Húsvét, hazaérkezés

2017. április 15. (szombat) 8:29 - Várkonyi Balázs

Szakadj ki végre a városból, itt a csábító alkalom, négy teljes nap – egyre ez motoszkált az agyamban az ünnepváró hét elején. Jó. De hová? Gondoltam, van még időm, majd eldöntöm. És számba vettem a lehetőségeket.

Gyermekeim háromfelé. Nem, őket nem terhelem. De ha nem ők – akkor ki? Meg tudnám-e osztani mással azt a meghittséget, ami a húsvétjaimat uralja? Végül elnapoltam a döntést. Egykori jegyzeteimben kerestem az ünnepi emlékeimet.

Jó régi dátum ugrik elém egy lapról, meg egy név: Vízhányó Rozál. Istenem, mi lehet vele? Már találkozásunkkor is a nyolcvanas éveit taposta. De micsoda életerő volt benne! A régi húsvétokról mesélt. Egyszer csak, mintha darázs csípte volna, fölpattant, korát meghazudtolva fürgén ugrott az ajtóhoz, imakönyvével klopfolni kezdte a küszöbfát. – Így ni, így ni – szinte kiabálva illusztrálta elbeszélését arról, hogyan csapkodta meg a Miserere után az oltár lépcsőjét a pap, valamikor régen. És elmondta hozzá: a lépcsőcsapkodás arra a különös jelenségre utalt, amikor Jézus halálakor a templom kárpitja meghasadt.

Volt valami komikus a hirtelen fülugrásban, a teátrális előadásban. De eszembe se jutott mosolyogni. A Vízhányó Rozáliákon nem szabad nevetni. Ők nem az időt múlatják elbeszéléseikkel. Lélekkel érlelt szép meséik – a biblikus események újraélése. Szenvedéstörténet, a megváltás misztériuma homokvilági változatban.

Egyébként alig van már, aki mesélni tudna. Pedig mennyi különös, olykor meghökkentő szokást őriz a népi emlékezet! Itt az egyik régi dél-alföldi gyerekjáték; az idős asszony is csak a még öregebbek elbeszéléséből ismerte, mert mire tanúja lehetett volna, kiment a divatból. A híres folklorista pap, Kálmány Lajos jegyezte fel, hogy nagycsütörtökön a kisgyerekek gyékényből font alkalmatossággal ütötték a földet, és ezt kiáltozták: Pancilus Pilátus, mért verted mög a Jézust?  A Názáreti felett törvényt ülő, őt ellenségei kezére adó császári helytartót kárhoztatták így, még a nevét is Pontiusból Pancilussá ferdítették, tán hogy ilyen módon is gúnyt űzzenek vele. Igazságtétel gyerekmódra.

Visszaemlékezve Rozál nénire, döntök: nem utazom. A könyvek lesznek ezekre a napokra a társaim. Azok, amelyek az ünnepek hagyományvilágáról szólnak. Úgyis sok a pótolnivaló. És ha maradok, ott lehetek a feltámadási misén. A Nagytemplomban, ahová gyermekkorom óta kötődöm. Ahol nem egyszer átéltem már, milyen az, amikor a hatalmas téren, a monumentális oszlopcsarnok előtt a tűzszentelésre szolgáló óriási máglyát meggyújtják. Föllobbannak a többméteres lángok. A szél borzongató fényeket táncoltat. Nyalábjai végigpásztáznak a tömegen, ott a sok ismert arc, ifjúkor emléksora pereg, régi húsvétok képei tűnnek elő. A katarzis pillanata, amikor megtérnek Rómából a harangok: mintha leszakadna a boltozat. Belerobban a csöndbe az orgonaszó. Az öblös sípokból szinte mennydörgést hallani, a harsona- meg kürtsípok süvöltenek, akár a végtelent megkísértő űrhangok. És odakint hosszan, méltósággal zúg a harang.

Hazaérkeztél.

A rovat további hírei: Napraszóló

Kivégzés „hétszáz forintért”

Kivégzés „hétszáz forintért”

2017. június 25. (vasárnap)

Vasárnap, délelőtti béke, nyugalom. Derűs idő. Úton vagyok. Túl korán érkezem egy találkozóra, megállok hát Kápolnásnyéknél. Nézelődöm. Előttem a tó megnyugtató látványa. Az autórádióból vasárnapi mise hangjai szólnak. Hallgatom.

Nyárra ébredünk…

Nyárra ébredünk…

2017. június 20. (kedd)

Ha valaki át akarja élni a nyári napfordulat pillanatát, holnap reggel föltétlenül keljen fél hét előtt: a hazai idő szerint ez ugyanis 6 óra 24 perckor – a világidő szerint 4:24-kor – következik be. Aki idejében kel… nos, az nem észlel semmit.

Garfield gyűlöletnapja

Garfield gyűlöletnapja

2017. június 19. (hétfő)

Hétfő van. Utálatos egy nap. Hiába biztatom magam, hogy nem oly rossz ez, hisz esélyt az előzőnél jobb időszakra. Valami újnak a kezdete mindig tartogat meglepetést, jó esetben örömöt. De nem, nekem a hétkezdő nap inkább csak küzdelmet hoz.

Kilencgyermekesekről, apák napján

Kilencgyermekesekről, apák napján

2017. június 18. (vasárnap)

Melyiket a kilenc közül? A dilemmával Jókai Mór elbeszélésének hőse, János mester szembesült azon a hajdanvolt karácsonyesten. Szép-szomorú történet ez, de a vége – csak derű.

A kis bociszemű

A kis bociszemű

2017. június 17. (szombat)

A látványt nem felejtem. Áll a gyermek a kopott, sárga épület előtt. Legörbül a szája, nagy barna szemeiben csalódottság, mozdulatában tétovaság, ne bőgj, dörren rá az apja, pedig a kislány, Veronika, már nem is bőg, csak nagyon keserű az, amit egyre nyel befelé.

Filmmese, életvalósággal

Filmmese, életvalósággal

2017. június 11. (vasárnap)

Ül egy padon a polgárasszony. Elegáns. Kifogástalan úrinő. Sugárzik róla a jólét. Mellette törődött munkásember, micisapkában. Süt róla a szegényes lét. Csak ülnek. Beszélgetnek. A Jeanne Moreau – Jean-Paul Belmondo kettős alakításának feledhetetlen filmemléke ez.

Egy pofon ára

Egy pofon ára

2017. június 10. (szombat)

Nagyon rosszul érzik majd magukat a jövő hét péntekén az iskolafolyosók. Meg az osztálytermek. Tőlük idegen csönd szakad rájuk.