Zabáljuk az áramot?
A magyarországi bruttó villamosenergia-fogyasztás 3 százalékkal volt magasabb az idén az első negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban - állapítható meg a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. honlapján közzétett adatokból.
A bruttó áramfogyasztás 2017. január-márciusban 11,76 terawattóra volt, egy évvel korábban még 11,39 terawattóra. A növekedés a tartósan hideg időjárásnak tulajdonítható. A felhasználás 30,37 százaléka importból származott az idén, egy évvel korábban pedig a 26,1 százaléka. Az import aránya az idén februárban volt a legmagasabb, ekkor a felhasznált áram 38,69 százalékát fedezte a behozatal.
Tavaly az egész év alatt az ország áramfogyasztása 44,035 terawattóra volt, ennek 71,1 százalékát a magyarországi erőművek állították elő, 28,9 százaléka importból érkezett. A fogyasztás a fűtési szezonban a legmagasabb, tavaly és az idén is januárban fogyott a legtöbb áram. Az idén már meghaladta ebben a hónapban a 4,27 terawattórát, tavaly még 3,995 terawattóra volt januárban.
Az idén megdőlt a rendszerterhelési rekord is, január 11-én a csúcsterhelés elérte a 6780 megawattot, ekkor mínusz 7,3 Celsius fok volt az átlaghőmérséklet. A korábbi rekord a 2016. december 8-án mért 6749 megawatt volt.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Rengeteg szemét gyűlt össze szombaton a Békében
2024. nov. 11.
Az elmúlt szombaton ismét lomtalanítás volt, ezúttal a Béke városrészben élők szabadulhattak meg a körülöttük felgyülemlett felesleges holmiktól, használhatatlan eszközöktől, régi kacatoktól, évtizedes bútoroktól, idejétmúlt műszaki eszközöktől.
A háborúk áldozataira emlékeztek
2024. nov. 09.
A DSTV hangképes összegzését már láthatták, most itt a beszámoló – a halottak napjának időszakában emlékeztek meg Pentele világháborús áldozatairól.
Devizapiac - Gyengült pénteken a forint
2024. nov. 09.
Gyengült pénteken a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben.
Másfélmillió négyzetméteren kell falevelet gyűjteni a város közterein
2024. nov. 08.
Tagadhatatlanul beköszöntött az ősz, jóval hűvösebb a levegő, a reggeleink pedig már fagypont közelében kezdődnek. Ez az az időszak, amikor a falevelek is tömegével kezdenek hullani a fákról, ezzel rengeteg munkát adva a szolgáltatónak.
Pentele hőseire emlékeztek
2024. nov. 08.
Méltó módon, fáklyás megemlékezéssel tisztelgett a város Dunapentele hősei előtt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc végsőkig kitartó harcosaira az 156-os emlékműnél emlékeztek csütörtökön este.
Idén már 25. alkalommal díjazták a legjobb virágosítókat (galériával)
2024. nov. 08.
Idén 25. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a Virágos Dunaújvárosért elnevezésű versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de díjazták az "első fecskéket" és a jubiláló virágosítókat is.
Karikó Katalin: be kell mutatni a tudomány eredményeit az embereknek
2024. nov. 08.
Be kell mutatni a tudomány eredményeit az embereknek - jelentette ki Karikó Katalin szerdán a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Innovációs napján.