Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Jövőre 36 milliárd jut bölcsődékre

Közélet
Novák Katalin
bölcsőde
kormány
fejlesztés
2018

facebook megosztás

doszerk - 2017. máj. 13., 13:35

Jelentősen emelik a bölcsődék finanszírozását jövőre, a 2018-as költségvetésben két és félszer akkora összeg áll majd rendelkezésre az idei 16,5 milliárd forinthoz képest 36,6 milliárd- jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Novák Katalin a hetedik alkalommal megrendezett Ezer család énekel című rendezvényen azt mondta, a három év alatti gyereket nevelőknek, ha mindkét szülő dolgozik, sokat jelenthet a stabil bölcsődei ellátás. Ezért döntött úgy a kormány, hogy átalakítják, rugalmasabbá és hozzáférhetőbbé teszik a rendszert, és új típusú - a hagyományos mellett, mini, családi és munkahelyi - bölcsődéket hoznak létre - tette hozzá. Az államtitkár a megnyitó után az MTI-nek azt mondta, szerdán kezdi tárgyalni az Országgyűlés a jövő évi költségvetést, ami a munkából élők költségvetése lesz.

Tovább szeretnék erősíteni 2018-ban a munkából élő kisgyermekes családokat, ezért ezután is biztosítják például a gyed extrát, valamint jövőre minden eddiginél többet, 79 milliárdot fordítanak ingyenes gyermekétkeztetésre - emelte ki.

Felidézte, januárban pozitív változásokat vezettek be a bölcsődei felvételi eljárásnál, a felvételkor a nagycsaládok, a gyermeküket egyedül nevelők, valamint a védelembe vett gyerekek előnyt élveznek. A Gróh Ilona által kidolgozott Ringató-módszer a kodályi alapelvekre épül, és lényege a kisgyermekeknek a zenei nevelésbe való nagyon korai bevonása az édesanyákkal közös, élményt adó játékos foglalkozások keretében. Az éneklés mellett a foglalkozásokhoz többek között az ölelés és a mondókázás is hozzátartozik. A módszer célja, hogy az éneklés ne legyen szorongás forrása a gyermekek számára. A foglalkozásokon már pár hónapos kisgyermekekkel is részt lehet venni.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

2026. feb. 27.

Az előremutató kezdeményezés részeként Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester többek között bemutatta a SteelCityZen projekt célját és tervezett megvalósítását. A meghívott vállalkozókat és potenciális munkáltatókat pedig Pintér Tamás polgármester köszöntötte. 

Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

2026. feb. 26.

A Fővárosi Törvényszék friss közleménye szerint egészen május 28-ig meghosszabbították Mezei Zsolt, Dunaújváros általános hatáskörű alpolgármestere, a DK országgyűlési képviselőjelöltje letartóztatását.

Hét témát tárgyalt a rendkívüli közgyűlés

2026. feb. 26.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A tanácskozás a Jégcsarnok üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, továbbá más határidős ügyekben történő döntéshozatal miatt vált szükségessé.

Választás 2026: elstartolt a kampány

2026. feb. 26.

Megkezdődött az országgyűlési választás kampányidőszaka. Honlapunk innentől rendszeresen jelentkezik aktuális választási tudnivalókkal. Sorozatindító összeállításunkban a legfontosabb tényezők mellett a Helyi Választási Bizottság friss közleményét is olvashatják!

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

2026. feb. 26.

A munkálatokról már beszámoltunk hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése: Pentele régi-új főterének éke lesz a Szentháromság szobor, amelynek restaurálása jelenleg is zajlik. A nem mindennapi műhelymunka fázisaiba is bepillantást nyerhetünk. Hangkép.

Fogadóórát tart Szabó Zsolt

2026. feb. 25.

A 6-os körzet önkormányzati képviselője, gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester a Generációk Házában várja az érdeklődőket csütörtökön délután.

Szakmai tájékoztatás a gyermekvédelemről

2026. feb. 25.

Jelzőrendszeri beszámolót tartottak a szociális szféra képviselői a Munkásművelődési Központban kedden délután. Nemcsak a gyermekvédelemben tevékenykedő intézmények gyűltek össze – az összes szakmacsoport képviseltette magát, amely a szociális háló fenntartásáért dolgozik.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő