennek köszönhetően nyugdíjasaink a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a támogatást.

Pappné Grabant Ilona: "az emberek otthona nem a lakásuk ajtajáig tart"

Pappné Grabant Ilona: "az emberek otthona nem a lakásuk ajtajáig tart"

2024. nov. 14.

Pappné Grabant Ilona a 8-as választókerület megválasztott képviselője, és mint minden körzeti képviselő, ő is a "Rajta, Újváros!" Egyesület színeiben indult és nyert. Október óta látja el ezt a feladatot, sőt, városunk idősügyi tanácsnokának is megválasztották. Cikluskezdeti beszélgetést kértünk és kaptunk tőle.

Új Esély Központ: helyük lett a helyi szociális rendszerben

Új Esély Központ: helyük lett a helyi szociális rendszerben

2024. nov. 14.

Áprilisban nyitotta meg hivatalosan is kapuit, a volt Bánki iskolában, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió, ahol nappali szociális központot üzemeltetnek. Azóta eltelt időben sok szenvedélybeteg fordult meg náluk, részük van a helyi szociális rendszerben. A tapasztalatokról, az eddig elvégzett munkáról egyeztetett szerdán délután Barta Endre alpolgármester.

Teljesen megújultak a köztemetőben a II. világháborús sírok és emlékhelyek

Teljesen megújultak a köztemetőben a II. világháborús sírok és emlékhelyek

2024. nov. 14.

Megújult a Mondbach-kúria, az előtte lévő szovjet hősi emlékművet áthelyzete az önkormányzat, a területet rendezte, elvégezte a parkosítási, virágültetési munkálatokat. Szerdán a huszonnyolc exhumált szovjet katona földi maradványait a Dunaújvárosi Köztemetőben helyezték végső nyugalomra, ahol teljesen megújult a katonai parcella.

A Dunaújvárosért díj kitüntetettjei

A Dunaújvárosért díj kitüntetettjei

2024. nov. 14.

Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját – a Dunaújvárosért díjjal kezdünk!  

Sikerrel célba ért a jótékonysági akció

Sikerrel célba ért a jótékonysági akció

2024. nov. 13.

Átadták, s már használatba is vehetik a Móra iskola diákjai azokat a fejlesztő eszközöket, melyeket a májusi "Jót Fut a Város – Dunaújváros" akciónak köszönhetően sikerült beszerezni a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport jóvoltából. Példás kezdeményezés, és már biztos: jövőre folytatják!
 

A szociális munka napját ünnepelte az Útkeresés Segítő Szolgálat

A szociális munka napját ünnepelte az Útkeresés Segítő Szolgálat

2024. nov. 12.

Az Útkeresés Segítő Szolgálat minden esztendőben bensőséges keretek között ünnepli meg a szociális munka napját. Ekkor adják át az intézményen belül meghirdetett Szociális Munka díjat az arra legérdemesebb kollégájuknak. Az idei díjat Abonyiné Szűcs Györgyi vehette át.