Muki emlékfalat kapott

Vass Ádám - 2017. április 25. 12:38

A mozdony eredeti elemeinek és alkatrészeinek felhasználásával emlékfalat avattak kedden délelőtt a Dunaferr iskola vasmű téri épületében a város jelképévé váló Muki tiszteletére.

Százhúsz éves is elmúlt már Muki, a város jelképévé vált mozdony, mely példás összefogásnak köszönhetően három évvel ezelőtt született újjá, és azóta is a Vasmű úton áll, hogy örömet okozzon a városlakóknak és gyerekek százainak. Orosz Csaba, a Dunaújvárosi Tűzoltóság parancsnoka és a felújítási munkálatok ötletgazdája, szervezője és koordinátora szerint mindenki büszke lehet erre az eredményre és arra, hogy megmentettünk egy mozdonyt. Muki három évvel ezelőtti felújítását komoly önkormányzati támogatásból, számos felajánlásból és sok önkéntes segítségével a Dunaferr iskola tanárai és diákjai végezték el, így természetesen még inkább szívükön viselik a mozdony sorsát.

Zemankó Zoltán, az intézmény igazgatója az emlékfal átadásának kapcsán elmondta, úgy érezték emléket kell állítani Mukinak, hiszen a város egyik legrégebbi iskolájaként mindig nagy hangsúlyt fektettek a múlt és a hagyományok megőrzésére. Az eseményen részt vett Schön Beatrix, a Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium igazgatója is, mivel az eredeti elemek és alkatrészek ott születtek ujjá és ott szépültek meg. Ezeket később a Dunaferrben Radnai Zsolt tanár úr és a tizedikes ipari gépész osztály tanulói helyezték el az iskola bejárata melletti falon, néhány saját készítésű emléktárgy és fotó társaságában.

A rovat további hírei: Mozaik

Népszerű táborokat szervezett a Széchenyi

Népszerű táborokat szervezett a Széchenyi

2025. aug. 31.

Sport, nyaralás, országjárás, ráadásul szó szerint minden műfajban és határok nélkül: összesen négy táborba csalogatta nyáron diákjait a Széchenyi István Gimnázium. A bringás vándortáborok mellett népszerű volt a vízi vándortábor is – sok-sok élmény várta a gimnazistákat.

Fesztiválokon innen és túl – Jiling Ottóval

Fesztiválokon innen és túl – Jiling Ottóval

2025. aug. 30.

A nyár egyenlő a fesztiválokkal. Világszerte rendeznek kisebb és nagyobb zenei forgatagokat – szerencsére Dunaújváros sem maradt ki a jóból. Az Ambrózia fesztivál és a Rockmaraton is más-más célcsoportnak szólt, de vajon hogyan is épül fel egy fesztivál? Jiling Ottót kérdeztük, aki pultosként, színpadmesterként és fellépőként is megjárta a kavalkádokat.

Milyen szempontokat vegyünk figyelembe villanybojler-vásárlás előtt?

Milyen szempontokat vegyünk figyelembe villanybojler-vásárlás előtt?

2025. aug. 30.

A háztartások energiahatékony működtetése kapcsán számtalan cikket olvashatunk a témában, melyek főként az állami támogatásokról és a modern eszközökről szólnak. A vízmelegítés igényei is egyre komplexebbé válnak, hiszen már nem csupán arról van szó, hogy mindig legyen meleg víz otthonunkban, hanem a költséghatékony működés és egyszerű kezelhetőség is elvárás. (X)

Ókori időutazással vettek búcsút a nyártól (galériával)

Ókori időutazással vettek búcsút a nyártól (galériával)

2025. aug. 28.

E formában először, de a kedvező visszhang nyomán szinte biztosan nem utoljára rendezett közös nyárbúcsúztató programot a Dunamenti Regionális Népfőiskola és az Intercisa Múzeum. A Római piknik a ligetben című esemény beváltotta a remek időutazás ígéretét, ráadásul a kínálatot még díjkiosztó is színezte.

Sikeres nyári szezont zár az Aquantis Élményfürdő

Sikeres nyári szezont zár az Aquantis Élményfürdő

2025. aug. 28.

Magas látogatói számmal és különleges programokkal zárta a 2025-ös nyári szezont a dunaújvárosi Aquantis Élményfürdő. A komplexum az idei nyár egyik legkedveltebb kikapcsolódási helyszínévé vált a városban és a környéken élők számára.

A legtrendibb napszemüvegek, amikért mindenki rajong

A legtrendibb napszemüvegek, amikért mindenki rajong

2025. aug. 28.

Öltözködésünk és kiegészítőink sok mindent elárulnak rólunk. Egy jól megválasztott napszemüveg például nem csupán megvéd a nap káros sugaraitól, hanem stílust és egyediséget is kölcsönözhet viselőjének. (X)

 

DSTV: gyönyörű kert a belvárosban

DSTV: gyönyörű kert a belvárosban

2025. aug. 28.

Évek óta gondos kezek ápolják a Dózsa György út és a Bartók Béla út kereszteződésében található kertet, derül ki a DSTV összegzéséből. Kozár Tivadarné kezdte el a köztéri zöld terület gondozását – a csodakert mára már rengeteg gyönyörű növénnyel büszkélkedhet. Hangkép.