Az ország legnagyobb agrárexpója
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége első alkalommal szervezte meg a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow elnevezésű mezőgazdasági szakkiállítást a Mezőfalvi Zrt. telephelyén.
Győrffy Balázs, a kamara elnöke elmondta, a segítő szándék hívta életre ezt a rendezvényt, hogy az elméleti kérdésekre gyakorlati válaszokat tudjanak adni a gazdáknak.
- Nagyon sok gazdálkodó tervez beruházást a következő években. Gépeket szeretnének vásárolni, hiszen jól tudják, a versenyképességüket alapjában fogja meghatározni, hogy milyen technológiával dolgoznak. Jelentősen meg fogja határozni a költségszerkezetük optimális beállítása azt, hogy mennyire tudnak stabilan részt venni a piaci folyamatokban, mennyire tudnak hosszútávon termelői feladatokat ellátni- hangsúlyozta Győrffy Balázs.
Mint mondta, a helyszín adta magát, hiszen Zászlós Tibor azon túl, hogy a Mezőfalvi Zrt. vezérigazgatója, egyúttal a kamra mezőgazdaságért felelős alelnöke. Jó kapcsolatot alakítottak ki Harsányi Zsolttal, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének elnökével, innen indult a rendezvény megszervezésének ötlete is.
- Ez az első szakkiállításunk, de tervezünk még ilyet, hiszen van rá igény. Itt bemutatják a gépeket működés közben, sőt, a bemutató után ki is próbálhatják azokat a gazdák. Fontos feladata a kamarának, hogy minden információja meglegyen a gazdálkodóknak, hiszen az, hogy mi mennyire leszünk versenyképeket, hatékonyak a következő időszakban, az a mostani fejekben dől el, hogy mennyire vagyunk képesek megérteni a változás szükségességét, mennyire vagyunk képesek racionálisan felmérni azt, hogy hol tartanak a versenytársak. Ha ezt jól felmérjük, és megmutatjuk az előrelépés lehetőségét, akkor remélhetőleg egyre több gazdálkodó lesz majd eredményes, hatékony és versenyképes- mondta Győrffy Balázs.
Az eseményen jelen volt dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője is. Mint mondta, a választókerületében vannak olyan települések, ahol nagy hagyománya van a mezőgazdasági termelésnek és a szántóföldi növénytermesztésnek, ilyen például Adony, Perkáta és Ercsi. A közeljövő fontos feladat lesz, hogy az öntözéses növénytermesztésbe be tudjunk kapcsolódni az eredményesség fokozása érdekében.
- Fontosnak tartottam eljönni a rendezvényre, hogy személyesen is találkozhassam azokkal a gazdálkodókkal, gazdákkal, akik ebből a tevékenységből élnek és végzik a föld művelését. A Vidékfejlesztési Operatív Programban rendelkezésre állnak azok a pályázatok, amelyek folyamatos elbírálással szolgálják a gazdák érdekeit, legyen az állattenyésztés, növénytermesztés, vagy a szántóföldi növények tárolására alkalmas terménytárolók pályázata, amelyre ezen a rendezvényen is nagy igény mutatkozott. Fontos feladat a szántóföldi növények vonatkozásában a kapacitások növeléséhez szükséges technológiák elterjesztése, a géptámogatások. A Vidékfejlesztési Operatív Program mellett normatív alapú támogatás is a gazdák rendelkezésére áll. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a mezőgazdasági, vidékfejlesztési hivatalok pedig szaktanácsadással, tanfolyamok szervezésével tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy minél nagyobb termelési érték valósuljon meg. Ahogy Font Sándor országgyűlési képviselőtársam a megnyitón is hangsúlyozta, ma már az agrárexport a nemzetgazdaság egyik fontos motorjává vált- mondta dr. Galambos Dénes.
A rovat további hírei: Közélet
Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége
2025. okt. 25.
Választási esélyek és forgatókönyvek 2026-ra – ezzel a címmel tart előadást Dull Szabolcs a Városházán a népszerű közéleti sorozat következő részében kedden délután. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak
2025. okt. 25.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester és Szabó Imre főépítész a Városházán köszönte meg a közreműködést azoknak a fiataloknak, akik nyári gyakorlatuk során aktív részesei voltak a városi digitális fakataszter előkészítésében.
Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos
2025. okt. 24.
Szomorú hír rázta meg a sportszerető dunaújvárosi közösséget, valamint a Szent Pantaleon Kórház kollektíváját: hatvanhét évesen elhunyt dr. Frank József főorvos, aki évtizedeken keresztül dolgozott különböző dunaújvárosi csapatok mellett.
Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál
2025. okt. 23.
A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál tisztelgett a város a hősök és mártírok emléke előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek.
A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést
2025. okt. 22.
Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.
Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre
2025. okt. 22.
Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.
Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!
2025. okt. 22.
Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!










