Kaszinó és zsibvásár - Iskolahét a Dózsában
Egész héten izgalmas programok és kikapcsolódás várja a diákokat a Dózsa iskolában, de a szórakozás mellett a tanulmányi versenyekből sincs hiány.
Sorversenyekkel és Kaszinóval indult a hétfő a Dózsa György Általános Iskolában, ahol a diákok számára legkedvesebb időszak zajlik éppen. A Dózsa-héten minden délelőtt és délután programok várják a tanulókat, ahol az izgalmas hétfő után egy ugyanolyan kedd következett. Az alsósok számára különböző tanulmányi versenyeket rendeztek (versmondó, matematikai, helyesírási), valamint egy zsibvásáron és csere-berén is részt vehettek.
Ezalatt a felsősök sakkbajnokságon és más sportversenyeken mérték össze erejüket. Szerdán az utazó planetárium érkezik a tornaterembe egy nagy sátorral mindenki számára, csütörtökön húsvéti játszóház lesz a kicsiknek, smink-verseny a nagyoknak, az űrkorszak témájában. Zárásként pénteken a héten zajló versenyek eredményhirdetésére kerül sor, továbbá megrendezik a szokásos nagyvetélkedőt is az osztályok közt.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: középfokon a Pentelei iskolában
2024. aug. 29.
Több úton is folytathatják tanulmányaikat a Pentelei Mentálhigiénés iskola diákjai az általános iskola elvégzése után, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény-bemutató sorozat utolsó darabja a gimnáziumi képzéssel, valamint a szakképzés formáival foglalkozik. Hangkép.
DSTV: közeleg a tanévkezdés
2024. aug. 26.
Bár az országos média kevesebbet foglalkozik a pedagógusok helyzetével, a valóságban nem sok minden változott, derül ki a DSTV összegzéséből. Horváth Éva, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete helyi ügyvivője összegzi az aktuális fejleményeket. Hangkép.
DSTV: angol tábor – kicsiknek
2024. aug. 24.
Különleges nyelvtanítási programról tudósít a DSTV összeállítása. Az angol nyelv elsajátítását nem lehet elég korán kezdeni – játékos formában egészen pici gyerekek is bátran belevághatnak, pláne egy jó hangulatú táborban. Hangkép.
DSTV: készségeket fejleszt a Máltai műhelye
2024. aug. 22.
A Máltai Játszótér és Játszóház Totyogó Fejlesztőműhelye több sikeres foglalkozást is rendezett az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nagy az érdeklődés, az anyukák és gyermekeik szívesen vesznek részt a csoportmunkában – a hangulatra sem lehet panasz. Hangkép.
DSTV: fejlődik a Pentelei iskola
2024. aug. 15.
Különleges szellemiség jellemzi a Pentelei Mentálhigiénés iskolát, derül ki a DSTV újabb, az intézmény életét és képzési programját bemutató összegzéséből. Ezúttal az általános iskola fejlesztésével kapcsolatos törekvésekről esik szó. Hangkép.
DSTV: az ovisok étkeztetése
2024. aug. 09.
Ismét az óvodásokat érintő témákkal és kérdésekkel foglalkozik a DSTV összeállítása. Ezúttal a gyerekek étkeztetése a téma – Gyenes Éva, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatója az étkezések száma mellett a minőségi mutatókról és a téma kihívásairól is beszél. Hangkép.
DSTV: Pentele iskolája
2024. aug. 07.
A Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium mutatkozik be a DSTV összegzésében. Könyves Ágnes igazgató kalauzolása nyomán szó esik az intézmény különleges küldetéséről, szakmai programjáról és a szakképzés kínálta esélyekről is. Hangkép.