Violin Gála
A Violin Alapfokú Művészeti Iskola is megtartotta hagyományos tanévzáró ünnepségét a Bartók Kamaraszínházban vasárnap délután.
A műsorban felléptek a művészeti iskola dunaújvárosi telephelyének növendékei, valamint az idén 65 éves Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes tagjai is. A családtagokat, barátokat elsőként Puskásné Radnó Ágnes igazgató köszöntötte, aki elmondta, a gyerekek egész évben keményen dolgoztak, hogy a gálaműsorra a lehető legjobb produkciót tudják nyújtani. Végül külön köszönetet mondott a szülőknek, akik megtisztelték bizalmukkal az iskolát és heti négy művészeti különórára is viszik gyermeküket.
Az előadásokat a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes óvodás-, előkészítő-, gyermek- utánpótlás- és ifjúsági csoportja nyitotta Suplicz Mihály és Szőke Genovéva művészeti vezetők, továbbá Turóczi Rita és Pásztor Máté irányításával. Őket az iskola néptánc, társastánc, moderntánc és balett növendékei követték minden korosztályban Tóth-Varga Zsuzsanna táncpedagógus és Nagy Noémi vezetésével, végül a No Control Dance Group hip-hop csoportjai léptek színpadra Kálmán Károly irányításával.
A rovat további hírei: Mozaik
Védekezzünk együtt a szúnyogok ellen!
2025. aug. 19.
Kisebb szúnyoginvázióra hívta fel a figyelmet közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Mint írták, a július végi Dunán levonult kisebb árhullám után a Duna mentén – így Dunaújváros térségében is – sok szúnyogtenyészőhely jött létre, amelyekben tömegesen fejlődnek az ártéri fajok egyedei.
A gyerekek kedvence: terepes élmények két és négy keréken
2025. aug. 19.
A motorozás és a quadozás élménye már egészen fiatal korban magával ragadhatja a gyermekeket. A friss levegő, a szabadság érzése és a jármű feletti irányítás öröme egyszerre nyújt szórakozást és kihívást. (X)
Káprázatos mutatványokkal debütált a rolleres rohambrigád (galéria)
2025. aug. 18.
A fizika törvényei? Gravitáció? Áhh, mindet idézőjelbe tették az I. Dunaújváros Roller Park Jam részvevői vasárnap délután. Masszív és merész szubkultúra közössége választotta helyszínül a dunaújvárosi bázist – először, de remény szerint nem utoljára. A beszámoló készül, a hangulatról addig is meséljenek a képek!
Érdekességek a tüdőről
2025. aug. 18.
A tüdő egy nagyon fontos szervünk, mindenki tudja, hogy vigyázni kell rá, de mégsem tesszük. Nemcsak a dohányzás árthat neki, hanem a szmog, a különféle káros részecskék is, amelyek a levegőben találhatók. (X)
A hét végére megszűnik a hőség
2025. aug. 18.
Addig viszont napos, gomolyfelhős, meleg nyár vár ránk a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Augusztus 20-án meleg, de változékony napunk lehet – aztán következik a szokásos lehűlés.
Miért fontos mindenképpen ingatlanközvetítővel dolgozni?
2025. aug. 18.
Ingatlant eladni vagy bérbe adni nemcsak izgalmas, hanem sokszor kifejezetten stresszes folyamat is. Rengeteg utánajárást, szervezést és tárgyalást igényel, miközben mindenki szeretné a lehető legjobb feltételekkel nyélbe ütni az üzletet. (X)
DSTV: nyáron is aktív a Máltai Játszótér
2025. aug. 18.
A városban szerencsére több olyan helyszín és létesítmény is van, amely igencsak népszerű a városlakók körében, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen a Máltai Játszótér is – a bázis kifejezetten a gyerekeknek és a családoknak kínál lehetőségeket. Nyáron sem pihentek. Hangkép.