Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Ötezer kilométer biciklivel

Mozaik
bicikli
utazás
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. máj. 24., 12:15

Matulai György 63 évesen barátjával, a 64 éves Mihalnidecz Lászlóval indult el szerda reggel a Városháza térről az ötezer kilométerre fekvő iráni város, Iszfahán irányába, méghozzá biciklivel.

A város egyetlen kisállatkereskedésének tulajdonosa, a 63 éves Matulai György, valamint a 64 éves nyugdíjas, szintén életvitelszerűen bicikliző Mihalnidecz László szerda reggel indultak el a város főteréről egyenes Iránba, biciklivel. Indulásuk előtt Matulai György elmondta, nem ez a leghosszabb útja kerékpárral.

- Részemről nem ez a legnagyobb vállalás, mert volt ennél nagyobb utam is, 2011-ben Darjeeling-be (Nepál) érkeztünk bringával, ahol megkoszorúztuk Kőrösi Csoma Sándor sírhelyét, és onnan repültünk haza, ez olyan nyolc és fél ezer kilométer volt. Ennek az iráni útnak a gondolata viszont másfél-két éve született meg. 2010-ben egyszer már voltam Iránban, de csak átutazóban, most azonban szeretnék egy kicsit jobban körülnézni. A cél a főváros, Teherán, majd onnan délre a négyszáz kilométerre fekvő Iszfahán, ami egy gyönyörű perzsa város, ahol ha minden igaz, őriznek egy hun kódexet valamelyik múzeumban, vagy templomban, ezt próbáljuk majd megkeresni. Erre lesz három vagy négy napunk, ennyit fogunk ott eltölteni.

Arról, hogy honnan ez a folytonos utazási kényszer és kalandvágy elmondta, az egész öt éves korában kezdődött, mikor megkapta az első biciklijét.

- A régi Corvin Áruházban vettük, ahonnan egyedül mentem haza Albertfalvára, ahol akkor laktunk. Utána tizenkét évig voltam kerékpárversenyző és azóta se szívesen szállok le róla. Ezért nem is volt szükség különösebb felkészülésre az út előtt. Örökösen edzésben vagyok, januártól decemberig bringázok, fizikailag, szellemileg ott vagyok, anyagilag pedig nem kerül sokba. Az iráni vízum és a visszafelé tartó repülőjegyen kívül szinte semmi másra nem kellett költeni. A felszerelés nagyjából huszonöt kiló, amiben benne van a pótkerék, a tisztálkodószerek, hálózsák, matrac, utcai ruha, minden ami kell.

Ha csak egyszerűen a Dunaújváros-Iszfahán távolságot néznénk, az alig lenne több négyezer kilométernél, de ők mégis a hosszabb utat választották, hogy elkerüljék a bulgáriai aszfaltokat és az ismerősebb Albánián át menjenek. Ezzel együtt 53 napot töltenek két keréken, egészen július 15-ig, amikor felszállnak a hazafelé tartó repülőgépre.

 

- Kis kerülővel megyünk, Albánián és Görögországon keresztül Törökországból közelítjük meg Iránt. Ez az út nagyjából 4800-5000 kilométer lesz majd. Naponta 130-150 kilométert teszünk majd meg, közben eltöltünk egy napot Dél-Albániában, Isztambulban kettőt, de utána is tartunk majd pihenőket nekünk tetsző kisvárosokban, valamint Teheránban is. Sokan azt hiszik veszélyes hely, de egyáltalán nem az, az emberek nagyon barátságosak, rendkívül vendégszeretőek, segítőkészek, legyen szó akár vízről, ételről, vagy útbaigazításról, ezért is vágyok oda még egyszer vissza. 

A következő uticél is ki van már jelölve, ugyanis jövőre a dél-olaszországi Calabria felé veszi az irányt, ahol az unokahúga lányának keresztelőjére hivatalos. Mint mondta, az út csak nagyjából 1600 kilométer, ami nem sok, de visszafelé már lehet kocsival jön, mivel hatvannégy évesen ideje kicsit visszavenni a tempóból.

 

A rovat további hírei: Mozaik

Bernisek randevúja a Duna-parton

Bernisek randevúja a Duna-parton

2025. szep. 05.

Ismeretterjesztő előadásokkal pettyezendő, sőt, fürdetéssel koronázandó összetartást szerveznek a berni pásztorkutyák híveinek városunkban. A "bernisek" találkozójára szombaton várják a vendégeket a Duna-parton.

DSTV: állati betevő az arborétumban

DSTV: állati betevő az arborétumban

2025. szep. 05.

A Baracsi úti Arborétumnak állandó lakói is vannak, és az ott élő állatok gondozása napi szintű feladat, derül ki a DSTV összegzéséből. Az etetés, az ólak takarítása mellett az egészségügyi állapotukra is figyelni kell; Orosz Csaba önkormányzati képviselőt éppen takarmányszállítás közben érték el. Hangkép.

DSTV: a mozi varázsa – nézői szemmel

DSTV: a mozi varázsa – nézői szemmel

2025. szep. 04.

Sok látogatót vonz a dunaújvárosi Kultik Mozi, derül ki a DSTV összegzéséből. Időről időre futnak teltházas produkciók, illetve olyan filmek is, amelyek hosszú ideig vannak műsoron. De mi adja a mozi máig ható varázsát? Válaszolnak a nézők! Hangkép.

 

Mozdulj velük – népfőiskolai akció a Petőfi ligetben

Mozdulj velük – népfőiskolai akció a Petőfi ligetben

2025. szep. 02.

Új közösségi kezdeményezéssel rukkol ki a Dunamenti Regionális Népfőiskola csapata: Mozdulj meg velünk a Ligetben! címmel várnak mindenkit a szabadtéri gerinctorna-foglalkozásra a Petőfi ligetben szerdán délután.

A felhők ellenére siker volt a "Csillagles" (galériával)

A felhők ellenére siker volt a "Csillagles" (galériával)

2025. szep. 01.

Még az időjárás gonosz tréfája sem riasztotta el a vendégeket, és bár a legutóbbi tumultust ezúttal nem tapasztaltuk, sokan választották az Aquantis Élményfürdő nyárbúcsúztató buliját múlt szombaton.

Változékony, de nyárias napokkal kezdődik az ősz

Változékony, de nyárias napokkal kezdődik az ősz

2025. szep. 01.

A periódus derekán lesz egy pici enyhülés, de jellemzően napos, kifejezetten a nyarat idéző hét elé nézünk a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. A hét végére komoly kánikula lehet.

Népszerű táborokat szervezett a Széchenyi

Népszerű táborokat szervezett a Széchenyi

2025. aug. 31.

Sport, nyaralás, országjárás, ráadásul szó szerint minden műfajban és határok nélkül: összesen négy táborba csalogatta nyáron diákjait a Széchenyi István Gimnázium. A bringás vándortáborok mellett népszerű volt a vízi vándortábor is – sok-sok élmény várta a gimnazistákat.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Húsz percig bírta a Kohász

  2. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  3. DSTV: két győzelem, egy vereség

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő