Rotavírus - A gyerekek háromnegyede nincs beoltva
Habár az elmúlt években nőtt a rotavírus elleni "átoltottság" Magyarországon, még mindig csak a gyerekek negyede van beoltva ellene - mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Póta György elmondta, a betegség lázzal, hányással, hasmenéssel, görcsös hasfájással jár, folyadékvesztést okoz, ami miatt felborul a szervezet kémiai egyensúlya, ez pedig súlyos szövődményekkel járhat.
Évente hétezren kerülnek kórházba a rotavírus miatt, de ennél jóval magasabb, akár nyolc-tízszeres azok száma, akik megfertőződnek vele - tette hozzá az orvos. Póta György felhívta a figyelmet arra is, hogy a vírus a gyerekek környezetében lévő felnőttekre, különösen az idősekre és a krónikus betegekre is veszélyes lehet.
A szúrás nélkül, szájon át adható rotavírus elleni oltás már 6 hetes kortól alkalmazható, és a kétadagos oltási sorral 12 hetes korra kialakítható a védelem. Fontos azonban, hogy a baba 24 hetes kora előtt kapja meg mindkét adag vakcinát, a háromadagos vakcinával legkésőbb a baba 32 hetes koráig be kell fejezni az oltási sorozatot.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center
2025. júl. 31.
Dunaújvárosban meghatározó szerepe van a Duna Dog Centernek – Czibere Cecília és munkatársai nagy szakértelemmel tesznek többek között a gyermekek fejlődéséért. Állatasszisztált terápiás módszerekkel segítik azokat a fiatalokat, akik az átlagostól eltérő életet élnek.
Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben
2025. júl. 30.
Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.
Magdi néni a 90 évesek táborába lépett
2025. júl. 30.
Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.
Boldog születésnap, szép családi körben
2025. júl. 29.
Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.
DSTV: gondos tervezés
2025. júl. 27.
A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.
Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség
2025. júl. 26.
Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.