Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 25. Eugénia Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Minden ágazatot érintett a béremelés

Közélet
Varga Mihály
béremelés
kormány
lakosság

facebook megosztás

doszerk - 2017. máj. 19., 13:52

Minden ágazatot érintett a béremelkedés, a turizmus, a mezőgazdaság, a pénzügyi és az állami szektor fizetései is egységesen nőttek.

mindez részben a tavaly novemberben a szociális partnerekkel megkötött 6 éves bérmegállapodásnak, valamint a munkaerőhiánynak köszönhető, hiszen ez utóbbi miatt a munkaadóknak egyre jobban meg kell fizetniük a jól képzett munkaerőt - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter pénteken az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt adatokra reagálva.

A KSH legfrissebb közlése szerint a márciusi átlagkereset 12,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 12,2 százalékos volt a növekedés.    Varga Mihály kiemelte: az ágazatokat tekintve az építőiparban indult el jelentős béremelkedés az első negyedévben, ami a tárcavezető szerint a szektort jellemző szakmunkáshiánnyal magyarázható.

Fotó:MTI
 

A miniszter a bérintézkedésekről elmondta: a 6 éves bérmegállapodásnak köszönhetően idén január 1-től 15 százalékkal, illetve 25 százalékkal nőtt a minimálbér, illetve a szakmunkás bérminimum, jövőre pedig 8, illetve 12 százalékos béremelkedés várható a bérrendszer alsó két részén. A tárcavezető hangsúlyozta: a gazdaság több mint 4 százalékos emelkedése az első negyedévben azt mutatja, hogy megalapozottak azok a várakozások, amelyek szerint az év hátralévő részében tovább nőnek a bérek és a fogyasztás is bővülni fog.

Varga Mihály közölte: a keresetek növekedése a gazdaság növekedésén keresztül a termelői szektornak is jelentős támogatást ad, nem véletlen, hogy az első negyedévben a két legjobban teljesítő ágazat az ipar és az építőipar volt. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-nek pénteken eljuttatott közleménye szerint a mérsékelt inflációnak is köszönhető, hogy a bérek reálértéke 8,2 százalékkal nőtt, ezzel 51 hónapja tart a reálkeresetek töretlen emelkedése Magyarországon.

A foglalkoztatás növekedésében az erősödő gazdasági konjunktúra mellett jelentős szerepe van a kormány intézkedéseinek, például a munkahelyvédelmi akció kedvezményeinek, az idén kiválóan teljesítő iparnak, illetve a 4 százalék feletti gazdasági növekedésnek. Az NGM várakozásai szerint a bérek emelkedésének dinamikája továbbra is fennmarad, ami tovább segíti Magyarország erősödését - olvasható a tárca közleményében.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

2025. jún. 27.

Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.

Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

2025. jún. 26.

Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!

DSTV: előadás a függőségekről

DSTV: előadás a függőségekről

2025. jún. 26.

Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.

Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben

Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben

2025. jún. 25.

Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.

A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül

A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül

2025. jún. 25.

Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául. 

„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló

„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló

2025. jún. 24.

Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.

Régen vágyott tervet valósítanak meg most

Régen vágyott tervet valósítanak meg most

2025. jún. 24.

Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.  

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: a Wesley eredményei

  2. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  3. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  4. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  5. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Wesley eredményei

DSTV: a Wesley eredményei

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Top hírek

  1. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  2. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő