Megszökött a házi őrizetből

doszerk - 2017. május 25. 10:00

Házi őrizetből szökött meg egy huszonnégy éves férfi, de pechjére a helyi rendőrök egy órán belül elfogták.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság fogolyszökés miatt indított büntetőeljárást egy 24 éves férfi ellen, akinek a Székesfehérvári Törvényszék 2017 februárjában egy korábbi bűncselekmény elkövetése miatt a házi őrizetét rendelte el.

A dunaújvárosi lakos 2017. május 24-én délután a házi őrizete miatt lábára szerelt nyomkövető technikai eszközt levágta, majd otthonából engedély nélkül távozott.

A rendőrök az elektronikus nyomkövető eszköz riasztása után azonnal keresni kezdték A. Sándort, majd egy órán belül Dunaújvárosban, a Vasmű úton elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

A rovat további hírei: Sziréna

Rablás, betörés, lopás – érdemi magyarázat nélkül

Rablás, betörés, lopás – érdemi magyarázat nélkül

2024. jan. 17.

Simán befér a Legszebb Bűnözői Érvelések Nagy Lexikonába az a férfi, aki állítása szerint "hirtelen ötlettől vezérelve" követett el bűncselekményeket. Már a rendőrség vendégszeretetét élvezi, értesült a DO.

Életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

Életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

2024. jan. 16.

Ezúttal Sárbogárdon történt szerencsés kimenetelű eset – a téma kapcsán újra a megelőzés fontosságára figyelmeztetett a vármegyei katasztrófavédelmi szóvivő. Életet menthet az óvatosság!

Zsarolta is, fenyegette, ki is fosztotta áldozatát

Zsarolta is, fenyegette, ki is fosztotta áldozatát

2024. jan. 10.

Hamis ígéretekkel ejtett tévedésbe egy baracsi lakost egy 46 éves férfi – áldozata ingatlanának tulajdonrészét ajándékozási szerződéssel a gyermekére íratta, miközben a sértettet veréssel fenyegette meg, és anyagi bevételeitől is megfosztotta. És lehet, más ügyek is a zsaroló nevéhez köthetők, értesült a DO.

Végzetes faháztűz Rácalmáson

Végzetes faháztűz Rácalmáson

2024. jan. 08.

Idős, mozgásában korlátozott férfi vesztette életét a Bajcsy-Zsilinszky utcában lévő, életvitelszerűen lakott épületben. A tűz okát még vizsgálják a lánglovagok, értesült a DO.

Szirénapróba: most a második hétfőn morgatnak

Szirénapróba: most a második hétfőn morgatnak

2024. jan. 07.

Az új év első napján megúsztuk, de most bepótolják: a bevált havi gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba holnap; a városban 11 órakor morgatnak.

Vigyázzunk a netes csalókkal!

Vigyázzunk a netes csalókkal!

2024. jan. 06.

Egy közelmúltban történt eset nyomán adott ki figyelmeztetést a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata: szintet léptek a csalók, a tárházuk kifogyhatatlan, vigyázzon mindenki!

Így előzhetők meg a szilveszteri tüzek

Így előzhetők meg a szilveszteri tüzek

2023. dec. 28.

Részletes tipptárral szolgált a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője – a cél az, hogy a tűzesetek ne okozzanak fejfájást az év utolsó, vagy éppen az új esztendő első napjaiban. Tavaly nem jött be sajnos.