Hamisítók rendőrkézen - Dunaújvárosi szállal
Az újpesti rendőrök elfogták azt a három férfit és egy nőt, akik bizonyítványokat és egyéb közokiratokat hamisítottak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt D. Gábor 51 éves és T. Szilárd 31 éves budapesti lakosok, valamint K. Gyöngyi 41 éves és G. Tamás 29 éves dunaújvárosi lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint április 20-án a délelőtti órákban a rendőrök megjelentek egy újpesti társasházban, ahol házkutatást tartottak több lakásban is. A nyomozók 65 biankó iskolai végzettséget igazoló bizonyítványt, 96 különféle hamis bélyegzőt, vezetői engedélyeket, adóigazolványokat, lakcímkártyákat egyéb közokiratokat, valamint készpénzt találtak és foglaltak le.
A rendőrök D. Gábort és T. Szilárdot a helyszínen, míg K. Gyöngyit és G. Tamást pár órával később dunaújvárosi lakásukon fogták el. Az újpesti nyomozók a négy elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, akik közül D. Gábort őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.
A rovat további hírei: Sziréna
Baleset után teljes útzár a 62-es úton
2024. nov. 13.
Két jármű ütközött Perkátánál kora délután, a rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték a helyszínelést és a műszaki mentést. Csak óvatosan – nem csak a baleset környezetében!
Eltűnés miatt keresik Brendont – jelentkezzen, ha tud róla!
2024. nov. 13.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 8 éves kisfiú eltűnése ügyében. Brendon még október 20-án távozott mezőfalvi tartózkodási helyéről – és persze már egy megosztás is közelebb vihet hozzá!
Eljárás indult egy fül-orr-gégész ellen
2024. nov. 11.
Vesztegetés elfogadása miatt indult eljárás egy 52 éves fül-orr-gégész orvos ellen - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
Eltűnés miatt keresik, jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. nov. 08.
A 86 éves Rédl György szerdán távozott ismeretlen helyre baracsi otthonából – a dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik, már egy megosztás is közelebb vihet az idős férfihoz. (FRISSÍTVE)
Eltűnés miatt keresik Dávidot – jelentkezzen, ha tud róla!
2024. nov. 03.
A dunaújvárosi rendőrök fordultak a nyilvánossághoz a 13 éves fiú keresése ügyében. Dávid csütörtökön tűnt el – és már egy megosztás is közelebb vihet az előkerüléséhez. Felhívás.
Rendőrségi ajánlások a halottak napja előtt
2024. nov. 01.
Tételes javaslatcsomaggal rukkolt ki a vármegyei főkapitányság az ünnepi időszak bűn- és balesetmegelőzését célozva. Tipptár a hajtás után!
Eltűnés miatt keresik Szollár Józsefnét – jelezze, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. okt. 31.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 62 éves asszony eltűnése ügyében. Jelentkezzen, ha tud róla, felismeri, de már egy megosztás is segíthet, hogy megtalálják! (FRISSÍTVE)