Énekkel és zongorával a szabadság szárnyain
Deep in a dream című lemezét mutatja be a Művész Presszó jazzklubjában pénteken este a Hajdu Klára és Oláh Krisztián alkotta duó. Igazi örömzenélés várható, jó szívvel ajánljuk mindenkinek, a DO kamerája biztos ott lesz a koncerten
Oláh Krisztián 2015 óta játszik Hajdu Klára quartetjében. A két zenész azonban már sokkal korábbról ismeri egymást, hiszen az énekesnő tíz évig énekelt a Balázs Elemér Groupban, melynek vezetője, Balázs Elemér rengeteget játszott Krisztián édesapjával, Oláh Kálmánnal. Az énekesnő így látta felnőni Krisztiánt, testközelből látta kiteljesedni zenei fejlődését is. Szoros barátság az övék, mely lassan két éve már kollegiális kapcsolat is. Ez megfelelő alapot teremtett arra, hogy belevágjanak egy közös duó-album elkészítésébe, mely Deep in a dream címmel áprilisban meg is jelent.
Saját kompozíciókat és legkedvesebb dalaik feldolgozását vettek fel a lemezre, melyek között van olyan is, amit közösen írtak, Klára a szöveget, Krisztián a zenét. Felkerült egy olyan dal is, ami Krisztián édesapjának, Oláh Kálmánnak a szerzeménye. Annak ellenére, hogy mindketten fellépnek számos más formációban is ezen a lemezen megjelenik a közös hang, mely a zenei szabadságban és a játékosságban érhető tetten leginkább. Duóról lévén szó, itt csak egymásra kell figyelniük, improvizálhatnak, zenélés közben adhatják egymásnak az ötleteket. Ettől is eklektikus és egyedülálló ez a lemez, hiszen az improvizációk miatt nagy valószínűséggel többet sehol nem fog kotta szerint ugyanúgy elhangzani. Vokális jazz albumról beszélünk, ami már eleve felételezi, hogy nemcsak a műfaj szerelmeseit érinti meg. Élőben, kicsit szabadabban értelmezve a kottát és a számok listáját még inkább kitárulkozik az a zenei világ, amit a Deep in a dream albumon rögzítettek. A lemezbemutató koncert törzsét természetesen az albumon szereplő dalok adják, de csemegéznek majd azokból is, melyek kimaradtak vagy egyszerűen már nem fértek fel a cd-re. Igazi örömzenélés várható, jó szívvel ajánljuk mindenkinek, a DO kamerája biztos ott lesz a koncerten a Művészben, pénteken, este kilenckor.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: dacolva az elemekkel
2025. júl. 21.
A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.
DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 20.
A meghívásról már olvashattak, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Belgiumban léphet közönség elé a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a rangos Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál programjában szerepelhet augusztus első felében. Hangkép.
DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában
2025. júl. 19.
Változatos és gazdag kínálat jellemezte a Zenélő Jakó Cukrászda sorozatát az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés sikeres koncerttel ért véget – de persze csak az idei évadra, hiszen ősztől biztosan folytatják! Hangkép.
ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"
2025. júl. 18.
Ahogy ígérték: egyszerre hallatlanul izgalmas és roppant tanulságos bemutató lett a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása. Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, vagyis a Dunaújváros köztereire álmodott terveiket. Még egy héten át látható: kötelező program!
Interaktív időutazás a kőtárban
2025. júl. 18.
Irány Intercisa, és a római kor: interaktív időutazásra várják az érdeklődőket a római kori kőtárban szombaton délután. Római sisakot készítenél? Ott a helyed!
A Művészetek Völgyében vendégeskedik a Viadana Kamarakórus
2025. júl. 17.
A sikeres tavaszi visszatérés után rangos meghívásnak tesz eleget az együttes, Taliándörögdön lép közönség elé a Viadana. Különleges helyszínen, különleges repertoárral csalogatnak szombaton délután!
DSTV: a Győry-hagyaték kincse lett a hónap műtárgya
2025. júl. 17.
Folytatta az Intercisa Múzeum különlegességeit bemutató sorozatát a DSTV. A hónap műtárgya sorozatában ezúttal a Győry-hagyatékból származó prédikációs kötetről mesélt Kronászt Margit történész-muzeológus. Hangkép.