Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Esélyóra a Szilágyiban

Oktatás
Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület
Szilágyi iskola
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. ápr. 24., 17:53

Már közel kétezer diákhoz jutottak el a Mozgáskorlátozottak és a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület tagjai, hogy interaktív előadásokon keresztül feloldják a kommunikációs gátlásokat.

Hatodik éve járják az iskolákat és tartanak előadásokat a hatodikosoknak a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület tagjai és elnökük, Kovács Pálné Ancsa, valamint Kelemen Nagy Annamária gyógypedagógus, a program koordinátora. Idén tavasszal összesen tizenhét osztállyal találkoznak, hétfő délelőtt pedig a Szilágyi iskolába érkeztek, ahol különleges Esélyórákat tartottak a diákoknak.

Elsőként az egyesület fogyatékkal élő tagjai mutatkoztak be a tanulóknak, majd Kovács Pálné Ancsa egy interaktív előadás során bemutatta a gyerekeknek azokat a fejlesztő játékokat, programokat is, amiken keresztül a fogyatékkal élők a számokat, a színeket vagy a formákat gyakorolják, tanulják, vagy fejlesztik a memóriájukat. Később, Kelemen Nagy Annamária tartott előadást, aki elmondta, fontos, hogy az előadást az adott fogyatékkal elő előadó tartsa, ahogyan ő is a kerekesszékesekről, vagy, mint a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület tagjai, részt vegyenek rajta. A lényeg, hogy olyan témákat is felvessenek, melyek a diákokat kapcsolatba tudják hozni ezzel az alternatív életmóddal, ami átalakításokkal ugyanolyan teljes értékű lehet és a hangsúly is azon van, hogy mi mindenre is lehetnek képesek, ha megfelelő segítséget kapnak. Mint mondta, ezeken az előadásokon a gyerekek nagyon nyitottak, bátran kérdeznek és szívesen kapcsolódnak be az órába.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: alsósok alkotásai az Aranyban

DSTV: alsósok alkotásai az Aranyban

2023. ápr. 26.

Izgalmas bemutatóról tudósít a DSTV összeállítása. A legfiatalabb tagozatosok műveiből látható gyűjtemény az Arany János iskola galériájában. A diákok száznál is több alkotással mutatkoztak be a közelmúltban nyílt kiállításon. Hangkép.

DSTV: versenyek a Vasváriban

DSTV: versenyek a Vasváriban

2023. ápr. 24.

Több erőpróbának is otthont adott a Vasvári iskola a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben alsó tagozatosoknak szervezett tankerületi versmondó versenyre, valamint komplex művészeti megméretésre is várták a nebulókat. Hangkép.
 

Városi mesemondó délelőtt az óvodában

Városi mesemondó délelőtt az óvodában

2023. ápr. 12.

Mintegy ötven óvodás mesemondót várnak a Csillagvirág Tagóvodában rendezendő seregszemlére – az évtizedes hagyományokkal bíró programnak csütörtökön délelőtt ad otthont az intézmény.

Egy picit belekóstolhattak az ovik életébe a kicsik

Egy picit belekóstolhattak az ovik életébe a kicsik

2023. ápr. 11.

Nyitott napokat rendeztek március utolsó napjaiban a Dunaújvárosi Óvoda tagóvodáiban, azzal a céllal, hogy a leendő kiscsoportos gyerekek, illetve főleg a szüleik már előzetesen is betekinthessenek az intézmények életébe és ezzel könnyebb legyen az óvodaválasztásuk. 

DSTV: "Határtalan Informatika” az Aranyban

DSTV: "Határtalan Informatika” az Aranyban

2023. ápr. 09.

Érdekes kezdeményezésről tudósít a DSTV összeállítása az Arany János Általános Iskolából. Az intézmény is csatlakozott a Digitális Témahét országos kezdeményezéséhez – ennek keretében rendezték a Határtalan Informatika című programot. Hangkép.

DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban

DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban

2023. ápr. 07.

Népszerű intézményi tradíciót folytatott a Rudas középiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Öt szakmacsoport előadói mellett közösségi események, játékok népszerűsítették a választható pályákat a Szakmák Napja című, idén már hetedszerre szervezett program során. Hangkép.

Közeleg az általános iskolai beíratás időpontja is

Közeleg az általános iskolai beíratás időpontja is

2023. ápr. 04.

A tanköteles korba lépő gyerekek szüleinek szól a város hivatalos oldalán napvilágot látott felhívás. A legfontosabb tudnivalók mellett a részletes tájékoztató címe is megtalálható a hajtás után!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a TFSE otthonában

  2. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  3. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  4. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  5. A fővárosba látogat a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  5. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő