Tíz éves a sürgősségi a kórházban
Egy teljes évtized óta fogadja a betegeket a Szent Pantaleon Kórház sürgősségi betegellátója, ahol azóta tízezreket láttak el az osztály orvosai, valamint jelentős beruházások is történtek.
Tíz éves fennállásuk alkalmából a Szent Pantaleon Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztálya és Tudományos Bizottsága Cserna Gábor fővédnökségével különleges tudományos programra várta vendégeit pénteken délután az egyetem "A" épületének előadótermébe. Pálfi-Németh Tünde önkormányzati sajtószóvivő az esemény megnyitóján elmondta, a felgyorsult technikai fejlődés, valamint a népesség elöregedése új viszonyokat teremt a betegellátásban, a jelentős nehézipari létesítmények és a város közlekedési szempontból központi elhelyezkedése pedig bőven ad feladatot az osztálynak. Éppen ezért vált nélkülözhetetlenné az SBO a városban, melyre nagyobb elvárások és nagyobb terhelés helyezkedik, ami tapasztalt szakembereket kíván.
Dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, a Sürgősségi Betegellátó Osztály tíz évvel ezelőtti önkormányzati forrásból való létrehozása, valamint a későbbi uniós forrásokból végzett felújítások óriási szakmai előrelépést jelentettek a kórház életében. Mint mondta, az életet veszélyeztető, gyors lefolyású, akut eseményeknél az első órák a legfontosabbak, így az osztálynak köszönhetően gyorsan elkezdődhet a diagnosztika felállítása és a terápia elkezdése, ami a többi osztály terhelését is csökkenti.
A köszöntők után kezdődött a tudományos program, ahol előadást tartott többek közt Dr. Berényi Tamás, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság Közhasznú Egyesületének elnöke, Dr. Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának dékánja, Dr. Kanizsai Péter, a Semmelweis Egyetem Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Osztályának tanszékvezetője is. Zárásként Dr. Máté Ágnes, a Szent Pantaleon Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának vezetője, és a Tudományos Bizottság elnöke mutatta be a dunaújvárosi SBO történetét egy sürgősségi probléma ellátásának evolúcióján keresztül.
A rovat további hírei: Közélet
Az ötödik ciklus a közgyűlésben, negyven év az MMK-ban – végig a köz javára
2025. feb. 18.
Szántó Péter népművelőként kezdte a pályafutását, ráadásul a történelmileg ikonikus Vasmű Klubban, majd negyven esztendőt töltött az MMK-ban, és személye évtizedekig meghatározó volt a város kulturális életében. Kulturális feladatai mellett a közéletben a mai napig jelen van, tavaly októberben az ötödik képviselői ciklusát kezdte.
DSTV: figyelni kell a testünkre
2025. feb. 18.
Rengetegen küzdenek emésztési problémákkal napjainkban, derül ki a DSTV összegzéséből. A megsokasodott intoleranciák és allergiák okait érdemes keresni, de a dietetikus arról is mesél, mi a különbség a tünetek között – és mire kell ügyelni diéta esetén. Hangkép.
Fontos témák egész sorát érintette az állatvédelmi kerekasztal
2025. feb. 17.
Együttgondolkodásra és egyeztetésre hívta a szféra legfontosabb szereplőit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester. A kutyatartással és a gondatlan gazdikkal kapcsolatos problémák terén még sok a kérdőjel.
DSTV: átadták a Dunaújváros Sportjáért díjakat
2025. feb. 16.
Az írásos beszámolót már csütörtökön elolvashatták az érdeklődők, most azonban a DSTV felvételein is megmutatjuk a Dunaújváros Sportjáért díjainak átadását. Hangkép.
Feszültség a kereslet és kínálat között – ez jellemzi most a város ingatlanpiacát
2025. feb. 14.
A magyar ingatlanpiac dinamikus változása tovább folytatódik az új év beköszöntével is. A piacot jelenleg ellentétes hatások érik – és ez rányomja a bélyegét a városi ingatlanpiacra is, derül ki a Creditline értékelése alapján készült összegzésből. Elemzés.
Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan értékesítésére
2025. feb. 14.
Dunaújváros önkormányzata nyilvános pályázatot ír ki a kizárólagos tulajdonában álló alábbi ingatlan értékesítésére. Figyelem, közeleg a határidő!
Elfogadta a költségvetést a közgyűlés
2025. feb. 13.
Huszonkilenc napirend várt a képviselőkre a csütörtöki közgyűlésen. A legfontosabb téma Dunaújváros 2025. évi költségvetési tervezete volt, amelynek tárgyalása nagyobb képviselői érdeklődést váltott ki, végül többséggel megszavazta, és így el is fogadta a testület a költségvetési rendeletet.