Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Újvárosi Pillanatok az MMK-ban

Ónodi Zoltán - 2017. április 10. 7:53

V. Mosolygó Ildikó akvarelleken mutatja be a város kultikus helyeit, képei pedig az MMK Galériájában kerültek kiállításra.

Újabb tárlat nyílt az MMK Galériában. V. Mosolygó Ildikó alkotásait láthatjuk ebben a hónapban a Munkásművelődési Központ földszintjén. Ildikó 2005-ben kezdett el komolyabban foglalkozni a képzőművészettel, ekkor jelentkezett az MMK kisközösségébe, a Koffán Károly által vezetett Barcsay Stúdióba. Emellett a DF ART szakkört is felkeresve Móder Rezső kurzusán új látásmódokat sajátított el. Kedvenc technikája a pasztell és a szén ezekkel elsősorban csendéleteket, portrékat készít. Az MMK-s tárlaton a városról készült akvarelljeit mutatta be. A tárlatot Kozma Erzsébet, a Dunaújvárosi Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg, majd Bővíz András gitáros játékát hallhattuk.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: a kamera igézetében

DSTV: a kamera igézetében

2025. feb. 24.

Feltörekvő filmesként definiálja önmagát a DSTV összeállításának főszereplője. Rostási Ádám előbb a színészi pályával kacérkodott, most már inkább operatőri, rendezői álmokat dédelget.  Évek óta fejleszti magát, hogy viszontláthassa nevét a mozivászon stáblistájában. Hangkép.

Tompos Kátya emlékére nyílik kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Tompos Kátya emlékére nyílik kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban

2025. feb. 24.

Kiállítás nyílik Tompos Kátya emlékére február 28-án a Bajor Gizi Színészmúzeumban; a tárlat a tavaly 41 évesen elhunyt színésznő tragikusan rövidre szabott színházi pályafutását idézi fel.

DSTV: kis művészek toborzása

DSTV: kis művészek toborzása

2025. feb. 23.

Összművészeti foglalkozások során csinál kedvet kínálatához a Wesley-Da Capo iskola, derül ki a DSTV anyagából. A toborzás során a fiatalok és hozzátartozók kiválaszthatják a leginkább tetszőt a színes művészeti paletta elemei közül. Hangkép.

DSTV: a természet szerelmese

DSTV: a természet szerelmese

2025. feb. 22.

Az országot járva nyitja fel az emberek szemét az alkotás szépségeire Kiss Viktor, derül  ki a DSTV összegzéséből. Festőként nem csupán a képeivel szeretné az emberek életébe bevinni a művészetet, ugyanis workshopokat és közösségi festéseket szervez. Hangkép.
 

DSTV: képeslap-kollekció a hónap műtárgya

DSTV: képeslap-kollekció a hónap műtárgya

2025. feb. 21.

Településtörténeti jelentőségű gyűjteménnyel folytatódik az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. Ezúttal a Szentháromság templomot és a templom oltárát ábrázoló képes levelezőlapokat mutatja be az intézmény. Hangkép.
 

Bemutatják a magyar animációs művészet elmúlt 111 évét

Bemutatják a magyar animációs művészet elmúlt 111 évét

2025. feb. 21.

Vízió, gesztus, kísérlet - 111 éves a magyar animációs művészet címmel a magyar animáció történetét, a legjelentősebb alkotókat és filmjeiket mutatja be a Műcsarnok új, péntektől látogatható kiállítása.

Mese- és bábelőadás, koncert és dedikálás is lesz a Móra Kiadó családi napján

Mese- és bábelőadás, koncert és dedikálás is lesz a Móra Kiadó családi napján

2025. feb. 20.

Mese- és bábelőadás, koncert, dedikálás is lesz számos más program mellett szombaton, a Móra Kiadó családi napján, amelyet a budapesti 6SZÍN Teátrumban rendeznek meg szombaton.