Az internet veszélyei

Vass Ádám - 2017. május 2. 16:54

Érdekes előadásokat hallhattak a gyerekek és szüleik is kedden délután az egyetem előadótermében, ahol dr. Bárkányi Pál, az Informatikai Intézet főiskolai docense beszélt az érdeklődőknek az internet veszélyeiről.

Webveszély! címmel két előadást is tartott dr. Bárkányi Pál, az Informatikai Intézet főiskolai docense kedden délután a Dunaújvárosi Egyetem "A" épületében. Elsőként két órakor a felsős általános iskolásokat és a középiskolásokat várta, akiknek arról is beszélt, milyen programokat, szoftvereket használjanak, mire kell figyeljenek, de nem csak a számítógépen, hanem mobilon, tableten, vagy más eszközön is.

Kitért a lehetséges zaklatásokra, személyiséggel való visszaélésekre, de még az internetes trollokra is. Később, délután négy órakor már a szülőkhöz szólt, akiket leginkább odafigyelésre szólított fel, hiszen, mint mondta, sok esetben nagyobb szülői felügyeletre volna szükség, hogy gyermeküket elkerüljék az internetes visszaélések, veszélyek.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: a szakképzés napjára készülnek

DSTV: a szakképzés napjára készülnek

2023. okt. 18.

Az utolsó simításokról tudósít a DSTV összegzése. Immár hatodszorra rendezi meg a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum a város legnagyobb pályaorientációs eseményét, a Dunaújvárosi Szakképzés Napját a Dunaferr iskola villamos tagozatán október 20-án, pénteken. Előhangkép.

DSTV: foglalkozásokkal ünnepelt a szakszolgálat

DSTV: foglalkozásokkal ünnepelt a szakszolgálat

2023. okt. 12.

Színes és szerteágazó a pedagógiai szakszolgálat tevékenysége, derül ki a DSTV összegzéséből. A dunaújvárosi tagintézmény is csatlakozott az alapítás 10. évfordulóját ünneplő országos programsorozathoz – több nyitott eseményre is várta az érdeklődőket, érintetteket. Hangkép.

DSTV: begördült az utazó egyetem

DSTV: begördült az utazó egyetem

2023. okt. 11.

Városunkban is bemutatkozott a Neumann János Egyetem NEUTECH – Neumann Technológiai Bázis elnevezésű, high-tech felszereltségű utazó egyeteme, derül kis a DSTV összegzéséből. A digitális innovációs konténerben a diákok interaktív és gyakorlati foglalkozásokon vehettek részt. Hangkép.
 

DSTV: a zene és a sport jegyében a Vasváriban

DSTV: a zene és a sport jegyében a Vasváriban

2023. okt. 09.

Két eseményről is megemlékeztek a Vasvári Pál Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A zene világnapja alkalmából a Sándor Frigyes Zeneiskola fúvósai adtak koncertet a diákoknak, majd a magyar diáksport napja apropóján sportos-játékos programot szerveztek. Hangkép.
 

Gazdálkodj okosan! – rudasos sikerek a Kutatók Éjszakáján is

Gazdálkodj okosan! – rudasos sikerek a Kutatók Éjszakáján is

2023. okt. 05.

A dunaújvárosi középiskola egyik formációja címet védett, a másik alig maradt le a dobogóról a Pannon Egyetem vállalatvezetési megméretésén. Checkpoint a hajtás után.

Foglalkozásokkal, szakmai programmal és játszóházzal ünnepelt a szakszolgálat

Foglalkozásokkal, szakmai programmal és játszóházzal ünnepelt a szakszolgálat

2023. okt. 04.

A Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye is csatlakozott az intézményrendszer alapításának 10. évfordulója alkalmából szervezett országos sorozathoz – az ünnepi kínálat nyitott eseménye volt az Őszi kavalkád című közösségi program kedden.

Foglalkozásokkal és közösségi játszóházzal ünnepel a szakszolgálat

Foglalkozásokkal és közösségi játszóházzal ünnepel a szakszolgálat

2023. okt. 02.

Az intézményrendszer alapításának 10. évfordulója alkalmából szerveznek játékos, színes foglalkozásokkal tarkított sorozatot. Az egyik csúcspontnak a játszóház ígérkezik kedden délelőtt – a program nyitott, mindenkit szeretettel várnak!