Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 26. István Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Mocsárjárás, gátépítés - Kis katasztrófavédők versenye

Sziréna
katasztrófavédelem
katasztrófavédelmi verseny
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. ápr. 11., 16:41

Széleskörű ismeretekre, kivételes ügyességre és rátermettségre volt szüksége annak a közel ötven iskolai csapatnak, mely részt vett a városi katasztrófavédelmi verseny megmérettetésein.

Játékos körülmények között, ugyanakkor nagyon is komoly feladatokat kellett elvégezniük a diákoknak, akik részt vettek a radari sporttelepen kedden immár 25. alkalommal megrendezett városi katasztrófavédelmi versenyen. A Fejér Megyei Katasztrófavédelem Dunaújvárosi Kirendeltsége által szervezett program főszervezője, Molnár József tűzoltó alezredes elmondta, 21 általános és 27 középiskolai csapat vesz részt a kihíváson.

A diákoknak elsőként egy száz kérdésből álló tesztlapot kellett kitölteniük, melynek megoldásához széleskörű környezetvédelmi, baleset- és bűnmegelőzési, katasztrófavédelmi tudásra volt szükségük, majd sikerrel kellett teljesíteniük a hat állomásból álló gyakorlati feladatokat is. Ezek közt akadt szórakoztató mocsárjárás sítalpon, és komolyabb csapatmunkát igénylő árvízgát építése is homokzsákokkal. Mint azt Molnár János elmondta, a verseny Dunaújvárosban kivételesen népszerű, ezért korábban iskolai előválogatókra is sort kerítettek, hogy a városi fordulóra a legjobbak érkezhessenek, akik közül kerül ki az a három-három csapat, amelyik képviselheti városunkat a megyei fordulóban.

A rovat további hírei: Sziréna

Rongált a börtönben – vádat emeltek ellene

Rongált a börtönben – vádat emeltek ellene

2023. júl. 26.

A pálhalmai bv-intézet egyik zárkáját rongálta meg a fogvatartott még tavaly nyáron – az ügye vádemelési szakba jutott, igaz, ő már egy külföldi börtönben csücsül.

Tűz volt a dunaújvárosi papírgyárban

Tűz volt a dunaújvárosi papírgyárban

2023. júl. 21.

A kültéren tárolt papírbálák gyulladtak meg a papírgyárban kora délután.

Bréking: baleset a 6-oson, félpályás útzárral (FRISSÍTVE!)

Bréking: baleset a 6-oson, félpályás útzárral (FRISSÍTVE!)

2023. júl. 21.

Munkagép és személygépkocsi ütközött össze Kisapostagnál ma reggel. Itt a gyorshír, az állomány frissülhet. Csak óvatosan! (FRISSÍTVE!)

Vádemelés a pénzmosó ellen

Vádemelés a pénzmosó ellen

2023. júl. 20.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség pénzmosás bűntette miatt vádat emelt azzal a nővel szemben, aki a más által elkövetett bűncselekményből származó pénzzel pénzügyi műveletet végzett és ezzel közreműködött a bűnös vagyon elleplezésében.

Zárkatársára támadt – helyben hagyhatják az ítéletét

Zárkatársára támadt – helyben hagyhatják az ítéletét

2023. júl. 19.

A férfi egy cipőfűző miatt okozott életveszélyes sérülést a pálhalmai bv-intézetben. Nagyon durva történet, most a Győri Fellebbviteli Főügyészség döntött az ügyében.

Késsel akarta rendezni a nézeteltérést

Késsel akarta rendezni a nézeteltérést

2023. júl. 18.

Az adonyi nő nehezményezte, amiért számonkérik rajta az általa kölcsönkért kerékpár hollétét. Mellkason szúrta 62 éves ismerősét – és akad a történetben még egy fordulat, értesült a DO.

Meteo extra: harmadfokú hőségriasztás lépett érvénybe!

Meteo extra: harmadfokú hőségriasztás lépett érvénybe!

2023. júl. 15.

Egészen jövő hét szerda éjfélig harmadfokú hőségriasztás lesz érvényben az ország egész területén – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Ahogy már a hét elején is jósoltam.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: együtt a szeretet ünnepén

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a Wesley eredményei

  4. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  5. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Embedded thumbnail for DSTV: a Wesley eredményei

DSTV: a Wesley eredményei

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Top hírek

  1. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Szép gesztus a szenteste előtt

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő