Zenével ünnepelték a költészet napját
A József Attila Könyvtár felnőttkönyvtárában ezúttal a Kákics együttes adott elő vidám koncertet, melynek tagjai a legkisebbek nagy örömére a meséről sem feledkeztek meg.
Évek óta már, hogy a József Attila Könyvtárban zenével ünneplik a költészet napját. A Quintia zenekar és a Viadana kórus után a Kákics együttes lépett fel a könyvtárban hétfő délután. A négy tagú zenekar előadására a legkisebbektől a legnagyobbakig sokan kíváncsiak voltak, koncertjükre pedig nemcsak Nagy-Magyarország tájegységeinek legkülönlegesebb népköltészeti remekműveit hozták el, hanem József Attila megzenésített verseit is. A dalok között nem feledkeztek meg a gyerekekről sem, hiszen vidám, mesébe illő átkötésekkel szórakoztatták a kicsiket két népdal között.
A rovat további hírei: Kultúra
"Velem volt tele a sajtó" – fotókiállítás a könyvtárban
2025. júl. 02.
Szabóné Zsedrovits Enikő bemutatójával folytatódik a József Attila Könyvtár kiállításainak sora – a fotótárlat megnyitójára csütörtökön délután várják a vendégeket.
Elstartolt a Rockmaraton: nyitott kapu, mosolygós döngetés (galériával)
2025. júl. 02.
Hatalmas és nagyon vidám tömeg, villámbeengedés, gyorsan születő sátortábor és a buli olthatatlan vágya – újra elkezdődött a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten. Négy napig tart a rőzserázás, yeaaaah!
DSTV: könyvmolyok hete az MMK-ban
2025. júl. 02.
Különleges csapattal kezdte meg a nyári táborok sorát a Munkásművelődési Központ, derült ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény árnyas ligete a könyvmolyokat várta, akik nemcsak az olvasás, de az olvasónaplók készítése terén is jeleskedtek. Hangkép.
Remek évadzáró a Dunaújvárosi Vegyeskarral (galériával)
2025. júl. 01.
Csodás zenés időutazás, pazar műsor, kirobbanó siker: újra az Intercisa Múzeum immár fedett kertje adott helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. Telt házas koncert kerekedett még múlt pénteken – megérdemelt vastapsokkal.
Violin: fényes fesztiválsiker után vizsgák
2025. júl. 01.
Idén már három csoporttal vettek részt a baracsi SZÉZSI Színjátszó Fesztiválon a Violin Alapfokú Művészeti Iskola színi tagozatának növendékei – a sikeres szereplések után a közelmúltban egymást érték a vizsgaelőadások a Bartókban.
Visszaszámlálás: közeleg a Rockmaraton – a volt vasműsöknek ingyen!
2025. jún. 28.
A tavalyi nagy és szó szerint tüzes jubileumi visszatérés után újra a Szalki-szigetre költözik a Rockmaraton Fesztivál: a fergeteges programot kínáló tombolda jövő szerdán nyitja meg kapuit a rock/metal zene rajongói előtt! A szervezők nemes gesztust is tettek – hadd szóljon!
Szép évadzáróra készül a Dunaújvárosi Vegyeskar
2025. jún. 26.
Ismét az Intercisa Múzeum kiváló akusztikájú kertje biztosít helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. A koncertre pénteken várják a kórusmuzsika híveit.










